A méltán világhírű brit történész , C. A. Macartney edinburghi professzor „October Fifteenth – A History of Modern Hungary 1929-1945” (Október tizenötödike – A modern Magyarország története 1929-1945) című könyve első kiadásban 1957-ben látta meg a napvilágot.
Ez a mű a Gede Testvérek kiadó gondozásában magyar nyelven is régóta hozzáférhető. Noha a könyv a címben a magyar közelmúlt története 1929-1945 közötti szakaszának bemutatását ígéri, Trianon előzményeinek nyomozásában egészen az 1867-es kiegyezésig megy vissza. Ez a korszak valójában 1944. október 15-ével, a hungarista hatalomátvétellel zárul, ami a félfeudális Horthy-Magyarország végét jelentette. Innen a könyv címe. A szerző az általa tárgyalt korszakot több szakaszra bontotta és minden szakasznak rendkívül alapos politikai, katonai és gazdasági történetét tárja elénk. Óriási érdeme, hogy számos történész kortársától eltérően a második világháború előzményeinek és eseményeinek bemutatását nem a Nürnbergi Per megállapításaira, hanem hiteles történeti dokumentumokra alapozta.
Bár e könyv születésének időpontjában még nem volt közismert az a számos történelmi valótlanság, amelyet a Nürnbergi Per vitathatatlan történelmi ténynek tekintett (például az, hogy a katyni tömeggyilkosságot nem a németek, hanem a szovjetek követték el), és még nem indult meg a revizionista történetírás, de számos kortársától eltérően Macartney világosan látta, hogy egy monstre politikai kirakatper sokszor kínvallatással, fenyegetésekkel, lélektani zsarolásokkal kikényszerített „tanúvallomásai” egy igazi történész számára nem tekinthetők hiteles történelmi dokumentumoknak.
Macartney nem politikai pamfletet akart írni. őszintén objektivitásra törekedve egyedül a valóságos tényeket igyekezett rekonstruálni és a közöttük lévő okokozati összefüggéseket bemutatni. Objektivitása annál inkább értékelendő, mivel brit történész lévén, egy olyan ország állampolgára volt, amely a második világháború győztesei közé tartozott. Ennek ellenére könyvén végigvonul az a törekvés, hogy bemutassa: a vesztesek oldalára került Magyarország az igazságtalan trianoni békeszerződés revízióját, orvoslását igen sokáig elsősorban Nagy-Britanniától várta, és diplomáciai téren jelentős erőfeszítéseket tett arra, hogy a brit diplomáciát meggyőzze a revízió jogosságáról és szükségességéről. Macartney e könyvében kimutatta, hogy bár maga a brit diplomácia is elismerte a trianoni békeszerződés igazságtalanságait, soha érdemi segítséget nem adott Magyarországnak. Ezért Magyarország arra kényszerült, hogy jogainak érvényesítéséért, az elcsatolt területei visszaszerzése érdekében az első világháború másik két kárvallottjához, Németországhoz és Olaszországhoz forduljon segítségért.
Macartney nem hallgatta el, hogy az első bécsi döntés esetében német-olasz döntőbíráskodásra azért került sor, mert a magyar-csehszlovák vitában Anglia és Franciaország érdektelenséget mutatott. Noha utólag Nagy-Britannia az első bécsi döntést (szóbelileg) érvényesnek ismerte el, a második világháború kitörése után a második bécsi döntéssel együtt érvénytelennek deklarálta. Ez az állásfoglalás és Magyarország földrajzi helyzete egyértelműen meghatározta hazánk sorsát:
Magyarországnak egyértelműen nem maradt más választása, mint a (Felvidék egy részét és Erdély felét viszszacsatoló) bécsi döntéseket hozó tengelyhatalmakkal szolidaritást vállalni a második világháború során.
Nem bűnös volt hát Magyarország, hanem a brit politika áldozata – ez Macartney végkövetkeztetése.
Hasonló tárgyilagosságot tanúsított a szerző az úgynevezett háborús bűnösökkel kapcsolatban is, akiket a „Népbíróság” halálos ítélete alapján kivégeztek. A Szálasi Ferenccel kapcsolatos fejezetnek ezt a címet adta: „A próféta”. Szálasit hazáját mélységesen szerető, tisztakezű, becsületes, feltétlen jószándékú, idealista politikusként jellemezte. Megállapította, hogy Szálasi a hívei körében olyan tiszteletnek és szeretetnek örvendett, amilyenben egyetlen más politikus sem. Erőteljesen hangsúlyozta, hogy a mélységesen antibolsevista beállítottságú magyar hadsereg akkor sem tette volna le a fegyvert a Szovjet előtt, és akkor is folytatta volna a honvédő harcát, ha Szálasi meg sem született volna – a harc folytatása nem felülről erőszakolt, hanem alulról megnyilvánuló, úgyszólván spontán tett volt!
Hasonló objektivitást tapasztalhat az olvasó Bárdossy László és Imrédy Béla politikai tevékenységének bemutatása során is. Miközben a szerző nem hallgatta el az általa jellemzett személyek emberi gyarlóságait, nem titkolta azt a meggyőződését, hogy a népbírósági ítéletek igazságtalanok, és a kivégzések körülményei méltatlanok voltak.
Macartney mindemellett egyáltalán nem vádolható azzal, hogy „nácibarát”, „fasiszta”, vagy éppen hungarista lett volna. Angliai értelemben liberális beállítottságú történésznek mondható, ami persze egyáltalán nem azt a nemzet-és vallásellenes liberalizmust jelenti, amelyet a jelenlegi magyarországi liberálisok képviselnek. Határozottan ellenszenvezett a német és olasz tekintélyuralmi rendszerekkel, és azt a politikai berendezést tartotta ideálisnak, amelyet a „Nyugat” képviselt (amin ő az angolszászokat értette). Ennek ellenére tárgyilagosan megállapította, hogy Hitler egyáltalán nem volt machiavellista: annak mutatta magát, amilyen valójában volt.
A Budapestet sújtó angolszász terrortámadások terrorjellegét, demoralizáló tendenciáját Macartney nem ismerte fel: szerinte ezek elsődlegesen a pesti peremkerületekben lévő hadiüzemek ellen irányultak, s az a körülmény, hogy sok polgári áldozatot követeltek, pusztán annak következménye volt, hogy ezek a kerületek sűrűn lakottak voltak. A valóság természetesen az: a főváros számos más pontja is áldozatul esett a bombázásnak, és az ilyen bombázásoktól az ország más városainak a nem hadi célpontjai sem voltak megkímélve. De ez a jóhiszeműség egy brit állampolgár részéről érthető, és nem rontja le a könyv értékeit, csak azt mutatja, hogy a második világháborúról való teljes kép kialakításához sokoldalú tájékozódás szükséges.
Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy Macartney brit szemmel, de magyar szívvel írta meg ezt a művét.
Magyarország iránti nagyfokú rokonszenve nyilvánult meg akkor is, amikor a hozzá intézett kérdésre, hogy mi lenne leginkább, ha újra kezdhetné életét, azt felelte, hogy legszívesebben erdélyi fejedelem lenne.
Macartney-nak ez az óhaja nem teljesülhetett, de ha nem is lehetett erdélyi fejedelem, kétségkívül ő a XX. századi brit történészek fejedelme: alaposságban és tárgyilagosságban minden kortárs történészt felülmúl.
Könyvét Hindy Iván tábornok, Budapest hős védője „tisztelettel őrzött emlékének” ajánlotta, akit 1947-ben „háborús bűnösként” kivégeztek. Nemcsak a népek, de a történészek bölcsessége is ott kezdődik, amikor az ellenségben is meg tudják látni, láttatni és csodálni azt, ami nagyszerű.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
