Napi szinten hallani immár egy éve, hogy a koronavírus az idősebb korosztályra jelenti a legnagyobb veszélyt, az elhunytak döntő hányada is közülük kerül ki, és természetesen minden ember egyetért abban, igen, őket kell védeni elsősorban a megfertőződéstől. Ez vitán felül áll. De ha ez így van, akkor miért ennek ellenkezője történik?
Vagy legalábbis valami nagyon nincs rendjén.
Időről időre világossá válik, hogy a „még két hét jellegű” ígéretek sohasem válnak valósággá, így természetesen hazugság volt az is, hogy „csak” egy hónapra zárják be az óvodákat. Ne legyünk naivak, attól, hogy Orbán Viktor ma éppen azt mondja, április 19-én nyitnak, fanyar humorral hozzátehetjük: csak az évszám maradt le ismét.
A harmadik hullám itt van, a koronavírus terjed, hiába az „oltakozás” (mely szó a magyar nyelvtan szerint nem kéne, hogy létezzen), ezért logikusnak tűnne, hogy az idősebbeket, a nyugdíjasokat védjük. De ha dolgok mögé nézünk, sokkal inkább azt látjuk, hogy az ellenkezője történik. Miért? Lássuk.
Az óvodákat arra hivatkozva zárták be, hogy védjük idősebb honfitársainkat, hiszen mint mondják, „az óvodák gócpontjai a járvány terjedésének”, úgyhogy drasztikusan közbe kell avatkozni.
Nem vagyok járványügyi szakember, de saját bőrömön tapasztalom, és környezetemben is széles körben teszik fel a kérdést: ha nem mehetnek a gyerekek óvodába, ugyan ki fog rájuk vigyázni? Ideig-óráig nyilván pár napra, esetleg egy-két hétre kínnal, keservvel meg lehet oldani, hogy nem megy dolgozni az egyik szülő, de lássuk be, ezt nem igazán fogják tolerálni a munkaadók, mint ahogy nem is tolerálják – a kapitalizmus már csak ilyen. Úgyhogy hónapokig, ahogy most kinéz a helyzet, egész egyszerűen lehetetlen a nagy többségnek megoldani, hogy ők maradjanak otthon gyermekeikkel.
Itt jönne még képbe az a mentőöv, hogy létezik óvodai ügyelet. Nos, igen, ez valóban segít kihúzni a szülőket a bajból, de ez igencsak látszólagos és gyenge lábakon áll. Ugyanis gyakori tapasztalat, hogy igencsak presszionálják a szülőket, hogy „ha lehet, azért mégse adják ügyeletbe” a gyereket. Persze lehet erőltetni, annak vége a szülő és óvónők közötti kapcsolat megromlása lesz, sokan ezt sem szívesen vállalják. De ha ez nem volna elég, ott van még egy „aduász”, gyakorlatilag – s ez személyes tapasztalat – a betegség legkisebb jele nélkül küldözgették már az óvodai zárás előtt is haza a gyerekeket, mondván „tüsszentett egyet”, aztán otthon kiderült, hogy kutya baja sem volt. Ilyenkor persze az volt a válasz, „jobb az óvatosság”. Én még csak azt sem mondom, hogy nem lehet őket megérteni.
De a lényeg mégis az, nincs reális lehetősége a nagyszülők kiváltásának. Így hát a legveszélyeztetettebb korosztály fogja megoldani az óvodás korúak felügyeletét, akiket meg akartak óvni azzal, hogy bezárják az óvodákat, s ennek totális ellenkezőjét érték el.
Nem véletlen, hogy lépten-nyomon azt látni az elmúlt hetekben, hogy tele vannak a játszóterek nagyszülőkkel és unokáikkal. De épp tegnap vásároltam egy vidéki kis élelmiszerboltban, ott is szinte tömegével szembesültem azzal, nagymama kézen fogva az ovis korú unokával.
Józan paraszti ésszel megragadva a kérdést, két lehetőség áll fent. A gyerekek mérhetetlen kockázattal bírnak, nem terjed köztük a vírus, ezért veszélytelen is nagypapához, nagymamához vinni őket. Csak akkor értelmetlen az óvodák lezárása, hiszen ha nem terjed közöttük a koronavírus, értelemszerűen nem lehetnek gócpontok az óvodák sem. Ha viszont mégis jelentős kis „vírusgazdákról” van szó, akkor felelőtlenség „ráengedni” őket az idős nagyszülőkre. Következésképen az óvodák lezárása megint csak rossz döntés.
Tud nekem a fentiekre valaki értelmes magyarázattal szolgálni?
(Egyébként, ha szétnézünk a világban, elemezve a statisztikákat, ugyebár több 10 millió fertőzött van, de egyetlen esetben sem volt óvoda vagy iskola a gócpont, sokkal inkább idősotthon, szociális otthon vagy kórház.)
Lantos János – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
