A magyarok többsége nevét hallva bizonyosan megkérdezi: Padányi, Padányi, az meg ugyan ki volt? Nem ismerheti nevét a magyarok többsége, hiszen nem ő írta a Sorstalanságot.
Padányi Viktor 1906. január 26-án született értelmiségi családban a Borsod megyei Vatta községben. Három fiútestvére volt, ő tanulmányait Egerben, majd Budapesten végezte. Az egyetemet viszont már Szegeden, ahol filozófiát, irodalmat hallgatott, s történelemből doktorált.
Doktori értekezésének címe Széchenyi kultúrája, amely az egyetem kiadásában 1943-ban könyv formában is megjelent. Mint e műve bevezető soraiban írja, e tanulmányában némileg új ösvényeken elindulva igyekszik megközelíteni Széchényi István kulturális egyéniségét.
Említsük meg, hogy Padányi Viktor kora gyermekkorától nagy kedvet és érdeklődést mutatott a zene és más művészetek iránt. Nem csupán kiválóan zongorázott és hegedült, de határozott tehetsége volt a festészethez is.
Mindezt szinte természetesen egészíti ki íráskészsége, hiszen történelmi és történetfilozófiai írásain túlmenően szépírással is foglalkozott, regényeket, elbeszéléseket, sőt verseket és színműveket is írt.
Diplomája megszerzését követően mégis tanítani kezdett. Előbb Tarnamérán, majd Törökszentmiklóson, végül Kecskeméten és Kiskunfélegyházán oktatta az ifjúságot.
Majd e kisebb-nagyobb vidéki helységeket követően pályája visszakanyarodott a saját egyetemi városába Szegedre, s itt a történelmi tanszéken mint tanársegéd fogott hozzá az emeltebb szintű tanításhoz. Még 1936-ban megnősült, s Csösz Emíliával kötött házasságából 1937-ben megszületett György, majd 1940-ben Zsolt fia. Semelyik korabeli politikai pártnak sem volt tagja, de jobboldali politikai beállítottsága folytán Imrédy Béla táborához állt közel.
A második világháború végén a felfordulás családjával együtt Bajorországba sodorta. 1945. március 29-én hagyta el szeretett Hazáját; ekkor még nem tudta, hogy mindörökre.
Hat évi, nélkülözésekkel teli bajorországi élet után 1951-ben végérvényesen Ausztráliában telepedtek le.
Padányi Viktor mindössze 58 évet élt; Ausztráliába érkezésekor 46 éves volt, azaz ekkor már csupán 12 éve volt hátra számára a földi létből. Mégis, e rövid tizenkét év volt a legtermékenyebb és legfontosabb korszaka, amelyhez képest a megelőző évtizedek csupán a felkészülés idejének nevezhetők.
A hontalanságban előbb könyvelő, majd rajzoló volt, s csak később, Melbourne-ben lett tanár. Már korábban, 1960-ban is jelentkezett ugyan egy meghirdetett egyetemi előadói állásra, ezt azonban nem nyerte el. Így mindazt, amit alkotott s ez mint látni fogjuk, nem volt kevés , az egész napi kenyérkereső munka után, éjjel, pihenőidejét megkurtítva hozta létre. Családja is terebélyesedett, hiszen nem sokkal Ausztráliába érkezésük után megszületett harmadik fia, Attila. S ha figyelembe vesszük, hogy e rendkívül sokoldalú alkotó történelmi művein kívül nyelvészeti és politikai cikkeket is írt, Híd címen pedig lapot is szerkesztett, de ifjúkori pihentető, a kikapcsolódást szolgáló ténykedéseivel, a hegedüléssel és a zongorázással, no meg a festészettel sem hagyott fel, szinte megfejthetetlen a rejtély: hogyan jutott minderre ideje?
Most pedig, születésének századik évfordulóján, a rendelkezésünkre álló csekély terjedelem keretei között vegyük sorra kisebb és nagyobb munkáit.
