Nyitókép: TA3
A szlovák pavilon október 4-től nyitja meg kapuit a Dubaji Világkiállításon – jelentette be a vasárnapi Politikában (V politike) c. vitaműsorban Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter.
A miniszter szerint a gazdasági tárca mindent megtett annak érdekében, hogy elkerülje a késést, amit a beszállítók okoztak. Peter Pellegrini, a Hlas elnöke szerint nemzetközi szégyen, hogy a szlovák pavilon késve nyitja meg kapuit a dubaji EXPO-n.
„Én a háromnapos késést egyáltalán nem tartom tragédiának“
– konstatálta Sulík.
A Hlas elnöke először azt állította, hogy a szlovák pavilon az egyedüli, amelyik nem nyitott meg időben. Sulík azonban elutasította ezt az információt, mondván, hogy október 1-jéig a szlovák mellett mintegy 20–30 pavilon szintén nem nyitott meg. Pellegrini később azzal korrigálta a kijelentését, hogy tévedett.
Irritáló nyilatkozatok
A vitaműsor során a referendum is szóba került, amellyel kapcsolatban Sulík azt mondta, a népszavazáson engedélyezni kellene a választási időszak lerövidítését. Mint mondta, az SaS-nek egyelőre nincs álláspontja ezzel a témával kapcsolatban.
„Viszont van egy koalíciós szerződésünk, ami érvényes és kimondja, hogy az ellenzéki javaslatokat nem fogjuk megszavazni“
– mondta Sulík a Sme rodina azon kijelentéseire reagálva, miszerint mindent meg kell tenni azért, hogy sor kerüljön a referendumra.
Sulík Boris Kollárt és Igor Matovičot is kritikával illette, állítása szerint „irritálóak“ az előrehozott választásokról és a koalícióból való távozásról szóló nyilatkozataik.
Sulík a Progresívne Slovenskoval hajlandó lenne együttműködni
A gazdasági miniszter azt is közölte, hogy a következő kormányban nem akar együtt ülni Matovičcsal, viszont az SaS továbbra is partnernek tekint az OĽaNO-ra. Sulík nem tudja elképzelni az együttműködést a Hlasszal, viszont a Progresívne Slovenskoval igen.
Az SaS vezére azt is kiemelte, hogy az ĽSNS-szel és a Smerrel sem kívánnak együttműködni a jövőben. Ezzel szemben a Peter Pellegrini vezette Hlas egyelőre csak az ĽSNS-szel nem tudja elképzelni az együttműködést.
Körkép.sk/Denník N
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »