Bár földműves eleink életében, nagyon is érthető módon, a nyár beköszöntével jelentősen megcsappant az ünnepek száma, ez alól kivételt képez a Szent Iván nap, melyet a nyári napfordulótól mindössze három nap választ el. Kézenfekvő, hogy a szentiváni tűzgyújtással és a hozzá kapcsolódó énekekkel és játékokkal az év leghosszabb napját ünnepelték. A Nagyberegi Tájházban az ezzel kapcsolatos szokásokkal ismerkedtek az ide látogató iskolások. Az alkalom a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében a Csoóri Sándor Alap támogatásával, a Hagyományok Háza szakmai partnerségével valósult meg.
Mivel úgy alakult, hogy ebben az évben Szent Iván napja nem csupán az év egyik leghosszabb, de egyben a legmelegebb napja is volt, a fiatalok közül a legtöbben a délutáni foglalkozások közül azokat választották, amelyeknek a tágas, szellős csűr adott otthont.
Furman Éva a keresztszemes hímzés alapfogásaival ismertette meg az érdeklődőket, Mester Andrea pedig már bent, a nagyházban, a szövőszék mellett azt mutatta be, hogy miként készül kincsünk, a beregi szőttes. A bátrabbak természetesen most is beülhettek az esztováta mögé. Emellett számos ügyességi játék – csigafutam, labirintus, diótörő, ostoros, célbadobáló stb. kipróbálására is alkalom nyílott.
Gál Adél programfelelős arról tájékoztatott, hogy a Pro Cultura Subcarpathica immár harmadik alkalommal csatlakozott a Tájházak Napja programhoz, amely átfogja az egész Kárpát-medencét. A tájházi szezon egyébként a Szent Iván napi tűzgyújtás miatt tolódott ki ennyire.
Hamarosan körünkben üdvözölhettük a Kokas Banda zenészeit és táncosait, akik – hőség ide, hőség oda – csakhamar nagyszerű hangulatot teremtettek. A táncházi muzsika, a játékos tánctanulás valami módon mindig kapcsolódott a szentiváni tűzgyújtás neves napjához. Természetesen a megfelelő rendszabályok betartása mellett a tűzgyújtás sem maradt el, a bátrabbak a tűzugrást is kipróbálhatták. Közben azt is megtudtuk, hogy eleink a tűzugrásnak tisztító és termékenységfokozó hatást tulajdonítottak, és jósoltak belőle az ugráló leányok férjhezmenetelére nézve is. Ugyanis megfigyelték, kivel ugrik párban és ki előtt ér földet. Arról is hallhattunk, hogy egyes vidékeken szokásban volt, hogy az ünnep előestéjén koszorút kötöttek és a házra akasztották, hogy az a tűzvész ellen védjen. Üszköt hordtak a káposztásba a hernyók elleni védekezés céljából, megfüstölték a forrásokat és kutakat, hogy azok a kígyók mérgétől megtisztuljanak.
A gazdag szellemi táplálék mellett a szervezők jó vendéglátók módjára a testi táplálékról is gondoskodtak. Olasz Piroska és segítőtársai már hajnalban befűtöttek a kemencébe, hogy idejében megsüljön a túrós, az alma-, illetve szilvalekváros porlós sütemény, melyet a vendégek az utolsó morzsáig jóízűen elfogyasztottak.
Kovács Elemér
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »
