Nyolcvan esztendővel ezelőtt a Wehrmacht „bolsevizmus elleni keresztes hadjáratához” a Harmadik Birodalom szövetségesei is csatlakoztak. A revíziós sikerek ellentételezéséért a Magyar Királyság is belépett a Szovjetunió elleni hadviselő felek sorába, így került a keleti hadműveleti területre a Magyar Királyi Honvédség elit seregteste, a gyorshadtest, amelyben felvidéki és kárpátaljai honvédek is szolgáltak.
A trianoni békediktátum katonai tiltásainak feloldását jelentette 1938, így vált sorsdöntő jelentőségűvé a győri program és a bledi egyezmény. Húsz esztendei lemaradást kellett behozni, megindulhatott a Magyar Királyi Honvédség minőségi és mennyiségi fejlesztése, amely a szomszédos államokkal szemben megvívandó revíziós háborúra és nem a szovjetek ellen készült. A német segítséggel történt országgyarapítások fokozottan vették igénybe a honvédség személyi és anyagi állományát, gőzerővel folyt a magyar hadsereg fejlesztése, amikor megindult a Barbarossa-hadművelet.
A budapesti gyorshadtest csapatai 1941. június 27. után vettek részt a szovjetek elleni hadműveletekben. Frontszolgálatuk négy hónapig tartott, mintegy 2200 km-t tettek meg ütközetmenetben és harcolva, amíg eljutottak a Donyecig.
Még tartott a jászberényi „Kiss Ernő altábornagy” 9. honvéd kerékpáros zászlóalj páncélos átképzése, amikor a gyorshadtest alakulatai számára elrendelték a mozgósítást. A budapesti 1. gépkocsizó dandár alárendeltségébe tartozó zászlóalj 1–2. százada kerékpáros maradt, a zászlóaljtörzs és a 3–4. század pedig 39 db 38 M. Toldi (A20 és B20) könnyűharckocsival rendelkezett. Felvidéki és kárpátaljai honvédek is voltak állományukban, mivel a nyíregyházi 1. lovas páncélos zászlóalj könnyűharckocsi századából szervezték meg a 9/4. könnyűharckocsi századot. Tisztjeik között is akadtak felvidékiek, mint például a Nyitráról származó vitéz Korponay Dezső főhadnagy.
Hadinaplójuk szerint a „(…) a harckocsik fele már a többszörösét lefutotta annak a kilométerszámnak, melynél hivatalosan generáljavításba kellett adni a harckocsit (…) a másik fele viszont vadonatúj. (…) Minthogy ezeket a harckocsikat néhány nappal az elindulás előtt vette át a zászlóalj, tartalék alkatrészekkel, ezen változtatásoknak megfelelően nem rendelkezünk. Ezek hiányában azután egész csekély műszaki hiba miatt (…) harckocsikat vagyunk kénytelenek hátrahagyni, mint üzemképteleneket.”
A jászberényi 9. kerékpáros-harckocsi zászlóalj páncélos részei július 3-án rakodtak ki Rahónál, és a Tatárhágón át érkeztek ki a szovjet hadműveleti területre.
A lakosság túlnyomó részt lengyel, akik a magyarokat, mint felszabadítókat fogadtak, díszkapukat állítottak és a folyókon a gépkocsikat a fél falu segített áttolni”
– jegyezte fel Molnár István tizedes, a zászlóalj távbeszélő szakaszának tisztese.
A zászlóalj páncélosai a Donyec menti Izjum városáig jutottak el, miközben műhely alosztálya, és kerékpáros századai július 8-án vonultak be Obertynbe, ahol hadtestközvetlen alakulatként maradtak vissza objektum és zsákmányanyag őrzésre, fogolykísérésre.
Július 13-án Antonowka–Filjanowka térségében estek át a jászberényiek a véres tűzkeresztségen, veszteségük 9 hősi halott, 2 sebesült és 6 Toldi könnyűharckocsi volt. A 9/3. harckocsi század és a 9/4. század egy szakasza német alárendeltségben erőszakos felderítést hajtott végre. A hátráló ellenség a Filjanowkába vezető út mentén és a házak között bújt meg. Az élszakasz 18 óra tájt ért a faluba, ahol a szovjetek páncéltörő ágyúval két Toldit kilőttek. A századparancsnoki harckocsi és szakasza rádióösszeköttetés hiányában (a gyári új harckocsikba ekkor még nem voltak beszerelve az R/5 rádió adó-vevők) nem tudta, mi történt, így követte Dorsan Alfonz hadnagy szakaszát. A helység bejáratánál aztán a századparancsnoki harckocsit is kilőtték. A parancsnok, vitéz Kárpáthy Tibor százados – aki a kassai 2. felderítő zászlóaljból került Jászberénybe – súlyosan megsebesült, kezelőit szétszaggatta a robbanás. Hadinaplójuk szerint „a páncéltörő löveg újból kocsiját választja célpontul, mint ez várható volt. Nincs kiút. Ekkor [a técsői születésű] Hábel Pál hadapród őrmester villámgyorsan felismerve a súlyos helyzetet, hősi elszántsággal kocsijával a kilőtt, önmagával tehetetlen parancsnoki harckocsi elé kanyarodik és saját testével fogja fel a neki szánt lövést. A hősi önfeláldozásban Hábel Pál hadapród őrmester [akinek a harckocsija küzdőterében bekövetkezett robbanás következtében leszakadt a bal karja és haslövést kapott] és mindkét kezelője életét veszti és ezzel örökérvényű példáját adja a magyar katonai erényeknek és önfeláldozó készségnek (…)”
A jászberényiek augusztus 9-ig a Bug menti harcok részesei voltak – így felderítettek Pervomajszk környékén –, majd augusztus 24-ig a Bug és az Ingul közötti harcokban kerültek bevetésre. Tartalék alkatrészek híján ekkor már csak 15 db működő harckocsijuk maradt, miközben szerelőik még a hátrahagyott szovjet teherautókat is rendehozták, hogy azokat használhassák.
A Fekete-tenger melletti Nyikolajev városából a Dnyeper felé „talpon” mentek a jászberényiek, ahol szeptember 27-ig a folyamvédelmet ellátó magyar csapatokat támogatták.
A budapesti 1. gépkocsizó zászlóalj körletébe zászlóalj erejű ellenség tört be szeptember 6-án. A betörés elreteszelésére nemes lébényi Chapó Gyula hadnagy könnyűharckocsi szakaszát is bevetették, aki erre így emlékezett vissza: „A támadás raj ék alakzatban indult meg. (…) Miután páncéltörő tüzet nem kaptunk, a harckocsik megálltak és így, állóhelyből vették tűz alá a menekülő oroszokat. Egyszerre csak hatalmas dörrenés rázta meg a szakaszparancsnoki harckocsit. Az előttünk három méterre lévő lövészgödörből egyszerre négy kézigránát repült a harckocsi felé. Három a harckocsi tetején robbant. Hatástalanok voltak és csak zajt okoztak. (…) A következő pillanatban nehézpuskánk repeszgránátja biztosított arról, hogy a gödörben levő két orosz kézigránátot nem fog többet dobni. A terület átfésülése közben több ellenálló géppuska és golyószórófészket tapostunk emberestül a földbe.” Akciójuk sikerült, 125 szovjet katona holtteste maradt a visszafoglalt hídfőben, 5 tisztet és 100 katonát ejtettek fogságba, a csónakokon menekülőket nehézfegyvereikkel kilőtték.
Szeptember végén távbeszélő szakaszukat és üzemképes harckocsijaikat a rétsági 11. kerékpáros-harckocsi zászlóalj és a nyíregyházi 1. lovas páncélos zászlóalj harcképes állományával összevonták, így küzdöttek tovább a Donyec mentén.
Október 16-án a zöm hazatért Jászberénybe, ahol kitörő lelkesedéssel fogadták a szovjet elleni hadjáratból visszatérőket. A fronton maradt „birinyiek” október 20–21-én súlyos harcokat vívtak Mecsebelovka birtokbavételéért: „(…) szakadatlanul zuhogott az eső, az agyagos, felázott terepen és utakon, tehát a támadás végrehajtása szinte emberfeletti teljesítmény volt. A gyorshadtest gépkocsizó csapatai, a páncélosok hathatós támogatása mellett ily mostoha körülmények között is sikeresen küzdöttek (…) Pihenés, megállás nélkül, folytonosan üldözték, támadták az ellenséget. E küzdelmek közepette halt hősi halált az 1. könnyűharckocsi század egyik szakaszparancsnoka, Laczkó Győző főhadnagy (…)”
Novemberben megkezdték a gyorshadtest harcoló részeinek kivonását, az utolsó jászberényi részek 1942 elején tértek haza.
A zászlóalj 3 tisztje a Magyar Érdemrend lovagkeresztje hadiszalagon a kardokkal fokozatát, 4-en a kardos-hadiszalagos Bronz Signum Laudist, az altisztek és a legénység soraiból 3-an a Nagy Ezüst Vitézségi Érmet, 14-en a Kis Ezüst Vitézségi Érmet, 20-an a Bronz Vitézségi Érmet, a Magyar Bronz Érdemérmet a hadiszalagon pedig 4-en érdemelték ki.
A hadműveletek során bebizonyosodott, hogy a Toldi tűzerő- és páncélvédettség szempontjából alulmaradt a szovjet harckocsikkal és páncéltörő lövegekkel szemben, erénye csupán a gyorsaság és a mozgékonyság volt. Ezért volt szükséges a magyar páncéloscsapatok fejlesztése, de a nagyhatalmak háborújában végig lépéshátrányban maradtunk.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/39. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
