A nők férfiakkal szembeni hátránya az egész világon ismert jelenség, belénk van nevelve. Ezt az illúziót a bérekkel kapcsolatban is elfogadjuk, ezért engem is meglepett, hogy a nők bérhátránya inkább kivétel, mint szabály.” – Mondta Sík Endre a TÁRKI Társadalomkutató Intézet vezető kutatója, aki az Egyenlő Bánásmód Hatóság által 2009 és 2013 között az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósított kutatás eredményeiből vezette le megdöbbentő végkövetkeztetéseit.
Az igazság még annál is sokkal meglepőbb, mint ahogyan először gondolnánk. Nem kevés közpénz elköltésével egy négy éven át zajló társadalomkutatási projekt megvizsgált egy rendszeresen ismételgetett feminista dogmát és végül arra a cáfolhatatlan végkövetkeztetésre jutott, hogy a nők 80 százaléka élete során soha semmilyen formában nem lehet érintettje a nők feltételezett jövedelemhátrányának, sőt gyakrabban inkább ennek az ellenkezőjével találkozhatunk; a férfiakat sújtó különbségekkel. Ez olyannyira ellentmond a feminista propagandagépezet által belénk sulykolt prekoncepciónak, hogy a kutatás elemzői sem képesek ezt a megdöbbentő tényt drámai egyszerűséggel a szemünkbe mondani, hanem ehelyett azzal oldják fel önnön kognitív disszonanciájukat is, hogy elsőként a “kivételt” halálra elemzik ágazatok, lakóhelyek, korosztályok szerint, keresztben-hosszában. No persze, furcsán is nézne ki az a jelentés, amelyben leginkább csak az állna, hogy “mivel kiderült, hogy a probléma lényegében nem létezik, ezért nincs miről beszélni sem”. Bár a kutatással kapcsolatos jelentések elérhetőek az Egyenlő Bánásmód Hatóság oldalán például itt és itt, azonban ezek böngészését nem ajánlom azoknak, akik nem akarnak temérdek időt elfecsérelni azzal, hogy a hosszas elemezgetésből kibogarásszák azt az egyedül fontos tanulságot, amit egyetlen grafikon is elénk tárhat mindennél beszédesebben. Íme a fent elsőként megadott linken található jelentés 11. oldaláról a 6-os ábra:
Fenti grafikon azt a kulcsfontosságú vizsgálatot szemlélteti, mikor a felvett adatokat öt jövedelemszintre osztva elemezték. Azonnal szembetűnnek mind a készen levonható következtetések, mind pedig azok az anomáliák, amelyek az adatok összesített vizsgálata során torzítást okozva esetleg meghamisíthatnák a következtetéseinket. A függőleges, minusz kettőtől plusz tizenhatig számozott tengelyen az oszlopok a nők jövedelemhátrányát jelenítik meg, tehát az előforduló mínusz értékek azt jelzik, amikor a nők nem jövedelemhátrányban, hanem előnyben vannak az adott jövedelem kategóriában. A kék színnel jelölt, az adott kategória összesített adatait ábrázoló oszlopok azt mutatják, hogy mind az első, mind a harmadik jövedelemosztályban a férfiak közelítőleg egy százalékos jövedelemhátrányban vannak, a második és a harmadik kategóriában pedig az összesített adatokban semmilyen különbség nem mutatható ki a nők és a férfiak között. Egyedül az ötödik kvintilisben, azaz a legmagasabb jövedelem kategóriában találunk szignifikáns eltérést, ahol a nők mindössze(!) 14 százalékos jövedelemhátrányban vannak a férfiakhoz képest. Következtessünk arra, hogy milyen nagyságú jövedelmek esnek ebbe a legfelső kategóriába, ha elmondható, hogy amikor összesítve vizsgálunk minden jövedelmet, akkor a legfelső kategória 14 százalékos eltérése az egész mintára vetítve is tíz százalékos eltérés látszatát képes kelteni a nők és a férfiak között.
“A Bértarifa-felvétel teljes mintáján találunk olyan ágazatot, ahol a nők átlagos jövedelme magasabb a férfiakénál (építőipar); ahol elenyésző a nők jövedelemhátránya (mezőgazdaság, bányászat, szállítás); de olyat is, ahol férfiak közel kétszer annyit keresnek, mint a nők (a kiugróan magas átlagos jövedelmet nyújtó pénzügyi tevékenység).” – Írja a jelentés. A tényekhez tehát hozzátartozik, hogy a különbségek leginkább a pénzügyi ágazatban jelennek meg; jórészt kifejezetten a bankigazgatók, brókerek, topmenedzserek és egyéb vezetők teljesítmény alapján járó prémium, jutalom, sikerdíj és osztalék jellegű elemeket is tartalmazó, sok-sok milliós jövedelmeit érintik csak. Mindössze ennyi alapja van a bérezésben megjelenő nemi diszkriminációról szóló ősrégi feminista mítosznak. A felső tízezer társadalmi osztályának mindössze 14 százalékos női-férfi jövedelemkülönbségének okán tüzelik a feminista uszítók nemi háborúra, elégedetlenkedésre és férfihibáztatásra a nők azon 80 százalékát, akik jövedelemhátrányt valójában soha nem szenvednek el életük során.
A nőpolitikusok akár tudomásul is vehetnék, hogy ez után a kutatás után az “egyenlő munkáért egyenlő bért” jelszóra nem lesz soha többé szükségük, tehát nyugodtan le is húzhatják a WC-n. Azonban a feminista érveléstechnika ismeretében nem meglepő, hogy nem csak átlátszó csúsztatásokkal, hanem egyenesen ordenáré hazugságokkal is igyekeznek ennek a kutatásnak az ellentmondást nem tűrő tényeit is meghamisítani. Példának okáért Gurmai Zita is arcátlanul hazudott, vagy esetleg szégyenszemre azt sem tudta, hogy mit beszél, amikor a nőkongresszuson nem átalotta kijelenteni, hogy “a nők két hónappal többet dolgoznak ugyanazért bérért, mint a férfiak”.
A társadalomkutatás eredményeit elemző tanulmány utolsó szavai jelölik ki leginkább a tanulságot, amelyet minden feminista társadalomzüllesztőnek és elégedetlenségében a feminista bűnbakkeresésére hajlamot érző nőnek egyszer és mindenkorra az eszébe kell vésnie: “A valóságban csakugyan vannak olyan szociodemográfiai és munkaerő-piaci tényezők, amelyek növelik (vagy csökkentik) a jövedelemhátrány kialakulásának esélyét, s ha ezek kombinálódnak, akkor hatásukra a nők jövedelemhátránya számottevően fokozódhat. Ez azonban inkább kivétel, mint szabály, amennyiben a munkaerő piac legnagyobb részén nincs jövedelemhátránya a nőknek. A rossz hír az, hogy a munkaerő piacon ezek tipikusan az alacsony vagy közepes jövedelemmel kecsegtető foglalkozások és ágazatok, s azokat a munkaerő-piaci rétegeket (férfiakat és nőket egyaránt) érintik, amelyeknek nincsenek karrierlehetőségeik. Az ő számukra nincs üvegplafon, e helyett, ha felnéznek, bámulhatják a szabad eget vagy a betonfödémet.” – Vagyis a nemi alapon diszkrimináló bérezés lényegében nem létezik. Veszem a bátorságot úgy gondolni, hogy azoknak a nőknek, akik a legfelső jövedelem kategóriában a 14 százalékos hátrányt elszenvedik, majdnem édes mindegy, hogy akár objektív vagy akár szubjektív okok miatt 10 millió forint helyett csak 8,6 milliót keresnek az adott hónapban. A többieknek pedig – a nőknek éppúgy, mint a férfiaknak – a képzettségükből és a beosztásukból eredő betonplafon jelöli ki a valódi kereseti határokat.
Forrás: A cikkben szereplő adatok és grafikonok forrása az Egyenlő Bánásmód Hatóság TÁMOP-5.5.5/08/1 szám alatt lebonyolított projektjének jelentései.
A cikket a Férfihang magazin tízéves fennállására visszatekintés keretében jelentettük meg újra. Eredeti közlés: https://www.ferfihang.hu/2013/12/21/berkulonbseg-a-kiirthatatlan-feminista-hazugsag/
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
