A Burda-hegység ölelésében, Párkánytól 11 kilométerre bújik meg a háromszáz lakosú kisközség. Hársillat és madárcsicsergés fogad, egyetlen ember sincs az utcán a délelőtti kánikulában.
Aközségházán, amely egy szépen felújított iskolaépület, Mezei Sándor polgármesterrel találkozom, aki bemutatja a falut.
Ön már a harmadik választási időszakban áll a falu élén. Milyen kihívás ma egy kisközség polgármesterének lenni?
Nem könnyű, hiszen kis község, kis pénz. Minden centet meg kell becsülni és észszerűen kell felhasználni, mintha csak a családi kasszából gazdálkodnánk. Voltak évek, hogy önszántamból a fizetésem nyolcvan százalékát vettem csak fel, hogy enyhítsek a pénzügyi helyzetünkön. Kisebb dolgokat pályázatból valósítunk meg, a nagyobbakat önerőből.
Nagyon jó az együttműködés a képviselő-testülettel, mind egy irányba húzunk, így sokkal könnyebb megvalósítanunk a befektetéseket, a fejlesztéseket.
Csakúgy, mint a környező falvak, mi is a lakosok számának fogyatkozásával szembesülünk. Valamit segít a helyzetünkön, hogy az itt működő idősotthon néhány lakója is községünkbe van bejelentkezve. Helyben kevés a munkalehetőség, van a faluban két ácscsoport és egy fűrészüzem. Sokan dolgoznak Párkányban vagy az esztergomi ipari parkban, a legtöbben azonban az idősotthonban kaptak munkát. Az idősotthonnal jó az együttműködés, épületei már felújítva, pazar természeti környezetben élnek az ott lakók. Az is nagy előnye az otthonnak, hogy közvetlenül a falu mellett található.
A fiatalok megmaradnak a faluban?
Úgy látom, a fiatalokat már nem vonzza a falusi életmód. Nem nagyon törődnek örökségükkel, a házaktól, földektől inkább szabadulni akarnak, ezért nálunk a házak egy része már idegeneké, akik hétvégi háznak újítják fel a megvásárolt ingatlant. Vannak olyan családok, akik később végleg hozzánk költöznek.
Iskola már rég nincs a faluban, félnapos óvodánkat pedig nemrégiben függesztettük fel.
Gyerek még csak lenne, de a dolgozó szülők már nem tudnak mit kezdeni a félnapos óvodával és inkább a párkányi óvodákba íratják gyermekeiket, ahol egész nap ott lehetnek.
Milyen civil és társadalmi szervezetek működnek a községben?
A Csemadok nem működik, és a nyugdíjasaink is lemorzsolódtak. A községházával szemben található kultúrházunk viszont szépen felújított, bálok, lakodalmak, rendezvények tartására alkalmas termekkel, jól felszerelt konyhával. A kultúrház mellett van egy színpad is.
Évente megtartjuk a nyugdíjasok találkozóját, szervezünk gulyásfőzőversenyt, de a legnagyobb látványosság a karácsony előtti hagyományos disznóölés, ami nagyon sok látogatót vonz.
Itt mindenki jóllakhat, hiszen azt a sertést dolgozzuk fel, amelyet a falu földjeit bérlő gazdáktól kapunk ajándékba. Jó visszhangja van a minden évben megrendezett farsangi bálnak is.
Közel az Ipoly, ezért mi sem természetesebb, hogy horgászaink is aktívak, ők a párkányi szövetséghez tartoznak. Vadásztársaságunk Ipolyszalkával közös, összesen majd háromezer hektáron gazdálkodunk. Megtalálható nálunk az összes csülkös vad, sőt két éve medve nyomait is észleltük. Nagyon lassan, de kezd visszatérni az apróvad is a területre, mert a nagy összefüggő mezőgazdasági földek szétszabdalódtak, és egyre több a füves, bozótos terület.
Miben látja a falu vonzerejét?
Leginkább a csodás természetben. Vonzó lehet a békés környezet, a növény- és állatvilág gazdagsága. A Burda értékes és különleges élőhely, olyan későkőkorszaki időkből származó, meleg éghajlatot kedvelő növények teremnek itt, amelyek Szlovákiában máshol nem fordulnak elő.
A szlovák turistaegyesület által kijelölt túraútvonalakon eljuthatnak a túrázók Helembára, Bajta mögött el lehet menni egészen az erdészházig, amely mellett sütni, főzni is lehet.
A Feruska házon keresztül a Dónákra érünk, visszafelé pedig az Ipolyparton lehet jönni. Itt említeném meg, hogy Leléden árvíz utoljára 1965-ben volt, de akkor is csak a sportpályát öntötte el a víz.
A faluban sokáig megmaradt a népviselet. Különlegesség, hogy pár öreg néni a mai napig viseli, de sajnos nincs, aki a népi hagyományt éltesse és továbbadja.
Amíg a sekrestyés nénire várunk, hogy kinyissa a templomot, Mezei Sándor elmondja,
a magyar faluba először IV. Béla király telepített idegen népeket, erről tanúskodnak a mai napig fennmaradt német és szláv vezetéknevek, de még a törökök után is jöttek új telepesek.
Boriska néni fürgén érkezik, és mindent megtesz, hogy a szent épületből minél többet láthassunk. Keresztelő Szent János barokk stílusú templomát a lelédiek elei az 1752–1774-es években építették, torony nélkül. A tornyot a hívők adományaiból csak 1968-ban emelték. Tizennégy éve kívül-belül felújították. A temetői ravatalozó is nagyon esztétikusan újult meg.
A főtéren láthatjuk a Pieta kápolnát, melyet 1928-ban épített Juhász József és felesége az első világháborúban elhunyt fiuk emlékére. Mellette nem mindennapi látvány az az emlékkő, amely a szovjet hadsereg általi „felszabadításnak” állít emléket, hiszen ezek az emlékművek a legtöbb faluból már eltűntek.
Elmegyünk ahhoz a jó vizű forráshoz is, amely az erdőben fakad és kis patakként csordogál végig a falun. Ide jár az egész környék friss forrásvízért.
A polgármestertől megtudjuk, vizét minden évben kivizsgáltatják, eddig még mindig nagyon jó eredményeket kaptak a minőségéről.
Utunk során még megcsodálhatunk néhány házat, amelyet a hagyományoknak megfelelően újítottak fel.
Jellemző volt a lelédi népi építészetre a kétablakos, kapus megoldás az utcarészen, az ablakok feletti ornamentika és a hosszú oszlopos tornác.
Utunk végén az idősek otthonába látogatunk. Jó idő lévén a lakók kint üldögélnek, ahol lourdes-i barlang is található, mellette pedig szökőkút van. Itt is ugyanaz a békés környezet, mint a faluban, a csendbe csak madárfütty vegyül és a bárányok bégetése hallik a közeli legelőről.
Megjelent a Magyar7 2021/27. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
