Fölösleges fáradozás a nyugati világ értékeit számonkérni Kínán.
Az európai baloldal az utóbbi hónapokban több kísérletet is tett, hogy véleményét közös európai álláspontként tüntesse fel. Németország és Franciaország beadta derekát, de Közép-Európa nem. Mégis mi itt, Magyarországon sokszor töprengünk, nemzeti érdek-e az európai baloldal elleni vétó. Arról lesz szó, miért igen.
A magyar kormány az utóbbi hónapokban többször megvétózta az Európai Unió külügyi deklarációinak elfogadását. Sokan büszkeséggel vették tudomásul, hogy Magyarország nem áll be a sorba, mások óvatosabban szemlélték a bátorságot. Mindenekelőtt tartalmi szempontból kell vizsgálni, helyes-e, hogy a magyar országvezetés az adott kérdésekben nem értett egyet az európai baloldal álláspontjával. Kína nem akar EU-tag lenni, s nem a keresztény kultúra része, fölösleges fáradozás tehát a nyugati világ értékeit számonkérni rajta. Nem kell mindennel egyetérteni azzal, ami Kínában történik, de épp a kereszténység tanít arra, hogy ha felebarátunkkal problémánk van, első körben nem a nyilvánosság előtt kell azt kibeszélni.
Kínából nézve Európa egy elöregedő, befolyását vesztő régió, amelynek nyilatkozatait egyre nehezebb komolyan venni. Európából nézve Kína éppen fordított helyzetben van. Hiba lenne bármelyik nyilatkozatát nem komolyan venni. Délkelet-Ázsia több állama is hipergyors gazdasági növekedést tud maga mögött és tudhat maga előtt. Mindenki tudja, hogy a világgazdaság jövője ebben a régióban dől el, dőreség tehát a térség országaival a gazdasági kapcsolatok fejlesztését elmulasztani. Márpedig az üzlet alapja a bizalom, a nagyvilágban kevesen szereztek még megrendelést úgy, hogy a másik felet sértegették, bírálták vagy lenézték.
Az európai baloldal haragja nemcsak Ázsiával, de Izraellel szemben is többször láthatóvá vált. Bár a zsidó állam gazdaságának prosperálása tiszteletet parancsol, könnyen belátható, hogy itt másról van szó, mint az ázsiai régió kapcsán. A képmutatás talán még inkább szembeötlő, hiszen a nyugati országok rendszeresen számonkérik – általában atyáskodó-lenéző hangnemben – a közép-európai országokban jelen lévő antiszemitizmus elleni küzdelem elszántságát. A valóság azonban az, hogy a nyugati államokban, elsősorban a migráció eredményeképpen, ma magasabb a zsidó- és Izrael-ellenesség, mint Közép-Európában, s az ottani kormányok a deklarációkkal ezen nem változtatnak semmit, hacsak nem rontanak a helyzeten. Mivel Magyarország a világ egyetlen országát sem szeretné ellenségének, jól teszi, ha ezekben a kétes kimenetelű játszmákban nem vesz részt.
Végül meg kell említeni, a félreértések elkerülése végett, hogy a magyar vétók nem automatikusak, csak és kizárólag megfontoltan, a nemzeti érdek és a közép-európai szempontok figyelembevételével dönt az országvezetés ilyen határozott lépésekről. Magyarország több kérdésben ennek megfelelően megállapodásra jutott több európai tagállammal. A vétó nem öncélú, de nem is véletlenszerű.
Ha az ember közelről szemléli az európai döntéshozatalt és több uniós tagállam fentebb részletezett képmutatását, néha nem hisz a saját szemének. Vajon miért születnek ezek a más országokat pellengérre állító nyilatkozatok vagy nyilatkozattervezetek, ha azokkal az égvilágon semmit nem tud megváltoztatni az Európai Unió? Ők a morális felelősségükre hivatkoznak a nyilvánosságban, lépéseik mégis felelőtlennek és amorálisnak tűnnek, mert legfeljebb saját magukat nyugtatják meg, senki mást.
Legalább három magyarázat adódik a farizeusi magatartásra. Az első a pótcselekvés teóriája. Ezek szerint a gazdasági érdekeiket nem akarják veszélyeztetni, de beárazzák az otthoni baloldaluk és sajtójuk kritikájának árát. Más szóval, hajlandók felárat fizetni a gazdasági kapcsolataik érdekében. Mivel gazdagok, ki is tudják fizetni ezt.
Egy másik magyarázat a belpolitikai okokat helyezi előtérbe. A francia elnök, Emmanuel Macron és a német kormánypárt, a CDU is újraválasztásra készül 2021 őszén és 2022 tavaszán. Márpedig mindkét politikai tömb valamilyen módon együttműködik vagy együtt szeretne működni az új európai baloldallal, a zöldekkel. Az európai föderalizmus melletti kiállás, a külpolitikai vétók helyére lépő többségi döntés víziója vagy az európai ügyészség fellépése a „renitens” tagállamokkal szemben mind egy irányba mutat: a zöldpártok Európa-képének való előzetes behódolásra utalnak.
