48 gyermeket írattak be a rimaszombati magyar alapiskolákba

48 gyermeket írattak be a rimaszombati magyar alapiskolákba

Összesen 48 gyermeket írattak be Rimaszombatban a Tompa Mihály Alapiskolába és a Református Alapiskolába. Feleden egyelőre 18 jelentkezőről tudnak.

Két osztály nyílik a Tompa Mihály Alapiskolában

Orosz István, a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola igazgatója lapunknak elmondta hogy hozzájuk 28 elsős érkezik idén. Tavalyhoz képest ez stagnálást jelent, de legalább nincs csökkenés.

„Tavaly megnyílt a Református Alapiskola és sajnos összehasonlítva a jópár évvel ezelőtti viszonyokkal, mikor három osztályt tudtunk nyitni az első évfolyamban, ahhoz képest ez kettőre csökkent, és még ezek sincsenek teljesen megtöltve. Jobban örülnék 40 tanulónak és két huszas létszámú első osztálynak.“

– mondta Orosz, aki szerint ez a helyzet annak következménye, hogy magyar gyermekből nincs több a városban, de míg korábban az elsősök eddig egy intézménybe jöttek, most már kétfelé oszlik a csoport. „A matematika nem enged.“ – mondta az igazgató.

A falvakból érkező elsősök nem tudták pótolni a kiesést: az beiratkozók többsége rimaszombati, nagyjából öten érkeztek az iskolába a környező településekről. A személyes beiratkozás lehetőségével nagyjából az érdeklődők fele élt, de Orosz elmondta, hogy ők maguk is az elektronikus beiratkozás használatára buzdították a szülőket. Hétfőtől az új járványügyi szabályoknak köszönhetően visszatérhettek az iskolába a nyolcadikos és kilencedikes diákok, az igazgató szerint ez zökkenőmentesen zajlott. Az iskola főépületében a diákok nagyjából kilencven százaléka visszatért, a másik épületben gyérebb a részvétel, ott a szociálisan hátrányos helyzetű tanulók egy része még hiányzik. „Náluk a starndard iskolalátogatás folyamán is vannak problémák az iskolalátogatással“ – magyarázta Orosz István.

Teltház a Református Alapiskolában

Hírdetés

„Tele vagyunk“ – kezdte beszámolóját Molnár Beáta, a rimaszombati Református Alapiskola igazgatónője. Az alapiskolába idén 20 elsős jelentkezett, ezzel egy teljes létszámú osztályt nyitnak.

„Ez csökkenés abban az értelemben, hogy tavaly két 15-ös osztályt nyitottunk, viszont ennyit enged a kapacitásunk, azt teljesen kitöltöttük.“ – mondta Molnál Beáta.

A húsz beiratkozóhoz két halasztó diák csatlakozik majd. Az érkező diákok között az igazgatónő elmondása szerint nagyjából fele-fele arányban vannak a rimaszombatiak és a környező falvakból érkezők. A beiratkozók között három csoport alakult ki: volt aki e-mailben jelentkezett (4 diák), a másik csoportot a református óvodába járók alkották (8 diák), akik az alapiskolában folytatják a tanulmányaikat, a harmadik csoportot (8 diák) pedig a személyes beiratkozást választotta.

Még várják a diákokat a Szombathy Viktor Alapiskolába

Mag Zsuzsanna, a feledi Szombathy Viktor Alapiskola igazgatója lapunknak elmondta, hogy eddig 18 elsős jeletkezett hozzájuk. Mivel április végéig lehet jelentkezni az iskolába, ez a szám feltehetően nem végleges. A jelentkezés itt is elektronikus formában illetve személyesen zajlott, a személyes jelentkezés három napra volt szétosztva falvak szerint. Ezzel a lehetőséggel öten éltek. Mag Zsuzsanna elmondta, hogy a személyes jelenlét hiányát mindenképp megérzik a beiratkozásoknál:

„Eddig segítségünkre volt, hogy megismerkedtünk a diákokkal a beiratkozásnál, a pedagógusok tudtak foglalkozni, játszani a tanulókkal. A diákok is megismerkedtek a tantermekkel, a tanító nénikkel, az iskola hangulatával. Most csak arra tudunk majd hagyatkozni, ha az iskolaérettségi tesztet megírják a gyerekek, abból leszűrünk valamit. Hogy milyen a személyiségük, ki lesz bátortalanabb, ki az aki picit elevenebb – ez biztosan háttérbe szorul. Ezeket majd csak szeptemberben tudjuk pótolni a személyes találkozásoknál.“

Az elsősök főleg Feledről, Rimapálfalából és Gortvakisfaludról érkeznek az iskolába.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »