A koronavírus-járvány az oktatást sem kímélte, a diákok és a szülők mellett a tanárok is nehéz tanévet zárnak jövő héten. Kornélia Ďuríková, a Konvalinka mentális egészség és pozitív oktatás intézetének elnöke, valamint a somorjai Milan Rastislav Štefánik Gimnázium iskolai pszichológusa lapunknak kifejtette,hogyan élték meg a tanárok az elmúlt időszakot.
Az iskolák hosszú hónapokig zárva voltak, a tanároknak számos váratlan kihívással kellett szembenézniük a távoktatás során. Milyen hatással volt ez rájuk?
A Konvalinka intézet márciusban és áprilisban felmérést készített a tanárok lelki egészségéről és jólétéről, mely során összesen 1756 választ kaptunk. A felmérés 3 fő részből állt – az első kérdések a munkahelyi stresszre irányultak, a továbbiakban a mentális egészségről és a pszichikai tünetek felől érdeklődtünk, a harmadik rész pedig a tanárok támogatási forrásaira vonatkozott. A kérdőív kitért a stresszre, az aktuális tanévre, arra, milyen problémákat tapasztaltak a tanárok, illetve milyen tünetek jelentek meg náluk. A válaszadók 51%-a azt mondta, problémái vannak az alvással, közel 40%-uk migrént és fejfájást említett. A tanárok egyharmada kiemelte a feledékenységet, a koncentrációs zavarokat. Igaz, nem szakértő által igazolt pszichikai problémákról van szó, a tanárok saját maguk állapították meg a tüneteket. A megkérdezettek közel 60%-a kimerült, 26%-uk úgy érzi, kiégett, a válaszadók negyede pedig szorongást tapasztalt.
Mi jelentette számukra a legnagyobb nehézséget?
A válaszadók közel 60%-a az iskolák működésére vonatkozó szabályok állandó változását emelte ki a negatív tényezők közül. Továbbá gondot okozott a munka és a magánszféra közötti átfedés, a tanárok otthon dolgoztak, miközben párhuzamosan több szerepet töltöttek be – tanítottak, anyukák és apukák voltak, mellette gondoskodtak szüleikről. Sokan túlterheltek voltak, többet kellett dolgozniuk, az online órákra újra fel kellett készülniük, eleve a távoktatás magában új volt számukra. A beszélgetések során többször említették, hogy frusztráló volt órákig a számítógép előtt ülni. A diákokkal való kommunikáció is nehéznek bizonyult, többen úgy érezték, a gyerekek helyett egy fekete dobozzal beszélnek, mivel nagyon gyenge visszajelzést kaptak.
A járvány alatt a tanárok munkáját a társadalom magától értetődőnek vette, de mint kiderült, 60 százalékuk kimerült. Miért szentelünk kevesebb figyelmet a tanárok problémáinak?
Igaz, hogy az iskolaügyben több figyelmet kapott a gyerekek és szülők lelkiállapota, ezzel kapcsolatban több tanulmány is született. A tanárok jóléte valóban az érdeklődés peremén volt, éppen ezért döntöttünk úgy, hogy megvalósítjuk a felmérésünket. Szerettük volna felhívni a figyelmet a tanárok mentális egészségére, arra, hogy ők is részesei voltak ennek az egésznek, és hatással volt rájuk az elmúlt év.
A felmérés szerint a stressz legfőbb forrása az, hogy a tanári szakmát nem tiszteli kellőképpen a társadalom, a tanárok munkáját pedig nem ismerik el megfelelően. Az iskolaügyi miniszter már utalt rá, hogy magasabb bérezésre lenne szükség, de milyen egyéb lépések járulhatnának hozzá a tanárok jobb társadalmi megbecsüléséhez?
