Bogár László: Az Európai Parlamentben ülők diszkrét „felvásárlásával” egy végtelen hatalmi eszkalációra képes terrorgépezetté alakítható át ez a súlytalan és érdektelen sóhivatal, vagyis egyszerre jutnak pénzhez és presztízshez az ott ülők, így e kettős ösztönző erő hatni fog. És hatott is!
Az Európai Parlament – dw, afp
Az Európai Parlament (EP) elnöke felkérésére a testület jogi szolgálata keresetet nyújtott be az uniós bírósághoz az Európai Bizottság ellen. Bogár László közgazdász professzort kérdezte a Gondola.
– Professzor úr, miközben Európát támadja egyfelől változatlan hevességgel a Covid, másfelől fokozott hevességgel a migránsbűnözés, a kontinentális vízfej önmagát szórakoztatja: az egyik bürokráciacsúcs följelenti a másikat egy harmadiknál, így rengeteg szellemi kapacitást von el a valós tennivalóktól. Ezen a bohózaton miért nem tudunk nevetni?
– Amit látunk, az sajnos nem bohózat, hanem egy nagyon is alaposan megfontolt terrorakció-sorozat Az európai integráció alaplogikája nagyon egyszerű volt. A tagországainak kormányfői, vagyis az Európai Tanács volt a törvényhozói hatalmi ág, az Európai Bizottság volt a végrehajtó hatalmi ág, vagyis a „kormány”, és az Európai Bíróság döntött a közös politikákat érintő vitás ügyekben.
Az Európai Bíróság épülete – portfolio.hu
Felmerül a logikus kérdés, hogy ha megvan a törvényhozói hatalom, a végrehajtó hatalom, és a bírói hatalom, akkor mit keres ebben a komplex rendszerben egy félrevezető módon Európai Parlamentnek nevezett intézmény. A válasz valami olyasféle lehetne, hogy szükség volt egy „közönségszolgálatra”, vagy talán inkább „píár” feladatokat ellátó üzemeltetés-technikai részlegre, amely egy sajátos vitaklubként széleskörű nyilvánosságot ad azoknak a nagy horderejű stratégiai döntéseknek, amelyeket az Európai Tanács meghozni készül. Az magától értetődő volt, hogy ennek az intézménynek semmi köze a hatalmi gépezethez, egy ebből a szempontból teljesen súlytalan neutrális részlegről van szó, amelynek azonban végzetes tévedésként az Európai Parlament nevet adták, talán azért, mert az egyes nemzeti parlamentek delegálhattak tagokat ebbe az intézménybe. Szervezetszociológiai, szervezet-lélektani szempontból azonban nem meglepő, hogy mivel senki sem szereti, ha egy súlytalan „sóhivatalban” tevékenykedik, így már a hetvenes, nyolcvanas évek során megmutatkoztak bizonyos „önállósodási” törekvések. Ezeket alapozta meg egy alattomosan megkonstruált fogalom, a „demokratikus deficit”. Ez a mérgezett fogalom arra utalt, hogy az Európai Parlament „sajnos” nem rendelkezik olyan ellenőrző jogosítványokkal, mint a nemzeti parlamentek a nemzeti kormányokkal szemben, és ez állandó demokratikus deficitet hoz létre. A logika azt sugallta, hogy ez ugyan most így van, de mindent meg kell tenni, hogy ez a deficit megszűnjön, vagyis az Európai Parlament is teljes körű ellenőrző jogosítványokkal rendelkezzen az Európai Tanács és az Európai Bizottságot illetően.
Az Európai Tanács – multimedia.europarl.europa.eu
Az a „jelentéktelen apróság”, hogy az integráció, mint a neve is mutatja, nem nemzet, hanem nemzetek önkéntes együttműködése, ahol az együttműködés milyenségét és mértékét kizárólag a nemzetek kormányfőinek konszenzusa határozhatja meg, nem nagyon zavarta e mérgezett fogalom konstruktőreit, vagyis inkább destruktőreit. A világot és benne Európát is irányító nem létező erők arra is rájöttek, hogy mindez korlátlan lehetőségeket rejt magában, hisz az Európai Parlamentben ülők diszkrét „felvásárlásával” egy végtelen hatalmi eszkalációra képes terror-gépezetté alakítható át ez a súlytalan és érdektelen sóhivatal, vagyis egyszerre jutnak pénzhez és presztízshez az ott ülők, így e kettős ösztönző erő hatni fog. És hatott is!
Az Európai Bizottság – beda.org
Mára az Európai Parlament egy globális központból távirányított jakobinus terrorgépezetté vált, amely lényegében mindent készségesen „legyárt” globális megbízói számára. Ráadásul minden terrorakciójával két legyet is üt egy csapásra. Részben teljesíti a „gazda” utasításait, amit az érzékelhető módon meghálál, másrészt ezekkel az akcióival tovább növeli szervezethatalmi súlyát, részben az Európai Tanáccsal, de főként közvetlenül az Európai Bizottsággal szemben. Sőt ebben a konkrét esetben azt is megmutathatja, hogy a bírói hatalmi ág, az Európai Bíróság is meghajlik előtte. Vagyis öngerjesztő örvénylésként lényegében teljesen ellenőrizhetetlen és megállíthatatlan, mindent felszippantó hatalmi gépezetté válhat, és ez a „mámor” önbeteljesítő jóslatként ad egyre totálisabb uralmat az Európai Parlament meghatározó uralmi hálózatai számára. A szervezethatalmi stratégiai cél esetünkben az Európai Tanács döntésének provokatív semmibe vétele, az Európai Bizottság engedelmes szolgává alázása, és az Európai Bíróság megfélemlítése. A globálisan programozott konkrét hatalmi cél pedig a lengyel és magyar kormány nyílt uralmi terrorral kívülről való megdöntése, a fegyverként ürügyül használt „jogállamiság” hamis tematizációjára építve. Ahogy a Hamletben elhangzik: „őrült beszéd, de van benne rendszer”, és a „rendszer” az benne, hogy az Európai Parlamentet e folyamat során egy korlátlan hatalommal rendelkező jogÁllamVédelmiHatósággá alakítsák át. Olyan globális ÁVÓ volna ez, amely formálisan a jogállamra és demokráciára hivatkozva tartaná fenn a „nem létező” hatalmi szuperstruktúra korlátlan és ellenőrizetlen terrorgépezetét. Ha ez megvalósul, az Európai Unió megsemmisül, hiszen a tagországok többsége számára ez értelmezhetetlenné tenné a tagságot. Ezért, bár a lejátszás-technikai felszínen ez valóban bohózatként mutatkozik meg, ami a bohózat szintje alatt és felett meghúzódik, az sajnos egyáltalán nem ad okot a vidámságra. Ez az európai integráció történetének legsúlyosabb válsága, amelynek a kimenetele döntő jelentőségű és egyértelműen meghatározza majd Európa egészének jövőjét.
– Noha az EU alapítóinak célja jó is és szép is volt, felépítése közben beindult a birodalmasodás. Azt üzeni-e ez, hogy az emberi agy alkalmatlan – és miért – birodalom működtetésére?
Robert Schuman, az európai közösség egyik atyja, ő keresztény Európát akart – europarl.europa.eu
– A mai értelemben vett ember elmúlt hetvenezer évének döntő többségét olyan körülmények között élte le, ahol a maximum százfős kisközösség volt az emberi létezés teljes „univerzuma”. Az egész lét közvetlen volt, és az emberi agy alapvető működési módja erre a közvetlenül átélhető létre épült. Ezt követően az ember ugyan képessé vált komplex rendszerek felépítésére, de folyamatosan növekszik a kockázata annak, hogy olyan rendszerek megalkotásába fogunk bele, amelynek komplexitását már nem tudjuk ellenőrzés alatt tartani. A birodalmak összeomlása mindig olyankor következik be, amikor az önmagát spontán módon növelő komplexitás „kifut” megalkotóinak a kezéből. Kína, az USA és Európa területe szinte pontosan azonos, nagyjából tíz millió négyzetkilométer. Kína nagyjából háromezer év óta képes egységes hatalmas birodalmat működtetni ezen a területen, és noha számos nagy drámát is átélt, de az egységes birodalom mindent túlélt és távlatai ma lényegesen jobbak, mint két másik nyugati riválisáé. Az USA mint nemzetállami konstrukció alig több mint kétszáz éve, birodalomként pedig nagyjából száz éve létezik, és minden jel arra utal, hogy néhány évtizeden belül nemcsak mint birodalom, hanem mint nemzetállam is végleg széthullik. Megalkotói és működtetői képtelenek bizonyultak arra, hogy megbirkózzanak a spontán növekvő komplexitás adta kihívásokkal, így