Hiába a jogerős ítélet, az Orbán-kormány továbbra is titkolná, miben egyezett meg az oroszokkal Paks 2 kapcsán, és miben módosult a 4 ezer milliárdos gigahitelre vonatkozó szerződés. Még azon az áron is próbálják elrejteni az igazságot a nyilvánosság elől, hogy ezzel semmibe veszik a bíróság jogerős döntését.
De most egy újabb fordulat jöhet az ügyben.
Ugyanis a Pesti Központi Kerületi Bíróság a Pénzügyminisztérium (PM) ellen indult végrehajtási eljárásban 200 ezer forint bírságot szabott ki a tárcára,
és ismét arra figyelmeztette Varga Mihályékat, hogy tegyenek eleget a Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntésének, és adják ki Demeter Márta számára a paksi szerződés módosításával kapcsolatos dokumentumokat. Egészen pontosan a felek kötött megkötött
„a magyarországi atomerőmű -építések finanszírozásához nyújtandó állami hitel folyósításáról szóló 2014. március 28-án aláírt megállapodás, illetve az ehhez kapcsolódó más, a paksi atomerőmű új blokkjainak építésével összefüggő, bármilyen elnevezésű dokumentum módosítása kapcsán az orosz féllel folytatott tárgyalások során elért megállapodás szövegét.”
Az erre vonatkozó ítéletek már 2019-ben megszülettek.
Emlékezetes, Varga Mihály pénzügyminiszter 2019 februárjában utazott ki Moszkvába, hogy a legnagyobb titokban tárgyaljon a Paks 2 hitelszerződésének módosításán az oroszokkal. Demeter Márta országgyűlési képviselőként ezután szóban és írásban is kérdezte a tárcát a részletekről, de még a közérdekű adatigénylésére sem jött válasz. A politikus ezért bírósághoz fordult, másodfokon meg is nyerte a pert, és a jogerős ítélet kimondta, hogy
a politikus részére ki kell adni az összes létező dokumentumot, iratot a paksi hitelszerződés módosításával kapcsolatban.
De a Varga Mihály vezette tárca erre nem volt hajlandó, ezért 2020 áprilisában Demeter Márta a végrehajtás megindítása mellett döntött.
A PM 2021. május 19-én vette át a végrehajtó azon felhívását, miszerint teljesítse önként a végrehajtásban szereplő cselekményt – adja ki a dokumentumokat. Mivel ezt nem tette meg, ezért most pénzbírságot szabott ki a tárcára – amit nyilván adófizetői pénzből fognak megfizetni.
Hogy meddig tarthat ez az antidemokratikus játszadozás?
Nos, a július végén keltezett végzésben a bíróság arra figyelmeztette az Orbán-kormány minisztériumát, hogy amennyiben továbbra sem hajlandó eleget tenni a jogerős határozatban foglaltaknak, a bíróság több ízben is kiszabhat akár 500 ezer forintig terjedő pénzbírságot mindaddig, amíg a kötelezettségének eleget nem tesz…
Újabb támadás Demeter Márta ellen
Pont ma számoltunk be arról, hogy a kormánysajtó ismét egy nőiségében és emberségében is sértő lejárató cikket jelentetett meg Demeter Mártáról, most éppen prostituáltként állították be, amiért korábban jelezte, 2022-től a Jobbik frakciójában folytatná a politizálást. A politikus 2018 óta a leginkább támadott ellenzéki képviselővé vált, nemzetbiztonsági kockázattá minősítették, bíróság elé citálták, de még családja ellen is egy otromba támadást indítottak.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »