Az utóbbi időben két esemény tudta kiváltani a jobboldal lelkes támogatását: a BLM-szobor ledöntése áprilisban, és a Pride-zászló eltávolítása a városházáról tavaly. Incze Béla és Novák Előd fellépése napokra meghatározta a közbeszédet, sokan az anyagi segítségnyújtást is felajánlották a várható büntetéssel kapcsolatban.
A széles jobboldali támogatás legalább annyira szólt az elmúlt 11 év kormányzásáról, mint amennyire a provokációval szembeni kiállásról. Ennek oka pedig abban keresendő, hogy mi is egy valóban konzervatív kormány feladata?
Minimum elvárás, hogy egy ilyen kormány meghozza azokat az intézkedéseket, amihez megvan a többségi felhatalmazása. A jelenlegi vezetés már ennek is csak részben tett eleget. A migrációt ugyan elutasították, de például a legfontosabb ígéretüket ("két hét alatt rendet teremtünk") nem teljesítették. Továbbra is a magyarságra eresztik a gyilkosokat, időnként a bíróságokra mutogatva, mintha azok a nép felett állnának.
Másrészt a balliberális oldal évtizedek óta az elfogadott erkölcsi határok feszegetésével valósítja meg az úgynevezett "haladást". Ha nem kérdőjelezzük meg az aktuális konszenzust jobbról, és nem állunk bele bizonyos kérdésekbe, akkor a társadalom fokozatosan lesz egyre liberálisabb, és csak hátrálni fogunk a felforgatók előtt.
Ezért egy konzervatív kormánynak azon kell dolgoznia, hogy felépítse és képviselje a konzervatív álláspontot, jobbról támadja a konszenzust, és ezáltal a közgondolkodást jobbra tolja. Az LMBTQ-ideológiával szembeni fellépésnek (és itt valóban egy ideológiával állunk szemben, ahogyan azt Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök is megnevezte) tipikusan ilyen ügynek kellett volna lennie. Hogy mit értek "a társadalom jobbra tolása", és egy ügybe való "beleállás" alatt, azt ezen a példán keresztül szeretném bemutatni.
Ha a jobboldalon valamivel szemben fel akarunk lépni, akkor általában törvényt szeretnénk hozni ellene. Csakhogy eszmék és ideológiák ellen nem lehet fegyverrel harcolni. A korlátozás és tiltás csak hátráltatni tudja ezeket.
Ha valaki szétnéz a fiatalok körében népszerű TikTokon, ott valósággal ünneplik, ha valaki bejelenti, hogy például biszexuális. Őszintén azt gondolják, hogy a szeretet, az elfogadás, és a haladás pártján állnak, ellentétben azokkal a felnőttekkel, akik a maradi neveltetés, vagy valamilyen régi babona miatt "gyűlölik a másságot". Ez a naiv gondolkodás nem az ő hibájuk. Nincs jól felépített jobboldali álláspont, ami eljutna a fiatalokhoz, és ellensúlyozná az LMBTQ-ideológiát. Törvényekkel szembeszállni egy eszmével pedig olyan, mintha egy strandlabdát akarnánk folyamatosan a víz alá szorítani.
Tanuljuk a kereszténység történetéből. A Római Birodalom sem üldözéssel, sem erőszakkal nem tudta feltartóztatni, az eszme ugyanis a szívekben és az elmékben terjedt, ahol semmi nem állta az útját. Az eredetileg kopt keresztény Egyiptomban viszont egy másik eszme, az iszlám ki tudta szorítani a kereszténységet. A nyugati világban is hasonló dolog történt, a liberális ideológia (a racionális gondolkodást a hittel szembeállítva) erősebbnek bizonyult, a dolgok jelenlegi állása szerint. Eszmék ellen harcolni tehát csak egy másik eszmével lehet érdemben.
Ha meg akarjuk állítani az LMBTQ pestisszerű terjedését, akkor annak ideológiai alapjait kell megkérdőjelezni.
A Wikipédia szerint: "Bár vannak, akik szerint a homoszexualitás természetellenes, ennek némileg ellentmond az a tény, hogy jelenléte a természetben (az állatvilágban) is megfigyelhető". Ez egy gyakran hangoztatott érv a részükről, ugyanakkor vegyük észre, hogy szótani (szemantikai) hibát vétenek. Ami ugyanis nem fordul elő a természetben, azt természetfelettinek nevezzük. A természetellenes szó jelentése a szótár szerint: "A természet rendjével ellentétes, minden olyan dolog jellemzője, amely nem illeszkedik az élet elfogadott, megütközést nem keltő, annak törvényeivel harmóniában levő rendjéhez". A rákos daganat például a természetben fordul elő, mégis természetellenes. Ugyanúgy betegség, ahogyan a homoszexualitás is, a kérdés csak az, hogy genetikai vagy mentális betegség-e, vagy a kettő valamilyen kombinációja.
A másik dolog amire gyakran hivatkoznak, hogy a tudomány 1973-tól nem tekinti betegségnek a homoszexualitást. Az LMBTQ-lobbi legnagyobb történelmi sikerének részletes történetét azonban kevesen ismerik. Az 1969-es, Stonewall-lázadásnak nevezett erőszakos tüntetések után a homoszexuális aktivizmus tovább fokozódott. Az Amerikai Pszichiátriai Egyesület (APE) 1971 évi konferenciáján Frank Kameny (zsidó származású homoszexuális aktivista) a Meleg Felszabadítási Front nevében fellépve kiragadta a mikrofont a felszólaló pszichiáter kezéből, és követelte, hogy vegyék le a homoszexualitást a mentális betegségek listájáról. A kiabálás és erőszakos fellépés miatt végül biztonsági szolgálatot kellett fogadni a konferencia nyugodt folytatásához.
A homoszexuálisok fő követelése az volt, hogy határozzák meg a mentális zavar egy általuk is elfogadható definícióját. Egy 2015-ös tanulmány szerint (Tari Gergely: "A ‘mentális zavar’ fogalom definíciós nehézségei") 3 fő definíciós megközelítés létezik: szociopolitikai, biomedikális, és a kettő kombinációja. Az első szerint a mentális zavar a közösségi normarendszertől való eltérés. A második a biológiai hátrányból indul ki: "olyan abnormális jelenségek összessége, amelyhez meghatározott jellemvonás vagy jellemvonások csoportja társul, és eltér a fajra jellemző mintától oly módon, hogy biológiai hátrányt jelent számukra". Mind a két fogalom tökéletesen ráillik a homoszexuálisokra, ahogyan a kettő kombinációja is. Az 1973-ban elfogadott APE-definíció szerint viszont a mentális zavar vagy rendszeres, szubjektív szenvedést okoz, vagy valamilyen jellemző hátrányt okoz a társas kapcsolatokban. Ez elfogadható volt a homoszexuálisok számára, azzal érveltek, hogy a meghatározás rájuk nem igaz. Ezért Amerikában 1973-ban kivették őket a Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvből (DSM). A döntést később a többi nyugati ország is átvette*.
A homoszexuálisok tehát soha nem fogadták el a tudomány álláspontját, hanem erőszakos lobbitevékenységgel megváltoztatták azt. Másrészt semmilyen tudományos felfedezés, vagy új kutatási eredmény nem jött ki 1973-ban, ami a módosítást indokolta volna. Ahogy az aktivisták másik központi alakja, Barbara Gittings is elismerte: "Ez soha nem orvosi döntés volt".
A balliberális oldal stratégiája, hogy a propaganda terjesztését és az ellenvélemények korlátozását egyszerre alkalmazza. A Facebook letiltja azt, aki a "másságot" mentális betegségnek nevezi, nyugaton pedig az állásába is kerülhet egy embernek, ha jobboldaliként felvállalja a véleményét.
Egy valóban jobboldali kormánynak ennek a fordítottját kellene tennie. A homoszexuális propaganda betiltásával korlátozni az ideológia terjedését, ugyanakkor a jól felépített és racionális konzervatív álláspontot az iskolai felvilágosítás során mindenkivel megismertetni. Ebben az esetben ugyanis a mi hagyományos eszméink fognak terjedni az elmékben és a szívekben, és így az LMBTQ-ideológia legyőzhető**.
Hatékony fellépés esetén a törvényi szabályozás a pajzs, az ideológiai ellentámadás a kard. A pajzzsal lehet védekezni és az ellenséget visszatartani, de legyőzni csak a karddal lehet.
Az elmúlt 11 évben a magyar kormány sem a törvényi korlátozást nem vállalta fel, sem a szellemi küzdelembe nem állt bele (egészen a pedofiltörvényig). Egy évtizeden át tétlenül nézték az LMBTQ-ideológia terjedését. Ez alapján joggal mondhatjuk, hogy a nyugati típusú álkonzervatívok azért vannak ott, hogy veszítsenek. Minden társadalmi ügyben ugyanilyen ímmel-ámmal, impotens módon képviselik a saját oldalukat, míg a balliberális oldal szellemi és fizikai/törvényi síkon egyszerre támad, gyakran akkor is keresztülviszi akaratát, amikor nincs meg hozzá a többségi felhatalmazás.
Az LMBTQ-lobbi természetesen az ideológiai küzdelem felvállalása esetén sem hagyná csak úgy legyőzni magát. Egyáltalán nem mindegy viszont, hogy hol húzódnak a frontvonalak. Ha ugyanis arról szól a közéleti vita, hogy mentálisan sérültek-e az "LMBTQ-emberek", akkor már nem arról beszélünk, hogy meg kell-e adni a házasságot. Ha védekezés helyett támadunk, akkor már önmagában azzal is nyerünk, hogy számunkra kedvezőbb színtéren folyik a harc.
A Narratívakontroll című írásomban fejtegettem részletesen a vesztes-döntetlen és győztes-döntetlen szituációk közötti különbséget. Az ideológiai küzdelem felvállalása győztes-döntetlen szituáció, ha az embereknek csak egy része arra jut, hogy valóban betegség a homoszexualitás, már azzal is előreléptünk (hiszen jelenleg természetes és normális dolognak van beállítva hivatalosan).
Végül térjünk vissza a kiinduló témára, a BLM-szobordöntés jelentőségére. A kormánypárti szavazók egymás után háromszor emelték hatalomra az EU legjobboldalibb kormányát. Kétharmaddal. Demokráciában ennél többen nem lehet a választásokból kihozni, és könnyen lehet, hogy ilyen konzervatív fölény a következő 100 évben sem lesz még egyszer. Erős jobbratolódás helyett azonban folyamatos LMBTQ-offenzívát láthattunk az elmúlt években. A járvány előtt már kordonok nélkül vonulhattak, a Pride egyszer csak egy hónapos esemény lett, a városházán szivárványos zászló lobogott, és elkezdtek beszivárogni az iskolákba, megcélozva a gyerekeket.
A Fidesz-szavazók tudat alatt megértették, hogy ha a kormány mindezt tétlenül nézi, és a jelenlegi helyzetben is csak hátrál, akkor egyszerűbb, ha felteszik a kezüket és megadják magukat az LMBTQ előtt. Hiszen mi kellene még, 4-5 kétharmad? Az előbb-utóbb hatalomra kerülő ellenzék azonnal eleget fog tenni a deviánsok követeléseiknek, talán az emberi jogokra hivatkozva, és akkor nyilvánvaló lesz, hogy vesztettünk.
A BLM történetben a legszembetűnőbb a magyar viszonylatban szinte korlátlan hatalommal rendelkező kormány tehetetlensége volt. Ezzel szemben egyetlen ember kiment, ledöntötte a szivárvány színű szobrot, és jelképesen kinyilvánította, hogy nem fogunk hátrálni a beteg ideológiák előtt. Ez volt az a nagyon erős kontraszt, amit a teljes jobboldal ünnepelt.
Az álkonzervatívok tehetetlensége: betegség vagy a tünet?
Bár ebben az írásban erősen kritizáltam a kormányt, fel kell tenni egy fontos kérdést. Ez ahhoz kapcsolódik, amikor fideszes megmondóemberek, mint például Bayer Zsolt, időnként utalnak valamilyen témában a megoldásra, de rögtön hozzá is teszik, hogy "dehát nekünk ez nincs megengedve".
Lehetséges, hogy igazat mondanak, és ha a kormány ténylegesen beleállna egy ügybe, akkor nemzetközi botrány lenne, jogi kifogások vagy szankciók következnének, majd végül meghátrálásra kényszerítenék. Még azt sem tudtuk elérni például, hogy az NGO szervezeteknek fel kelljen tüntetni a külföldi támogatást. Az EU visszavonatta a törvényt a kormánnyal, és könnyen lehet, hogy ez lesz a pedofiltörvény sorsa is. Csakhogy, ha igaz, hogy bizonyos dolgok "nincsenek megengedve", akkor nem vagyunk szabad ország. Felesleges a propaganda arról, hogy minden héten megvédjük Magyarország szuverenitását.
A kérdés tehát, amit a konzervatívok tehetetlenségét látva fel kell tenni, hogy ebből a szempontból a Fidesz-kormány vajon a betegség, vagy a tünet? Ha ugyanis csak gyávaságról van szó amikor nem hoznak meg egy-egy intézkedést, akkor ők a betegség, és csak annyi a dolgunk, hogy kormányt kell váltani. Ha viszont az az igazság, hogy bizonyos dolgok "nincsenek megengedve", akkor ők csak a tünet, és a leváltásuk sem vezet majd eredményre. Én az utóbbit gondolom, szerintem a betegség az a dolog, amit úgy fogalmaznak meg, hogy ‘hazánk megkérdőjelezhetetlen euroatlanti elkötelezettsége".
Ez elmúlt 11 évben hatalmasra nőtt az ideológiai szakadék a nyugat és Magyarország között. Nem mi tolódtunk jobbra, a kormány legfeljebb megőrizte a 2010 körüli status quot. A nyugat tolódott hatalmas mértékben balliberális irányba. A demokrata Obama például 2008-2010 környékén még elutasította a homoszexuális házasságot. Ha ezt ma Nyugaton bárki megtenné, könnyen lehet, hogy kirúgnák az állásából, törölnék a közösségi médiából, és folyamatos támadásnak lenne kitéve.
Ez az ideológiai szakadék talán csak ahhoz hasonlítható, ami 1000 évvel ezelőtt, Koppány és István idejében állt fenn. Mindenki által ismert érv, hogy a magyarság nem tudta volna megőrizni pogány hitét keresztényekkel körbevéve. A kérdés, hogy most megmaradhatunk-e a nyugat és az EU részeként úgy, hogy egyre nagyobb a világnézeti eltérés, és nem is szeretnénk követni azt a kultúrmarxista irányt, ami egyre szélsőségesebb formát ölt arrafelé. Az 1000 évvel ezelőtti helyzethez képest annyi a különbség, hogy nem vagyunk teljesen körbevéve az idegen ideológia követőivel, a térképen nagyjából ott húzódik a határ, ahol még Pride-felvonulások vannak.
A helyzet feloldására háromféle lehetőséget látok. Megpróbálhatjuk belülről megváltoztatni az EU-t és a Nyugatot (de ennek szinte nulla az esélye). Egy hatalomra kerülő balliberális kormány esetén elkezdik betemetni az ideológiai szakadékot (homoházassággal, bevándorlással, cigányok előtt térdeléssel), és így EU-konformok leszünk. Vagy harmadik lehetőségként, és egyéb megoldás hiányában, elkezdünk azon dolgozni, hogy fokozatosan eltávolodjunk a Nyugattól.
Doktor Faust
(A szerző olvasónk.)
*Forrás: Sarah Baughey-Gill: When gay was not okay with APA
**Talán jelenleg lehetetlennek tűnik, de ilyen módon a magzati életvédelem ügye is megnyerhető lenne. Kezdetben az abortusz propaganda betiltásával, és olyan felvilágosítás, érzékenyítés mellett, ami arra helyezi a hangsúlyt, hogy a magzati élet emberi élet. Az abortusz propaganda fő módszere a magzati élet dehumanizálása ("sejtcsomó", az első szívdobbanásig, a fájdalomérzet kialakulásáig, az első lélegzetvételig, stb nem ember), ha ugyanis valakit nem tekintünk embernek, azzal bármi megtehető. Ezzel szembehelyezkedve a közgondolkodás fokozatosan megváltoztatható, ami után következhetnek egyes szigorító törvények. Erről bővebben itt.
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
