Pozsony megszüntette a buszt, Rajkán kérik számon a kiköltözők

Pozsony megszüntette a buszt, Rajkán kérik számon a kiköltözők

Nincs rá módja, nem tud milliókat költeni rá, s nem is feladata a rajkai önkormányzatnak, hogy a szlovák tömegközlekedési vállalat által megszüntetett pozsonyi buszjáratot visszaállítsa. A polgármester szerint a kiköltözőket ez a lehetőség is vonzotta az áttelepülésre, most viszont a hivatalt „bombázzák” a Szlovákiából jött lakosok a kéréssel. A határon át közlekedő mentőt is akkor támogatja az önkormányzat, ha nem pályázati forrásból, hanem kormányközi egyezmény alapján finanszírozzák, beindítását hosszú távon garantálják.

Rajkán infarktust kapott egy szlovák kamionos, de mivel még a magyar oldalon tartózkodott, nem tudták a pár percre lévő pozsonyi kórházba szállítani, hanem egészen Győrig kellett visszahozni. Beszámoltunk róla, hogy többek közt ilyen helyzetek észszerűsítése miatt egy szlovák-magyar pályázati program keretében mintaprojekt készül, ami után az összehangolt rendszereknek köszönhetően szükséges esetben a mentők a határon is át tudnak majd segíteni.

Közel húszezer szlovák állampolgár él Rajka környékén, akik Pozsonyból költöztek át, egyharmada Rajkán telepedett le. Kiss Vince polgármester a Győri Új Szónak arról beszélt, csak akkor támogatja a mentők összehangolt rendszerét, ha annak esetleges költségeit nem pályázati forrásból finanszírozzák, ami pár év múlva kifut, hanem kormányok közötti megállapodás rögzíti. Rossz tapasztalatuk van ugyanis a pályázati működtetésről.

„A pozsonyi városi tömegközlekedés Rajkáig való meghosszabbítása majd megszüntetése ugyanis most sok fejfájást okoz az önkormányzatunknak.” A szlovák főváros tömegközlekedési vállalata még 2009-ben – látva, hogy az alacsony magyarországi ingatlanárak miatt egyre többen települnek ki Pozsonyból Rajkára – pályázott és 337 ezer eurót nyert a 801-es városi járat határon áthúzására. Interreges forrásból el is indult a tömegközlekedés Pozsony és Rajka között.

Hírdetés

Ezzel még vonzóbbá tették a településünket a kiköltözők számára. Vonat csak néhány pár jár naponta, busszal viszont óránként be lehetett jutni a szlovák fővárosba: akár iskolába, akár ügyeket intézni. Néhány éve aztán már csak Oroszvárig közlekedett a járat, ott át kellett szállni: a fenntartási kötelezettség lejártával aztán megszűnt ez a közlekedési lehetőség, a vállalt nem hajlandó pénzt áldozni rá.”

Időközben azonban akár a hat-hétezret is elérheti a Rajkára kiköltözők száma, akik azért küzdenek, hogy visszaálljon ez a kapcsolat. A tömegközlekedési vállalat ezt gazdaságossági okokból nem tervezi, így most az önkormányzatnál kopogtatnak a faluban letelepedők. A rajkai szlovák állampolgároknak most ez a legnagyobb, megoldandó gondja.

„Mi viszont nem tudunk milliókat, vagy akár tízmilliókat költeni erre a célra, hisz nem is feladatunk. A település szűkös költségvetéséből a község és az intézmények működtetése is nehézkes. Magántársasággal tárgyaltunk az ügyben, miközben levéllel fordultunk Szlovákia magyarországi nagykövetéhez, hogy a szlovák külügyminisztériumon keresztül gondoskodjanak a Magyarországra települt polgáraikról. Kiemelten fontos például a fiatalkorúak iskolába jutásának biztosítása” – mondta Kiss Vince.

A polgármester meglátása szerint a nem megfelelő megállapodás alapján beindítandó mentőszolgáltatás későbbi megszüntetése még nagyobb zavart okozna az ellátásban, ami akár tragédiákhoz is vezethet. A kialakult helyzeten a két ország kormányzati szintű megállapodásával lehetne megnyugtatóan javítani, mivel hosszútávon biztosítható lenne a szükséges forrás.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »