„Anyádba szúrjad, ne belém!” „Nem vagyok nyúl, rajtam ne kísérletezzenek!” „Azt böksz magadba, amit akarsz, engem hagyjál békén!” Csak néhány, botrányos helyesírásuk miatt utólag megszerkesztett idézet a Facebookról. Mindenkinek ismerős lehet, manapság tele van ilyenekkel a hírfolyamunk.
Mivel közös pont nélkül se értelme, se lehetősége nincs az érdemi párbeszédnek, így néhány tételmondatot érdemes rögtön az elején megfogalmaznunk. Azon olvasóinkat, akiket már az alábbi néhány állítástól elönt a vértolulás, arra kérjük, saját lelki nyugalmuk érdekében ne is olvassák el ezt a cikket!
Először is: a koronavírus-járvány nem kamu, a COVID nem egy szimpla influenza és nem is egy világösszeesküvés – még akkor sem, ha egyre több bizonyíték van arra, hogy laborban állították elő a kórokozót. Másodszor: másfél évvel a járvány kitörése után annak megállítására a vakcinánál még mindig nincs jobb módszer a kezünkben! Harmadszor: a koronavírus-oltás biztonságos! Nincs benne nanorobot, nem nő tőle harmadik szemünk és nem kapunk mellé ajándék féléves Izvesztyija-előfizetést sem.
Tehát, ha legalább hellyel-közzel el tudjuk fogadni mindezt, csak akkor érdemes beszélnünk arról, vajon megállja-e a helyét az a fentiekhez képest egészen kiforrottnak és jóval könnyebben védhetőnek tűnő állítás,
hogy a vakcinakérdés magánügy.
Az egész oltásvita kapcsán talán ez a legfontosabb állítás, ugyanis az őszi-téli tragédiák után csak a leginkább elvakult, uram bocsá’ legidiótább konteósok gondolhatják azt, kamu volt a COVID-járvány. A halálozási statisztikák részletein vagy az egyes járványintézkedések szükségességén lehet (és talán kell is) vitatkozni, azokkal viszont már nem lehet mit kezdeni, akik ennyi szenvedés és tragédia után is kötik az ebet a karóhoz. Felesleges időpazarlás lenne…
Az azonban sokkal már kifejezetten érdekes, szociológusok látókörébe illő jelenség, mennyire eklektikus az oltást ilyen-olyan indokokkal elutasítók csoportja. A nanorobotos figurákról már szóltunk, azonban nem csak ők, hanem teljesen normális, hétköznapi, sőt, olykor kifejezetten tájékozott és művelt emberek sem kérnek a vakcinából. Pontosan itt kezd izgalmassá válni a történet.
Nagyon kevesen tudják ugyanis tisztességgel megindokolni, mi bajuk az oltással.
A fotelvirológus-típus általában azzal jön, gyanúsan gyors volt a vakcinák kifejlesztése, még most is zajlik a tesztelés, a technológia nincs kipróbálva. Az ügyesebbje ezeket kombinálja is, megfeledkezve arról, hogy ezen állítások nagy része féligazság vagy még annyi sem. Sokan aggódnak az állítólagos kipróbálatlanság miatt, nem oltatják be magukat, mondván, túlságosan új a technológia, még nem lehet tudni, mi lesz belőle. Részletezni lehetne, hogy a Pfizer vagy a Moderna által használt mRNS-technika miért nem új (nem, még vakcinában sem az), de felesleges.
A másik nagy csoport a kanapéjogászoké. Ők különféle egyéni szabadságjogokra hivatkozva mondják azt, joguk van nem kérni az oltást, s tegyük hozzá gyorsan, ebben a jelenlegi törvényi keretek között kétségkívül igazuk van. Csakhogy ezek az emberek, amikor az indokokra lennénk kíváncsiak, nem jutnak tovább egy „mert csak”-nál.
Lássunk egy állatorvosi lovat!
Egészen megdöbbentő, hogy még az olyan értelmiségiek, mint az Azonnali.hu főszerkesztője, az egyébként jogász végzettségű Bakó Bea érvelése is mennyire sántít. Bakó néhány napja írta meg, hogy a magyar Alkotmánybírósághoz fordul a védettségi igazolások szerinte diszkriminatív volta miatt. Azt írja, azért élt az oltás visszautasításának jogával, mert
egy jól körülhatárolható veszélyeztetett réteg kivételével a lakosság túlnyomó részére többnyire nem veszélyes megbetegedést okozó vírus esetén szerintem hagyni kell az embereket szabadon, felelős polgárként dönteni arról, hogy akarják-e viselni a megbetegedés kockázatát.”
Később ugyanebben a cikkben a szerző azt állítja,
a koronavírus csak az esetek elenyésző hányadában okoz súlyos tüneteket vagy halált.”
Első olvasatra ezek az állítások egész elfogadhatóak, csakhogy amint jobban megvizsgáljuk őket, az állatorvosi ló kilógó lába kiveri a szemünket. „A lakosság túlnyomó részéről” például nem tudjuk meg, az pontosan mekkora része is a lakosságnak, ahogy azt sem, mit is jelent pontosan a „többnyire nem veszélyes” kifejezés. Nem hal bele? Rendben, de a rózsahimlőbe sem szokás belehalni, jelen sorok írójának is volt, ennek ellenére 15 hónaposan az összes magyar csecsemő megkapja ellene a védőoltást. Akkor a rózsahimlő-vakcina ellen is érdemes fellépni? Vagy a kötelező oltási rend az tabu? A COVID-vakcina is az lesz, ha kötelezővé teszik?
A másik állítással legalább ekkora probléma van.
Az „elenyésző hányad” ugyanis nagyjából 2-3% (világszinten 167 millió esetre jut 3,5 millió áldozat). Fogadjuk el, hogy a statisztika torzít, az autóbalesetben elhunyt COVID-osokat is beleszámolták a halálozási adatokba, valójában ez a szám jóval alacsonyabb. De mégis, hány százaléknál mondjuk azt, hogy az érték elenyésző? Egynél esetleg egytizednél?
Egy ennyire fontos vitában ennyire szellős állításokat nem lenen szabad megfogalmazni, pláne annak alátámasztására, miért nem akarjuk beoltatni magunkat. Az egész vita ugyanis csak erről szól!
Bakó például azt írja,
Ha a panaszom sikeres lesz, azzal nem csak én járok jól, hanem mindenki, aki bármilyen okból nem akarja vagy nem tudja magát beoltatni (…)”
A védettségi igazolványok vagy az oltatlanokat érintő korlátozások szükségességéről, mikéntjéről, jogi lehetőségeiről érdemes és kell is vitatkozni, de anélkül nem megy, hogy előtte nem fogalmazzuk meg normálisan, miért nem kérünk az oltásból. „Bármilyen ok” ugyanis nem elég. A nanorobotoktól való félelem, a facebookos álhíreken alapuló félinformáltság nem elég.
Ezen a ponton az olvasó joggal teheti fel a kérdést, mi elég akkor. Nos, tetszik vagy sem, az oltásvitában egyelőre egyetlen ilyen „elegendő” érv sem hangzott el!
Az sem az, hogy az oltás magánügy lenne! Nem azt állítjuk, hogy minden további nélkül kötelezővé kellene tenni az otlakozást, ahogy azt sem, hogy ne kellene megfelelő jogi keretek között tartani a rendszert. Pusztán arról van szó, hogy óriási tévedés magánügyként tekinteni a vakcinákra.
A COVID-19 ugyanis fertőző betegség! Nem magánügy, hogy az az ember, aki bevásárolni, moziba, kávézóba vagy dolgozni jár, be van-e oltva (éppen ezért akkora blődség Bakó állítása, hogy a védettségi igazolványok megszüntetésével mindenki jól jár, aki „nem tudja” beoltatni magát. Ha nincs védettséget igazoló dokumentum, éppen ők járnak a legrosszabbul!).
Vitatkozhatunk azon, az oltottak elkaphatják-e, terjeszthetik-e és ha igen, mennyire a kórokozót. Azt viszont badarság lenne kétségbe vonni, hogy a betegség lefolyása enyhébb az oltottak esetében, ez a tény pedig önmagában is elég ahhoz, hogy érdemben alátámasszuk, miért nem magánügy a koronavírus-oltás.
Két okból sem az! Az enyhébb lefolyás értelemszerűen rövidebb ideig tartó fertőzőképességet jelent, ergo kevesebb időnk marad arra, hogy terjesszük a vírust – kevesebb embert fertőzhetünk meg (első ok).
A fentiekből kifolyólag kisebb eséllyel kerülünk kórházba, tehát nem terheljük le az egészségügyi ellátórendszert feleslegesen. A következő évek egyik nagy feladata lesz, hogy felmérjük és áttekintsük azokat a károkat, amelyeket a rendszer járvány általi túlterhelése okozott. Az elhalasztott sérvműtétek vagy térdplasztikák jelentéktelen apróságnak tűnnek a szűrővizsgálatok elmaradása mellett, sosem derül már ki, hány emberéletet lehetett volna megmenteni vagy meghosszabbítani, ha a vírus nem kényszeríti térdre az egészségügyet.
Az, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő, mindannyiunk felelőssége. Józanul gondolkodó állampolgár nem bújhat ki ez alól (második ok).
Az oltás tehát nem magánügy!
Zárásul még egy fontos dolog. Simán el tudjuk fogadni, ha valaki nem ért egyet a cikk állításaival. Ezeket az embereket csak arra kérjük, rukkoljanak elő néhány értelmes érvvel. Mindeddig ugyanis egyet sem láttunk!
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