A válaszadók 95%-a azt mondta, stresszt tapasztal a munkahelyén, 66 százalékuk pedig úgy véli, az előző tanévhez képest idén több stressz érte őket. Rákérdeztünk, ez miből fakad: az első helyen az elismerés hiánya jelent meg (37,2%). A stressz másik fő forrása a szülőkkel való kommunikáció (34,5%), ezután következik az adminisztráció (32,6%) és a kapcsolatok a kollégákkal (28,2%), valamint az iskola vezetőségével (23,8%). Már hosszú ideje folyik a vita a tanárok anyagi megbecsüléséről. Én ezzel kapcsolatban mindig azt mondom: igen, beszéljünk a magasabb fizetésekről; arról, hogy több pszichológus tevékenykedjen az iskolákban. De foglalkozzunk a többi témával is, amelyekre a tanárok a felmérésben rámutattak. Hallgassuk meg őket, mire is van valójában szükségük, ne ragadjon le az eszmecsere a jutalmazásnál. A béremelés magában vagy például a számítógépek beszerzése, illetve a jobb anyagi és műszaki feltételek megteremtése kevés. A felmérésben azt mondták a tanárok, ennél sokkal több dolog gyötri őket. Épp itt említhetjük az elismerést, a jobb emberi kapcsolatokat az iskolákban, a tanári karon belül és a jobb kommunikációt a szülőkkel. Mindenképpen fontos a magasabb fizetés, de a tanárok emellett egyszerűen jobban szeretnék érezni magukat a munkahelyükön, azt akarják, hogy tiszteljék, elismerjék a munkájukat, örömmel szeretnének járni dolgozni, és érezni akarják a megértést, valamint a támogatást. Úgy vélem, nem létezik gyors és egyszerű megoldás. Ha a felszínen nem tűnik is úgy, de a tanárok és a diákok mentális egészsége, illetve az egészséges iskolai környezet kialakítása nagyon összetett téma.
Ha könnyű megoldás nincs is, hol érdemes kezdeni?
Ami a minisztériumot illeti, nem szabadna elrejteni ezeket a kérdéseket, épp ellenkezőleg, több figyelmet kellene fordítani a tanárok jóllétére, és nyíltan megvitatni ezt a témát. Szlovákiában hiányoznak a források, amelyekre a tanárok és az intézetvezetők hagyatkozhatnának. Tartalmi dolgokra gondolok: például mi is az a mentális egészség, mit jelent a jóllét. Adjunk teret ennek a témának az iskolákban, hogy prioritássá válhasson. Az intézmények szintjén az első lépés az lenne, hogy az igazgatók elkezdenek őszintén beszélgetni a tanárokkal. Megkérdezik, mi bántja őket, mit szeretnének, majd közös megoldásokat keresnek az iskolai légkör és emberi kapcsolatok javítására.
Az év során a tanárok fele elgondolkodott azon, hogy otthagyja a szakmáját. Ez az átmeneti frusztráció jele, vagy tényleg előfordulhat, hogy tömegesen távozni fognak a tanárok?
A médiában megjelent információkkal ellentétben csak a tanárok közel fele vette fontolóra a távozást, pontosabban a 45,4%-uk. Azt gondolom, hogy erre nem kerül sor. Hasonló felmérések készültek külföldön, sok helyen még ijesztőbb eredményekkel. Nagy-Britanniában és az USA-ban, de Ausztráliában is még többen mondták azt, hogy távoznak a szakmából, de végül nem így lett. Úgy vélem, a tanárok gondolkodására nagymértékben hatással lehet a frusztráció és a kimerültség, melyet az idei tanévben tapasztaltak, hiszen rendkívül nehéz időszak van mögöttük. Ebből eredően természetes reakciónak is tekinthetjük, hogy megfordult a fejükben a váltás.
Iskolai pszichológusként dolgozik egy gimnáziumban. Hogyan tekintenek az ön munkájára a tanárok? Szokott tanácsot adni nekik is, vagy inkább úgy veszik, hogy ön a gyerekekért van ott?
Ezt talán tőlük is érdemes lenne megkérdezni. Ami az iskolai pszichológus munkáját illeti, jelenleg elsősorban a gyerekekre összpontosít ez az ágazat. A személyes véleményem az, hogy a jövőben a tanárokkal való munkát is magába kellene foglalnia. Az iskolát nemcsak a diákok alkotják, hanem az ő szüleik és a tanárok is. A pszichológus munkájának tehát nemcsak a gyerekre kellene irányulnia, hanem sokkal nagyobb figyelmet kaphatna a tanárokkal és az egész iskolai rendszerrel végzett munka. Meggyőződésem, hogy az ellenálló, kiegyensúlyozott és elégedett tanár képes nevelni és művelni, ő lehet igazán értékes a diákok számára.
A tanároknak gyakran bonyolult a viszonyuk a szülőkkel és a kollégákkal. Mi ennek az oka, és milyen irányba kellene fejlődniük ezeknek a kapcsolatoknak a járvány után?
Elsősorban a kölcsönös megértést, empátiát és egymásra figyelést tartom jó alapnak. Fontos, hogy más szemszögből is megpróbálják látni a dolgokat. Például a szülők jobban bízhatnának a tanárokban, támogathatnák őket, és tekintettel lehetnének rá, hogy nekik is nehéz évük volt. A tanárok pedig jobban nyithatnának a szülők felé. A pozitív kommunikáció sokat segíthet, tehát ha nemcsak akkor keresik fel a szülőket, amikor valami rossz történik az iskolában, hanem pozitív visszajelzést is adnak a gyerekről. Fontos tudatosítani, hogy mind a szülők, mind a tanárok rendkívül meghatározó szerepet töltenek be a gyerek fejlődése során. A két félnek abszolút együtt kellene működnie egy közös célért, ami nem más, mint a gyerek.
Megváltozhat az igazgató szerepe a pandémia következtében?
Az igazgatóknak szintén rengeteg új feladattal kellett szembenézniük az elmúlt hónapokban. A technikai felszereléstől a szülőkkel való kapcsolattartásig sok nehéz helyzetet kezeltek. Gondoskodniuk kellett például a számítógépekről, de az órarendeket is többször át kellett dolgozniuk, és emellett intenzíven kommunikáltak a felettes intézményekkel. Közben több szlovákiai intézményvezető jelezte, hogy fenyegető e-mailt kapott, a szülők pedig gyakran megtámadták a járványellenes óvintézkedéseket. Nem tudom, pontosan milyen változás jöhet, de nagyon szeretném, ha az igazgatók továbbvinnék a mentális egészség témáját nemcsak a tanárokra nézve, hanem a gyerekekre is, s ezáltal bekerülne az iskola falai közé. Az, hogy hogyan érzik magukat, mit élnek át az iskolában a tanárok, a diákok és a szülők, alapvető hatással van az oktatás minőségére, illetve arra is, milyen eredményeket érnek el a tanulók.
Egy korábbi cikkben azt írta, a járvány alatt „megmutatkozott, mennyire fontos, hogy az iskolát ne csak a tudás töltőállomásának tekintsük”. Úgy gondolja, hogy az emberek ezt valóban észrevették? Véleménye szerint a szülők jobban elismerik a tanárokat azután, hogy hónapokig otthon tanultak a gyerekeik?
A járvány kivételes alkalom volt abból a szempontból, hogy a szülők és a tanárok világa gyakran összefonódott, s ezáltal a szülők betekintést nyertek a tanári szakmába – láthatták, mennyire összetett munkát végeznek a pedagógusok. Az iskola dinamikus intézmény, nagy világ kicsiben. A gyerekek szociális és érzelmi készségeiket is fejlesztik, megtanulják legyőzni a legkülönbözőbb akadályokat, erősítik a pszichikai ellenálló képességüket. Én az iskolára nem úgy tekintek, mint egy olyan helyre, ahol csak tényeket kell tanulni. Szerintem sokkal inkább olyan közeg, amely jelentős mértékben gazdagítja az ember személyiségét, és a tananyagnál jóval többet ad az élethez.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
