Nem mindegy, hogy azokat választja-e, akik azért próbálnak alkudozni a mindenkori birodalommal, hogy legalább ne romoljon tovább a vesztesek pozíciója, vagy azokat, akik cinikus gátlástalansággal készségesen segítenek is abban, hogy a vesztesek minél reménytelenebb helyzetbe kerüljenek. Ennek a csapdának „a 22-es (év) csapdájának a megértetésére volna szükség.
Peter Johann Nepomuk Geiger 1860-ban alkotott képe: A pozsonyi csata
A migráció nem emberi jog, és a gyermek szexuális nevelésének mikéntje sem a gyermek emberi joga. Ilyen emberi jog nincs – írta a nyugat-európai szélsőségeseknek szánt publicisztikájában a magyar miniszterelnök. Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Gondola.
– Professzor úr, bő 1100 éve írták le Nyugat-Európában: ugros eliminandos esse: a magyarok kiirtandók „vannak”. Pár napja fogalmazott úgy a szélsőséges holland miniszterelnök: Magyarországot térdre kell kényszeríteni. Mi az a mögöttes erő, amely Nyugat-Európa rasszizmusát, a gyűlölködő hungarofóbiát 1100 éven át fenntartotta?
– A fogalmak azért léteznek, hogy segítségünkre legyenek a lét-megértésben, ám sajnos arra is alkalmasak, hogy „átfordítva” őket (per-versio vagyis perverzió szó erre az átfordításra utal) éppen a lét-megértés legfőbb akadályai legyenek. Most egy olyan korban élünk, amikor a világot totális uralma alá hajtó, saját létét is tagadó globális hatalmi szuperstruktúra olyan univerzális „fogalom-generátort” hozott létre, ami képes bármilyen „valóság” legyártására, és ezt a fogalmak átfordításával éri el. A rasszizmus és a társadalmi értelemben használt „fóbia” utótagú szavak ilyen „mérgezett” fogalmak, amelyeknek használata mindig teljesen önkényes, következésképp jelentésük a szó szoros értelmében „semmit mondó”, viszont alkalmasak arra, hogy segítségükkel a megbélyegzés, megalázás, és a sehonnan sehová sem vezető gyűlöletörvények mindent leromboljanak, szétroncsoljanak. Hogy az anómia, anarchia, káosz, vagyis egy emberi közösség szellemi önfelszámolásának stációin keresztül minden megsemmisüljön, ami még érték lehetne az emberi világban. A mi feladatunk pedig az volna, hogy megpróbáljuk megérteni, miképpen jutottunk ebbe a végzetes zsákutcába, és milyen módon lehetne kijutni belőle. És ebben valóban segítségünkre lehet a történelem, hisz a dolgok természetének megértéséhez a dolgok történetének a megértése adja a kulcsot. Vitathatatlanul van történelmi kapcsolat Mark Rutte holland miniszterelnök e kijelentése és a Pozsonyi csatát megelőző hírhedt dekrétum említett szövegrésze között, ám ezt a kapcsolatot nagyon pontosan, legmélyebb összefüggéseiben kellene megértenünk, ha valóban ki akarunk keveredni ebből a veszedelmes lét-csapdából.
A Magyarságkutató Intézet animációs filmje a pozsonyi csatáról
Az a konfliktus, ami már akkor is szembeállított minket Európa uralmi struktúráival, az valójában egy sokkal mélyebb lételméleti rétegben leli meg magyarázatát. Európa akkori létszerveződési módja ugyan formálisan szakrális volt, ám a deszakrális átfordulás előfeltételei már megmutatkoztak azokban a szerkezeti deformációkban és abban a lelki, erkölcsi, szellemi degenerációban, amelyek a pápaság intézményében is kifejtették már pusztító hatásukat. A dekrétumot kibocsátó III. Sergius pápa, aki ezt a dekrétumot kibocsátotta, személyében is egy igen sötét mélypontja annak a korszaknak, amikor 900 és 950 között 17 pápa váltja egymást és szinte mindegyikük gyilkosság áldozatává vált. A nyers állati ösztönök, önfenntartás, fajfenntartás, területért való küzdelem, vagyis a táplálkozás, szex, hatalom, vagy még durvábban fogalmazva, a pénz, pina, politika szennyes örvényeiben vergődik Európa, ez a „pornokrácia” sötét korszaka. Az uralmi struktúra két fő reprezentánsa a pápa és a császár számára a szó szoros értelmében életveszélyt jelentett az a magyarság, amelynek létértelmezési szemlélete és erre épülő létberendezkedése ezzel az undorító mocsoktengerrel és káosszal szemben kínált valóban szakrális alternatívát, érthető tehát a riadalom, és a magyarok „kiküszöbölésére” való kétségbeesett törekvés. Ám a magyarság megsemmisítő erejű csapást mér egyesített hadaikra, és ezzel elvileg megnyílt az út a magyarság létértelmezési logikájának általános érvényesítésére az egész Nyugat uralta világban. Ám a következő néhány évtized során kiderül, hogy erre már alkalmatlan Európa uralmi elitje és Európa népe is, így marad a „kiegyezés” a 973-as quedlinburgi béke, amelyben mindkét fél rögzíti, hogy a két létszemlélet és létszerveződési mód között nem értelmezhető semmilyen „multikulturális” keveredés, kölcsönösen tudomásul vesszük egymás létét, technikai jellegű kapcsolódásokon kívül nincs mit kezdeni egymással. A helyzet azóta semmit sem változott, a magyar uralmi elitek mindig végzetes csapdába csalták önmagukat és népüket, mikor azzal áltatták magukat, hogy a Nyugat a mi „természetes élőhelyünk”, és Magyarország minden tragédiája, legfőképpen Trianon ebből a végzetes tévhitből származott. Félreértés ne essék, ebből nem következik persze, hogy akkor nekünk a „Kelet” lenne a természetes élőhelyünk, olyan egyébként sincs, hogy „Kelet” (Nyugat van, de Kelet nincs, ám ez egy másik történet.) Ezért az életben maradásunk egyetlen alapvető feltétele az, hogy egyensúlyozni próbálunk a most már kizárólag csak globális hatalmi játszmák örvénylő káoszaként értelmezhető világban. Mark Rutte 907-es dekrétumra rímelő kijelentése logikusan illeszkedik ahhoz a világhelyzethez, amelyben vagyunk, és amely világhelyzetet ugyanaz az általános lelki, erkölcsi, szellemi hanyatlás jellemzi, mint a kilencszázas évek „pornokráciájának” spirituális latrináját. Az a bizonyos „mögöttes erő”, amely akkor is és most is meghatározza a világot, igen sikeres évezredeket tudhat maga mögött, lényegében minden célját elérte, és ma már az „emberiségnek” nevezett engedelmes munkaerő és fogyasztó erő állatok reflexióra képtelen masszájává tett katyvasz lényegében bármire rávehető, sőt többnyire önként és örömmel számolja fel önmagát. A magyarság pedig ugyanúgy, mint akkor és az óta is mindig, most is „útban van”, mert szellemi energiái maradékát mozgósítva, ma is képes egy olyan elbeszélési módot fenntartani, ami önmagában is életveszélyes precedens a világ nem létező globális urai, illetve olyan lokális kollaboránsai számára, mint amilyen Mark Rutte.
Mark Rutte (jobbra) Soros György fiával, Alex Sorossal
Hogy mit tehetünk ebben a helyzetben, azt nagyon nehéz pontosan meghatározni, hisz az elmúlt több mint ezer év során minden a Nyugattal kötött „kiegyezés” végül mindig katasztrófához vezetett és nyilván most sem lesz másként. Ne legyen félreértés, a két látszólag „keleti” birodalom, az Oszmán és a Szovjet szintén ugyanannak a „nem létező” globális erőnek a kreatúrája volt, csak ennek a „történetnek” még nincs „politikailag korrekt” elbeszélési módja, és ahogy ez kinéz, egyhamar nem is igen lesz. Marad tehát az az egyensúlyozás vagy kötéltánc, amit ezer éve mindig követünk, és ami Géza és István után a Hunyadiak korában volt átmenetileg sikeres, majd egy Bocskai, Rákóczi és Széchenyi tettek kísérletet hasonlóra, de végül kivétel nélkül mindegyik kísérlet bukással végződött, és a nemzet általános anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi lezüllését egyik sem tudta megállítani, legfeljebb átmenetileg lassítani. És bár ez még „kimondhatatlan”, de Horthy, Kádár és Orbán Viktor tesznek a Trianon utáni végzetesen kiszolgáltatott korszakban, összehasonlíthatatlanul rosszabb feltételek között kísérletet legalább a lepusztulás lassítására, de már most látszik, hogy a „nem létező” világerő újra minden energiát összpontosít a legújabb, 2010 és 2022 között zajló kísérlet szétzúzására. Majd meglátjuk, hogy maradt-e még energia a magyar nemzetben az újabb tragédia elkerülésére.
