Aki látta az Eldorádó című filmet, akár azt is gondolhatta, hogy tud ezt-azt Bereményi Géza gyerekkoráról, a Teleki téren piacozó nagyszülőkről, a torokgyíkról, anyjáról, akit csak Évinek hívott… Aztán aki elolvassa Bereményi életregényét, a Magyar Copperfieldet, rájön, hogy semmit sem tudott. Ami a film által a szerző élete legnagyobb drámájának tűnhetett, csak könnyed epizód volt mindahhoz képest, ami utána következett.
Az azóta Libri Irodalmi Díjjal jutalmazott könyv címét olvasva először az jutott eszembe, hogy Bereményi jó magasra tette a lécet – ha nem csak marketingfogásnak szánta, akkor igencsak megrázó történetet kell az olvasók elé tárnia, hogy az hiteles is legyen. Ez maradéktalanul sikerült, és nemcsak azért, mert a történet igaz, hanem azért is, mert aki megélte és megírta, egy pillanatig sem szentimentális, nem szépíti a múltat, felvállalja, hogy sok mindent nem értett akkor, és nem ért, nem tudott feldolgozni máig sem.
A Magyar Copperfield története a Teleki téri piacon és környékén zajlik, ahol a minden hájjal megkent nagystílű kereskedő, Bereményi Sándor és felesége, a racionálisan gazdálkodó, de minden döntésében az álmaira hagyatkozó Róza neveli. A kis Gézának ugyan anyja is van, de őt csak Évinek szólítja, mert anyaként sosem tapasztalta meg. Évi ugyanis másra, többre vágyik, mint a Teleki tér, és minduntalan ezt hajszolja, nincs ideje a fiára. Apja is van, idősebb Vetró Géza, de őt csak fényképről ismeri, mert börtönben ül. A kis Géza életszemléletét tehát a nagyszülők alakítják, és itt nincs sok felesleges beszéd. A nagyapa szerint csak az a fontos, hogy ne keveredjen kampányba (értendő ezen mindennemű politikai megmozdulás) és ne legyen baldóver (ami alighanem a mai lúzer megfelelője).
A kis Géza igyekszik is, amennyire tőle telik, de hogy nem kereskedőtípus, az hamar kiderül, jobban érdeklik az udvarukban lakó rokkant Nagy Zsigmond társaságában tett séták a Kerepesi temetőben. Itt találkozik először nevelőapjával is, akitől az örökbefogadás után a Rozner nevet kapja – és sok-sok verést. „Anyám, az Évi elvitt a Kerepesi temetőbe – kezdtem írni –, ez a férfi jött felénk egy bottal, amiről kiderült, hogy esernyő, és írás közben előre megsejtettem, hogy majd később egy pincében lobogó gyertyafénynél vesszőfonatú prakkernyél lesz abból, amit a kezében hoz, amivel ez a férfi az én előrehajtott meztelen hátamat fogja ütni.” A sejtés beigazolódik, és Géza innen kezdve tényleg magába húzódó, képzeletbeli világokat álmodó Copperfieldként próbál túlélni. Úgy, hogy bevallja, ő a hibás, ő tehet mindenről, valójában mégis baldóver. Aztán betelik a pohár, mert kamasszá érik, nő benne a dac és a düh, nekimegy a nevelőapjának és elmegy otthonról. Tizennégy évesen ismeri meg valódi apját, a folyton álmodozó és nagyotmondó Vetró Gézát, de hamar rájön, hogy neki se ő fontos, csak az, hogy valaki hallgassa a történeteit.
Miután az egyre rendszerhűbbé váló Cukor utcai iskolából is kicsapják, úgy dönt, szakít Budapesttel, a Teleki térrel, Évi „édesanyával” ,Rozner „apukával”, és Pápára megy kollégistának. Itt bölcs, megértő tanárok karolják fel és támogatják akkor is, amikor a hatvanas évek elején képtelen rendőri históriákba keveredik, mert látnak benne valamit.
A történet ott ér véget, hogy Bereményi Géza megkapja a katonai behívóját. Ma már tudjuk, hogy lesz folytatás, és ismerjük ennek egyes részleteit is. A Magyar Copperfield két helyen lép évtizedeket előre: egy párizsi kirándulással a hetvenes, majd egy New York-i úttal a nyolcvanas évekbe. Bereményi mindkét alkalommal visszatér Magyarországra, úgy dönt, hogy „maradunk itt, itt maradunk”. Itt kezdődik a történet, amelyet Cseh Tamással együtt írtak, de ez már egy másik könyv lesz.
Vrabec Mária
A szerző a Vasárnap munkatársa
Bereményi Géza: Magyar Copperfield. Magvető Kiadó, 2020. 640 oldal
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