A Nagy tragédia című főművének első részét még 1952-ben jelentette meg. Mint vitéz Erdélyi István írta:
… az I. világháborút kirobbantó okok társadalmi és politikai hátterét, majd az azt lezáró, a hivatástudatát vesztett európai szellem meghasonlásából és az esztelenségig túlhajtott nacionalizmus bosszúvá torzult lelkiségéből megszületett versaillesi békék az egész világot megrázó eltévelyedését vázolja fel éles logikával és az eseményeket történelmi távlatokban szemlélő filozófiai bölcsességgel… A több száz oldalas nagy mű nagy figyelmet keltett a megjelenését követő években. Ezen Így kezdődött… című első részt követte a második rész is, Íme a folytatás. Anyagiak hiányában azonban megjelentetni nem tudta, s az csak jóval 1963-ban bekövetkezett halála után, 1977-ben jelenhetett meg a Hídfő Baráti Körének jóvoltából, igaz, ekkor az első résszel együtt. E kiadás előszavában a már idézett vitéz Erdélyi István így ír: A második részben a versaillesi békék eltévelyedéseiből szükségszerűen kirobbanó, az I. világháború következményeként világhatalommá nőtt Egyesült Államok elnökének, Rooseveltnek bűnös beavatkozása folytán újból világméretűvé nőtt háború okait, lefolyását és az előbbinél is esztelenebb békék következményeit tárgyalja.
Nagyon fontos, s ezt már mi tesszük hozzá: magyar nézőpontból, mindenféle bolsevista, kozmopolita mételytől mentesen, nem osztályharcos alapon, nem idegen érdekek szem előtt tartásával! Aki magyar, aki nemzeti beállítottságú, akit az igazság és csak az igazság érdekel, az nem mellőzheti Padányi Viktor kétrészes nagyszerű munkáját. E munkáját kisebb terjedelmű művek követték. Így 1955-ben a Vérbulcsú című füzet, s még ugyanebben az évben a Vászoly című történelmi dráma, majd 1961-ben egy újabb tanulmány Rákóczi címmel. Aztán következett a második korszakos Padányi-mű, 1963-ban a magyar őstörténetet tárgyaló Dentu-Magyaria. Amelyet egy nemzetének elkötelezett, a magyarságot szerető, mégis tudományos és az igazságot szerető, kreatív elme alkotott. Csak egyet említsünk ragyogó felismerései közül: a magyar őstörténet kettős, magyar nyelvű szabir és török nyelvű onogur összetételét…
Valamennyi művének taglalására e rövid megemlékezés keretében nincs lehetőségünk, így legalább cím szerint említsünk még meg néhányat munkái közül.
Regényei közül az 1942-ben megjelent Összeomlás (1918-19) Az iglói géppuskások regénye címűre hívjuk fel a figyelmet. E mű, melyet kizárólag Tormay Cécile nagyszerű Bujdosó könyvéhez tudunk hasonlítani, az előszót író Magasházy László országgyűlési képviselő szerint robbanásig feszülő filmjének hátterében ott húzódik az összeomlás, a kommün és a cseh megszállás vérrel, korommal és lőporfüsttel felrajzolódó korszaka, amelynek sötét mocskában egyetlen tiszta folt az iglói géppuskások talpig magyar, talpig férfi és talpig katona alakja. Egy másik kitűnő, az ifjúságnak irt regénye, a VÖRÖS VIHAR (1943), ami a későbbi kiadásokban MÁJUSI FAGY címen jelent meg.
Hóman Bálint emlékének ajánlotta a Melborne-ben, még 1956-ban megjelent figyelemre méltó történetbölcseleti vázlatát a Tér és Történelem címűt. 1967-ben jelent meg a Hídfő Baráti Köre kiadásában a befejezetlen Egyetlen menekvés, amelyen a halálos ágyán is dolgozott, és a Nagy tragédia harmadik kötetének szánt. …Kossuth Lajos óta nem akadt se magyar, se európai író, aki olyan éles logikával, váteszi meglátással és kérlelhetetlen tárgyilagossággal tárta volna a világ elé a Versailles-ben és Jaltában Európára szabadított Szláv veszély brutalitását, nagyságát, annak beláthatatlan, végzetes következményeit és mutatott volna rá a történelmi erők diktálta egyetlen eredményes elhárítására az európai Európa sürgős és elengedhetetlen restaurálására, mint ő.
Ugyancsak a Hídfő Baráti Köre jelentette meg 1972-ben a legjelentősebb tanulmányai gyűjteményes kötetét, a Történelmi Tanulmányok címűt. Összes művét persze nem sorolhatjuk fel.
Padányi megismertetésére itthon a legjelentősebb kísérletet 1999. június 5-én a Budafok-Tétény Művelődési Házban megtartott rendezvény szervezői, előadói tették. Jelesül Bakay Kornél, Bognár József, Kiss Tibor, Szörényi Levente és Vasvári Erika. Balliberális terror alatt nyögő hazánkban az igazat szólók változatlanul persona non gratak, így természetesen Padányi Viktor is. Mint fentebb említettük, fiatalon, 58 évesen vált meg a földi léttől, 1963. december 3-án ragadta ki szerető családjának köréből a kérlelhetetlen halál. Tüdő- és gégerákban halt meg.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