– Egy rasszista holland futballista bejelentette, hogy ha a Puskás Arénában rasszista hangokat hall, levonulnak a pályáról. Ám a szurkolókat felkészítették: ha tapasztalják, hogy felbérelt liberális vandálok rasszista hisztériát csapnak, videózzák le őket, majd hívják a hatóságot. Így a liberális vandálok provokációja elmaradt. Ez az ellencsapás mint módszer hogyan hasznosítható 2022 tavaszán?
– Csak halkan jegyzem meg újra, hogy bármilyen nehéz is, de próbáljunk tartózkodni az olyan „mérgezett” fogalmak használatától, mint amilyen például a rasszizmus is, mert így mi is a fogalmak teljes felszámolására irányuló tragikomikus paródia szereplőivé tesszük magunkat. Újra hangsúlyoznám, hogy egy olyan „fogalom”, amit mindenki használhat ugyanarra és az ellenkezőjére is, az legjobb esetben „semmit mondó”, mint most ebben az esetben is. A 2022-re „bekészített” újabb nemzeti tragédia remélhető elkerülésének az ilyen „mikró-technikáit” valóban professzionálisan kell majd alkalmaznunk. Ám ezeknek a mikró-technikáknak egy olyan átfogó stratégiába kellene illeszkedniük, amelynek lényege, hogy megpróbáljuk megértetni a magyar társadalom évszázadok óta folyamatosan vesztes többségével, hogy a „demokratikus” választást akkor engedik meg egy népnek, mikor már egészen bizonyosan nem is lehet „választani” olyan erők között, amelyek közül bármelyik képes lenne a többség történelmi vesztes létén változtatni. Ez a lehetőség Magyarországon utoljára talán a Hunyadiak idején állt nyitva egy rövid ideig. És ennek az a fő oka, hogy azóta folyamatosan olyan birodalmi függésekben élünk, a „rendszerváltás rendszere” is ilyen természetesen, ahol a birodalom, a lokalitások helyi társadalmainak maximum 15-20%-át hajlandó integrálni, a többit egyszerűen kilöki saját történelméből. Így a „demokrácia politikai választékában” eleve nem szerepelhet olyan erő, amely a vesztes többség reintegrációjára képes és hajlandó lenne. Ez azonban nem azt jelenti, hogy teljesen mindegy, hogy kire szavaz a magyar „választó”, mert ez nem így van. Nem mindegy, hogy azokat választja-e, akik azért próbálnak alkudozni a mindenkori birodalommal, hogy legalább ne romoljon tovább a vesztesek pozíciója, vagy azokat, akik cinikus gátlástalansággal készségesen segítenek is abban, hogy a vesztesek minél reménytelenebb helyzetbe kerüljenek. Ennek a csapdának „a 22-es (év) csapdájának a megértetésére volna szükség, hogy a vesztesek bármilyen elkeseredettek legyenek is, de a 2010 és 2022 közötti történelmi „legkisebb rossz” helyett ne a történelmi „legnagyobb rosszat” válasszák. Gondoljanak arra az alapviccre, amelyben a pesszimista azt mondja: „Szörnyű, ennél rosszabb már nem is lehet, amire az optimistának az a válasza, hogy DEHOGYNEM!”
– A homofób magyar törvénnyel szembeni kiállás az egyéni szabadság és az emberi méltóság megvédését jelenti – fogalmazott Macron francia elnök. Szóhasználatából kiderül, hogy ő is Soros-szervezetek propagandaszabályát vette át. Eredetileg ugyanis a liberális sajtó is a „pedofiltörvény” kifejezést használta, majd parancsszóra a „homofób törvény” kifejezést kezdték sulykolni. Ha egy államelnököt is a propagandagépezet részévé züllesztenek, hogyan állítható helyre a demokrácia Európában?
– A rövid válaszom: sehogy! A kicsit hosszabb válaszomat pedig azzal kezdeném, hogy a demokráciának nevezett berendezkedés már az antik korban is csak egy hamis lejátszás-technika volt a lényeg elrejtésére. Ez a lényeg pedig valami olyasféle, hogy amikor a különböző oligarchikus uralmi csoportok nem tudnak tartós egyezségre jutni, hogy a „nem létező” globalo-gazdi instrukcióit követve hogyan üzemeltessék az irányításukra bízott lokalitást, akkor célszerűnek látszik a „népet” hivatkozási alappá téve egy „mutatványos bódé” létrehozása, ahol a politikus bábfigurákkal lehet szimbolikus szinten „lejátszani” ezeket a mélyrétegben örvénylő hatalmi konfliktusokat. Ma már mindenki számára evidencia, hogy a demokrácia éppen ezért egy degeneratív berendezkedési mód, amivel kapcsolatban Winston Churchill híres mondását szokták idézni paradox módon éppen a demokrácia felmagasztalására. Churchill azt mondta, hogy a demokrácia a legrosszabb berendezkedés, kivéve az összes többit.
Churchill 1944-ben
De jó pofa, mondjuk erre azóta is elégedetten csettintve, és megnyugodva, hogy na, ugye mégis csak a demokrácia a legjobb berendezkedés, hisz az összes többi rosszabb, csakhogy végzetes tévedésbe zártak minket itt is a globális beszédtér „nem létező” urai. Amiről ugyanis Churchill beszél az az, hogy a modern Nyugat deszakrális pusztításának berendezkedésében a demokrácián kívül választható opciók valóban mind rosszabbak, mert a permanens polgárháború brutálisabbnál brutálisabb formáit jelentenék, ahol az egyes oligarchikus csoportok folyamatosan és nyíltan esnének egymás torkának úgy, hogy közben a szerencsétlen semmiről semmit nem tudó népet használnák fegyverként önmaga elpusztítására. Ez nagyjából egy évszázadokon át tartó jakobinus terror volna, ami valóban évszázadok óta tart, de azért a demokráciának álcázva kicsit talán kevésbé pusztító, vagy legalább is másképp pusztít. A császárkori Róma mint az első globális kapitalizmuskísérlet pont ilyen permanens terror volt egy fél évezreden át a rövid „konszolidált” időszakokat leszámítva. De a beszédtér urai Churchill mondandójának csak ezt a jelentéktelenebb felét engedik észlelni, pedig a lényeg az, amit ez az egyébként valóban zseniális mondat eltakar. És ez az, hogy a demokrácia a legrosszabb az összes létező szakrális berendezkedéshez képest, amelyek lehetőségét éppen a nyugatias modernizáció „főkonstruktőrei” pontosabban „fődestruktőrei” zúzták szét örökre. Churchill mint a brit arisztokrácia briliáns képviselője ezt persze keserű öniróniával említi, amiben ott van a vert helyzet tudomásul vétele, annak a tudomásul vétele, hogy ez az arisztokrácia, amelynek ő is prominense a helyett, hogy tette volna a szakrális kötelességét ócska prostituáltként asszisztált önmaga értelmi és erkölcsi lezüllesztéséhez. I Károly 1649-es kivégzése nem egy „ember” kivégzése volt, még csak nem is egyszerűen egy királyé, hanem az egész szakrális lét-berendezkedésé. És ha egy Churchill is ócska prosti ebben a játszmában, akkor a francia elnök történelmi „státuszának” megnevezésére már nem is nagyon marad fogalom, de nincs is erre szükség, ezek az üres percemberkék abszolút csereszabatosak, a világ nem létező urai számára csak eldobós műanyag reklámszatyrok, és eszerint is használják őket. A szóhasználatát pedig nem „átvette” valakitől, hanem eleve egy erre kondicionált biológiai automata, akinek éppen az a feladata, hogy a globális fődestruktőr hamis valóságokat generáló beszéd paneljeit mint látszólag értelemmel bíró szöveget ismételgesse egy végtelenített MP3 lejátszón. A homofób mint szó természetesen ugyanannak a mérgezett fogalmakból álló beszédtérnek az eleme, amelynek a hamis valóságok felépítése a feladata. Az említett törvénynek egyébként van hivatalos elnevezése, de ennek igazából azért nincs jelentősége, mert nem a primer felszínen megragadható jelentése számít.
Bogár László
Ez a törvény annak a globális identitásháborúnak egy fontos csataterét üzemelteti, ahol megütközik egymással ez a „nem létező” világerő és azoknak a még létező ellenállási gócoknak az egyike, akik úgy vélik, hogy talán még van esély e végzetes lejtőről való visszafordulásra. Az egyéni szabadságra és emberi méltóságra való hivatkozás a jakobinus terror alatt is mindennapos volt, és e „szabadság, egyenlőség, testvériség” jegyében halt iszonyú kínhalált sok százezer francia. És amikor a francia köztársaság elnöke minden év július 14-én franciák millióival együtt párás szemekkel ünnepli ezt a tömeggyilkosság-sorozatot, nem az áldozatokat, hanem a gyilkosokat magasztalja fel. Ennyi talán elég is annak a belátásához, hogy ez a beszédtér csak lefelé rugdal minket ezen a történelmi lejtőn.
Molnár Pál
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
