A bírálóbizottság 1844. június 15-én hozta meg döntését: a tizennégy beérkezett pályamunka közül Erkel Ferencét nyilvánította győztesnek.
A bírálóbizottság 1844. június 15-én hozta meg döntését: a tizennégy beérkezett pályamunka közül Erkel Ferencét nyilvánította győztesnek.
A Szózat megzenésítésére kiírt pályázat sikerén felbuzdulva Bartay Endre, a reformkori magyar művelődés nagy hatású mindenese kezdeményezésére pályázat született Kölcsey Ferenc Himnuszának megzenésítésére is. Erkel művének születésébe a fiatal Gárdonyi Géza interjúja az idős zeneszerző munkájába nyújt betekintést. E cikk szerint Erkel nem is gondolt rá, hogy zenét írjon Kölcsey soraira; a határidő letelte előtti napon azonban Bartay bezárta a színház egyik zongorás szobájába, tollat, tintát, kottapapírt adott neki és figyelmeztette, hogy addig nem engedi ki, míg meg nem írja a Himnuszt.
A történet tetszetős, de a tényekkel szembesítve elveszíti valóságtartalmát. Először is: a pályázatra készült munkákat, benyújtásuk időrendjében, sorszámmal látták el. Erkel műve az egyes sorszámot kapta, eszerint nem az utolsó pillanatban készült el, hanem éppenséggel legelsőnek. De Erkel pályázási szándékára vallott eleve az a tény, hogy ezúttal nem volt tagja a zsűrinek. Másként elképzelhetetlen lett volna, hogy kedves muzsikusát, színházának első karmesterét, Bartay kihagyja a bírálóbizottságból. A pályázati kiírás 1844. február 29. keltezéssel, március 3-án jelent meg, benyújtási határideje május 1. volt. Erkel Himnusza az említett időhatárok között: 1844 márciusában vagy áprilisában született. A bírálóbizottság 1844. június 15-én hozta meg döntését: a tizennégy beérkezett pályamunka közül Erkel Ferencét nyilvánította győztesnek.
Szigligeti másnapi közleményéből – melyet lényegileg azonos szöveggel adott közre a Honderű és a Regélő Pesti Divatlap megismerjük a zsűri összetételét és döntésének indokolását:” (eredeti, korabeli nyelvhelyességgel)
„A bírálóbizottság tehát 1844. június 15-én tette Erkel kompozícióját, egyhangú döntéssel, a magyar himnusszá. Ilyen értelemben ezt a napot tekinthetjük a Himnusz születésnapjának. (Különös fordulata a sorsnak: a Himnusz zeneszerzője, negyvenkilenc esztendővel később, ugyanezen a napon, 1893. június 15-én végezte be földi pályáját.)
A díjnyertes Himnuszt és a dicséretben részesült további hat kompozíciót július 2-án mutatta be a Nemzeti Színház ének- és zenekara, egy színműelőadás (,‚Tudtán kívül kém”) előtt és a felvonások között, az első karmester, Erkel Ferenc vezényletével. Szigligeti Ede, a színház titkára és a bírálóbizottság tagja, felolvasta a zsűri döntését, majd a közönség előtt felbontották a győztes és dicséretben részesült szerzők nevét tartalmazó jeligés borítékokat. Ezekből kitűnt, hogy az 1. sorszámú, díjnyertes pályamű szerzője mellett Egressy Béni (3. sorszám), Molnár Ádám (4.), Travnyik János (6.), Éliás Márton (11.) és Sayler Károly (12., 13.) kapott dícséretet.
Az Erkel-mű kései történetéhez tartozik, hogy – miután több mint száz éven át élt nemzeti imádságként, 1903-tól törvénybe foglalt állami himnuszként – 1949-ben veszélybe került fennmaradása. Az akkori kormányzat, jelképeiben is szakítani akarván a múlttal, az új államformához új címert és új himnuszt kívánt. Hiteles tanúvallomások bizonyítják, hogy utóbbi komponálására Kodály Zoltánt kérték fel (szövegírója Illyés Gyula lett volna). A történelmi távlatokban és teljes nemzetben gondolkodó Kodály határozottan visszautasította a felszólítást. ‚Jó a régi” – válaszolta a megbízási kísérletre. Nem csekély bátorság kellett akkor az ilyen visszautasításhoz; rajta kívül aligha akadt volna ember, aki itt és akkor ezt meg meri tenni. Végül, ami a Himnuszt illeti, a kormányzat hátrált meg: maradt „a régi”.Hogy a Himnusz élete mindmáig töretlen (és, hihetőleg, sokáig az marad még): nem csupán Kodály Zoltán bölcs bátorságával magyarázható. De nagyonis igaz, amit a Psalmus hungaricus zeneszerzője e témában más összefüggésben elmondott: hogy tömegdalt írni nem lehet, mint ahogyan közmondást sem; a köz maga dönti el, hogy mit fogad el a saját mondásának.
1844. június 15-én a bírálóbizottság csak egy pályázat dolgában hozhatott határozatot. Néphimnusszá, önnön akaratából, maga a nép tette Erkel és Kölcsey művét.” Dr. Bónis Ferenc, zenetörténész, Gyula város díszpolgára, az Erkel Ferenc Társaság elnöke tavaly ősszel tájékoztatott arról, hogy a társaság szellemi támogatásával a Magyar Tudományos Akadémia megjelentette az Erkel-művek kritikai összkiadásának harmadik kötetét, a Bánk bánt, és újra megjelenik Kölcsey és Erkel Himnuszának hasonmás kiadása.Kölcsey kezevonását és Erkel kezevonását adja most közre a hasonmás-kiadvány, Erkel művét két változatban is. Ezek egyike a fennmaradt pályázati példány, melyet, a feltételeknek megfelelően, idegen kéz írásában kellett benyújtani: ebben csak a Kölcseytől való jelige, a címoldal és a partitúra néhány utólagos bejegyzése Erkel kézírása. A rövidebb, egylapos változat – a mű kórus-letéte – a zeneszerző idős korában készült: elejétől végig az ő keze írása. A hasonmás, az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött kéziratok alapján, első ízben a zenemű születésének 150. évfordulója alkalmából jelent meg. A mostani, bővített második kiadás a zeneszerző születésének 200. évfordulójára lát napvilágot.”
Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