rövidesen minden kontrollt elveszítenek. Végül Európa, amely soha nem is volt képes egységes birodalomként megszerveződni, az Európai Unió sem az, sőt éppen az látszik kiderülni, hogy ez a hetven éve elkezdődött birodalomépítési kísérlet is nagy valószínűséggel néhány évtizeden belül széthullik. A birodalom, mint szerveződési forma tehát veszélyes csapdának bizonyulhat. Nagyon csábító, hisz gigantikus energiákat képes összpontosítani, és ha elitjei képesek tartósan uralni a komplexitásból eredő roppant kihívásokat, akkor olyan szinergiák is létrejöhetnek, amelyek akár évezredeken át is rendkívül teljesítményekre teszik képessé. Ám ha az elitek lelki, erkölcsi, szellemi „állaga” megroggyan, akkor mindez akár egyetlen végzetes láncreakció során romba döntheti az egész konstrukciót. A kérdés tehát döntően a szellemi energiák hierarchiába rendezésének képességétől függ, és az iménti példa azt látszik igazolni, hogy a nagy ázsiai birodalmak szellemi talapzata sokkal inkább alkalmas a komplex nagyrendszerek tartós működtetésére, mint a nyugatias modernitás létszerveződési módja, amely inkább a rafinált élősködésben rendelkezett szelekciós előnyökkel, ám ha az élősködés terei beszűkülnek minden nyugatias birodalomszerveződési kísérlet viszonylag rövid idő alatt összeomlik, Kína, Európa és az USA ezt látszik bizonyítani.
– Egy atlanti birodalom, amely hivalkodva a demokrácia csúcsának hirdeti önmagát, még csalástól mentes választást sem tudott lebonyolítani óriási informatikai hálózatával. Vélhető-e, hogy az emberiségnek a sokszor megbukott demokrácia helyett mást kell kitalálnia és hogyan?
– A most zajló évszázad végére talán egyértelművé válik, hogy mind az emberiség, mind a demokrácia fogalmai „üres” konstrukciók, önkényesen használt fogalmak, amelyek így szó szerint „semmit mondóak” hiszen semmit nem mondanak arról, hogy mit is kellene látnunk e fogalmak tartalmaként. A demokrácia, mint fogalom az antik görög kultúrában született, de a korszak gondolkodói már akkor is hamis és degeneratív berendezkedésnek tartották, ahol a nép csak hivatkozási alap az egymással vetélkedő oligarchikus csoportok konfliktusai során. Narratívájában mindegyik oligarchikus csoport az ellenfelét vádolja diktatúrára törekvéssel, és azt állítja és ígéri, hogy ő és csakis ő képes az „igazi” demokrácia működtetésére.
Bogár László – MTVA
A nagyobb baj azonban az, hogy demokrácia önellentmondás, hisz a „nép” soha nem volt, ma sincs és soha nem is lesz, nem lehet hatalmon, mert nem is képes erre és nem is ez a dolga. Az pedig, hogy egymástól szellemileg rendkívüli távolságra lévő személyek egyforma jogot kapnak a közösség sorsát formáló döntések meghozása során, nos, az valóban a bohózat kategóriája. De talán még ennél is viccesebb, hogy a demokrácia és a szólásszabadság nagyobb dicsőségére e nyilvánvaló tény beszédtérben való megjelenítése abszolút tabu, így mielőtt megnyitnám e súlyos gondolatbűnbe torkolló diskurzusmezőt, gyorsan be is zárom. Az a „valami” pedig, amit nagyjából maximum egy évezreden át „emberiségként” adnak el a nem létező világerő „piárosai”, csak egy átmeneti virtuális jelenséghalmaz, amely mindössze „kényszerítő passz”, csak azért kellett léteznie egy kis időre, hogy ideiglenes technikai segédeszköz legyen a világ nem létező urainak a kezében. És minden jel arra utal, hogy lassan el is kezdődhet az emberiség végfelszámolása, hisz eleget tett feladatának, alkalmas biomasszaként teremtette elő az erőforrásokat a technoevolúció felpörgetéséhez, és ezzel önmaga teljes felszámolásához. A legmulatságosabb, hogy mivel ehhez már nincs reflexív viszonya, a nem létező emberiség nem is tud arról, hogy ő maga járul hozzá önmaga felszámolásához. Ennél jobb hír sajnos nincs ma.
Molnár Pál
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