Végül adódik egy harmadik értelmezés is, amelynek lényege az átverés. Mivel tudható, hogy Magyarország és számos más közép-európai ország egyetértése konzultáció nélkül nem szerezhető meg automatikusan a nyugatiak számára, a vétó kikényszerítésére való tudatos törekvés is elképzelhető. Nem zárható ki, hogy az európai baloldal ezzel szeretne éket verni az aktuálisan vétózó közép-európai tagállam és a többiek közé. Szép is lenne, ha az európai egység híveiről kiderülne, hogy valójában az európai egység gyengítői, a közép-európai tagállamok közötti ellentétek szítói! De ha így van, vesztettek. Soha korábban nem volt ilyen egységes Közép-Európa, mint Orbán Viktor tizenegy éves kormányzása után.
A „merjünk kicsik lenni!” gondolkodásmód követői szerint Budapestnek egyszerűen alkalmazkodnia kellene a nyugati vélt vagy valós elvárásokhoz. Alighanem Karácsony Gergely erre gondolt, amikor nemrég egy indexes interjúban szorgalmazta, hogy a „magyar komp” végre kössön ki a nagybetűs Nyugaton. Mindez nem jelent mást, minthogy a magyar kormány nemzeti érdekérvényesítését a baloldal újra csak a zárt ajtók mögötti, udvarias kérés formájában előterjesztett, de a visszautasításba rögtön beletörődő beadványként képzeli el. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a moszkoviták brüsszeliták lettek, s keresik a feljebbvaló, irányító hatalmat. Ennél nagyobb a baj. A nyilvános kritikáról, a határozott tárgyalási nyelvről vagy éppen a vétó eszközéről való lemondás ugyanis fölösleges önkorlátozás, amelyre a Magyarországot és a többi közép-európai tagállamot előszeretettel bíráló nyugati országok soha nem mondanának le, és mindennap alkalmazzák is azokat.
Az európai külpolitika szómágiája elleni fellépés azonban a nemzeti érdekérvényesítésnél és a tartalmi kritikánál is mélyebb gyökerű. Az európai külpolitika Budapesten elutasított egyes dokumentumai csak Európa baloldalának és német–francia tengelyének akaratát tükrözik. Ezek a körök félnek az öntudatra ébredő Közép-Európa beleszólásától. Régi tagállamként, gazdasági hatalomként és kulturális felsőbbrendűségük hitében Berlin és Párizs az elmúlt évtizedekben az Európai Unió tagállamai körében rendelkezett akkora befolyással, hivatalos nyelven soft powerrel, hogy közös álláspontjukat rá tudták kényszeríteni a többiekre. Közép-Európa vezetői azonban évek óta küldik a jeleket feléjük, hogy más jövőt képzelnek el. Sem Varsó, sem Prága, sem Budapest nem kíván automatikusan alkalmazkodni a Nyugat elvárásaihoz.
Évek óta egy új egyensúly képe sejlik fel Közép-Európában, amelyben csak a nyugat-európai és a közép-európai országok közös álláspontjai közötti kompromisszum lehet az európai döntés, vélemény és nyilatkozat alapja; a nyugat-európaiak akarata a jövőben ehhez önmagában nem lesz elegendő. A magyar történelem előképei alapján ezt nevezhetnénk Nyugat-Európa és Közép-Európa közötti kiegyezésnek és egy császár nélküli dualizmus jövőképének. Ilyen kiegyezéshez azonban meg kell találni a megfelelő időpontot, amikor mindkét fél ráébred arra, hogy a kompromisszum érdekük. Magyarország éppen ezért világos kritikája mellett kinyújtott jobb kézzel, folyamatosan nyitott a tárgyalásokra, mindenkivel.
Végül már csak egy kérdés marad. Miért Magyarország vétózta meg több európai nyilatkozat szövegét, ha közös közép-európai kritikáról van szó? Vajon nem vagyunk egyedül? A rövid válasz: nem. Egész egyszerűen arról van szó, hogy Magyarország megengedheti magának az őszinteség luxusát. Orbán Viktor kormányát akkor sem szeretnék jobban Brüsszelben, ha minden nyilatkozattervre rábólintana, a befolyásvesztéstől félő nyugatiak szemében a közép-európaiak befolyásnövelését szorgalmazó magyar kormányfő semmiképpen sem lesz már „jó fiú”. A budapesti vezetés ezt a jövőformáló küzdelmet csak akkor vesztené el, ha nem tudhatná maga mögött a többi közép-európai állam bátorítását, hallgatólagos egyetértését. Jelenleg számíthat erre, de nem véletlen, hogy az európai és a globális baloldal több főváros után most a közép-európai országok vezetését is vissza akarja szerezni. Az európai dualizmus lehetősége többek között a cseh, a szlovák, a lengyel, a szlovén belpolitikán is múlik. S mindenekelőtt 2022 magyar áprilisán.
Mráz Ágoston Sámuel
A szerző a Nézőpont-csoport vezetője, egyetemi adjunktus
(Borítóképen Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, amint megérkezik a brüsszeli EU-csúcstalálkozóra. Fotó: EPA/OLIVIER HOSLET / POOL)
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
