Idősebb vagyok, mint Szlovákia. Ezt most nem gúnyolódásból írom, hanem azért, hogy rámutassak a Szlovákiában zajló háttérhatalmi csatározások dilemmájára. Lehetne azt mondani, hogy az elmúlt napokban napvilágra került rejtettkamerás felvételek, az elmúlt hetek rendőrháborúi, a nyilvánvaló politikai megfontolású döntések a főügyészség részéről, és az elnöki palota feltűnően nagy politikai befolyása egy fiatal ország gyermekbetegségének tünetei. Ám ennél jóval többről van itt szó. Ma szó szerint az ország jövője a tét. Nem a holnapja, holnaputánja, hanem a következő évtizedei, évszázadai. És igen, érdemes magyarként is aggódni emiatt, mert történetesen itt élünk, és ami történni fog, az kihat ránk és családunkra is.
Ha megnézzük, mi tartja össze ezt az országot meglepő változást tapasztalhatunk az elmúlt húsz évhez képest. A Magyarországból dicsőséggel kiváló szlovák nemzet mítosza továbbra is jól működő recept, akárcsak a magyarellenesség, de ezek hatásfoka igencsak megkopott az évek során. Nem csoda: mióta Magyarország konzervatív, EU-val is dacolni merő, határozott és önálló külpolitikát folytató kormánya van, a szlovákok irigykedve tekintenek a Dunán és Ipolyon túlra. Köszönhetően egyébként a szlovák konzervatív hírportáloknak is, amelyek Magyarországról szóló cikkeikkel akaratlanul is tükröt tartanak a szlovák politikusok elé.
Mondhatnánk, hogy gazdaságilag sikeres, és közép-európai mércével prosperáló ország Szlovákia. Ez is már kevésbé igaz. A koronavírus miatti gazdasági válság, Brüsszel kritikátlan kiszolgálása, a meddő külpolitika, az euró és a saját tudás- és emberanyag módszeres leépítése most visszaüt. A versenyképesség, a gazdasági teljesítmény, a munkapiac igényeinek követése megzuhant, az ingatlanárak, az árszínvonal, a lakhatási költségek pedig elszálltak. Magyarország ma jobban teljesít a tátrai tigrisnél is, és ez sokkhatásként éri a szlovákokat, a politikusok pedig kínos feszengésbe kezdenek miatta.
Jóval racionálisabb megközelítés lenne, ha azt mondanánk, hogy Szlovákiát ma elsősorban a külső nyomás tartja össze, ami a folyamatosan gyengülő belső struktúrák mellett lassan de biztosan összeroppantja az országot. A szlovák politika és a szlovák nemzet abban biztos, hogy nem vágynak vissza Magyarországhoz – de egyébként ez sem annyira egyértelmű, mint régen, de még domináló felfogás.
Viszont Szlovákia nem létezik még elég régen ahhoz, hogy elképzelhetetlen legyen a lakosság számára egy másik országban való élet. Egy magyar számára Magyarország nemléte elképzelhetetlen, pusztító jelenség. Szlovákiában azonban a lakosság zöme élt Csehszlovákiában, számára Szlovákia beolvadása egy másik országba nem annyira természetellenes. Még a koronavírus előtt Szlovákia megalakulásának 26. évfordulója környékén kisebb közéleti vita alakult azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán megérte-e kiválni Csehszlovákiában. Nyilván nem a szlovákok döntöttek, hanem az orosz titkosszolgálat, amely polgárháborús viszonyokat teremtetett avégett, hogy ha már Prágát kénytelen elveszteni, Pozsonyt még befolyási övezetében tarthassa. Ám a kérdés puszta felmerülése is igen jól mutatja a társadalmi integritás gyengeségét.
A dilemma a következő: ha kivesszük a képletből a magyarellenességet, a Nyugat cselszövéseit abbéli félelmében, hogy Közép-Európában határmódosításokra kerül sor, és az ország politikai rendszerét és pénzügyeit felügyelő oligarchákat, akkor mi marad?
Elvileg harcolunk az oligarchák ellen. Gyakorlatban viszont a rendszer nem tudja elképzelni létét nélkülük. Ezért maradnak büntetlenek, és ha jól figyeljük a híreket, ma már nem az oligarchák állnak a vádlottak padján, hanem egynémely kiszolgálójuk. Más szavakkal, ma már nem az a tét, hogy legyőzzük-e az oligarchákat, hanem az, hogy lesz-e elrettentő példa annak érdekében, hogy a soron következő oligarcha-bérencek ne merészkedjenek olyan messzire, mint elődeik.
Ez azonban egy ország hosszú távú fenntartásához kevés. Pusztán azért létezni, hogy legyen egy adott lehatárolt terület, ahol csak egy bizonyos kiválasztott réteg dézsmálhatja a közpénzeket, nem épp egy ország ismérve. Nyilvánvaló, hogy a Nyugat nem fog aggódni a kis ország jövője miatt, mert úgy van vele, hogy szükség esetén hozzácsapja Csehországhoz, és kész, az idetelepített beruházások mehetnek tovább, a kapcsolati tőke megmarad. Ráadásul, amíg ki lehet egyezni az oligarchákkal, addig Szlovákia a megfelelő (balliberális) térfélen tartható, trójai falóként használható fel a V4-eken belül. Oroszország befolyási övezetének határa pedig ma már iszonyúan messze van.
Ha lefejtjük a különböző külső tényezőket, és megkérdeznénk a szlovákokat, hogy súlyos megélhetési válság idején kitartanának-e Szlovákia léte és a nemtörődöm, végletekig korrupt mindenkori kormányok mellett, meglepően sok olyan választ kapnánk, akik azt mondanák, hogy Csehszlovákiában jobban járnánk. Sőt, olyan akadna, aki azt mondaná, Magyarország közelebb áll hozzá, például, mert következetes keleti irányú külpolitikát folytat, ami szimpatikus sok szlovák számára.
Ezek tehát az ifjú Szlovákia legsérülékenyebb részei, leggyengébb pontjai, amelyeket olcsó propaganda próbál elfedni, olyan propaganda, amely szlovák földeket vásárló Orbán Viktorról, magyar hibrid hadviselésről, Brüsszel Szlovákia fölé kiterjesztett védő karjáról és a nyugati liberális modell Kánaánjáról szól. De már szól vagy húsz éve, és a Kánaán csak nem jött el, sőt. A lepel lehullt, és a szlovák nemzet elkerülhetetlen sodródik a kényszerű döntés felé: jövőt akar, vagy tovább tengődni a saját maga gyártotta illúziókban. Köztes választás nem nagyon lesz.
Komjáthy Lóránt
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
