Brutális szalagcímmel sokkoltak bennünket pár napja, március 3-án [1]. A cikk szerint egy 46 éves nagykanizsai nő részegen a fürdőkádba akarta fojtani a saját gyermekét tavaly, június 29-én, és csak a nagymama hősies közbelépésének köszönhető, hogy ez meghiúsult. Ám dacára a kimondottan horribilis emberölési kísérletnek, még csak nemrég történt meg a hivatalos vádemelés, 8 hónappal az eset után. A történet több szempontból is furcsa, bizarr és ellentmondásos. Főleg, mert az ”anya”már évek óta súlyosan bántalmazta a gyermekét, az önnön anyját és az apját, mégsem történt semmilyen hatékony rendőrségi szankció, aminek hála egy teljesen tönkretett család, és pár másodperc híján egy kioltott gyermekélet maradt hátra. 2017-ben hagyta ott az akkor 43 éves nőt a gyermeke apja, feltehetően azért, mert a nőnek komoly alkoholproblémái és kontrollálhatatlan dühkitörései voltak, így az egyértelmű bizonyítékok fényében a gyermeket a bíróság szerencsére az apánál helyezte el. Érthetetlen ugyanakkor, hogy a súlyos mentális problémákkal küzdő nő miért kapott kapcsolattartási jogokat, miután szinte minden alkalommal lerészegedve jelent meg a gyermeke jelenlétében, és ilyen állapotban testi sértéseket okozott a saját szüleinek és a volt élettársának. Mindez ugyan több rendőrségi intézkedéshez vezetett, a nő ennek ellenére mégis megtarthatta a gyermekének a kapcsolattartási jogait, holott egyértelműen, bizonyíthatóan közveszélyes volt a környezetére. És bár végül szerencsésen megúszta a kisfiú a gyilkossági kísérletet, maradandó és pokoli károsodásokat okozott benne a sok évnyi bántalmazás és megaláztatás, akárcsak a nagymamájában, a nagypapájában és persze az apjában.
A gyilkosságok mindig rendkívül tragikus események. Kioltani egy másik ember életét az egyik, ha nem a legsúlyosabb bűnt jelenti a társadalmunkban, bármilyen cél (bosszú, gyűlölet, haszonszerzés, kéj, stb.) is vezérli. Nem nehéz megérteni tehát, hogy miért sújtják a gyilkosságokat a lehető legmagasabban kiszabható börtön- és fegyházbüntetéssel. Különösen megrázó, ha a gyilkosságok célpontjai gyermekek, akiknek a törékeny lénye a megtestesült ártatlanság, és akik előtt szó szerint ott állna az egész élet hosszú évtizedeken át. Bárki is követi el ezeket a szörnyű és rémisztő bűncselekményeket, természetesen nincs rá felmentő körülmény – teljesen lényegtelen, hogy milyen paraméterekkel rendelkezik az elkövető.
Azonban egyes, ideológiai alapú szervezetek mégis fontosnak tartják kiemelni az elkövetőket kategorizálható statisztikai adatok formájában. Általában azért kreálnak ilyen közszemlére tehető skatulyákat, hogy démonizálni tudjanak vele egy kiragadott társadalmi csoportot, önmagukat pedig paranoid módon propagálják. Tipikusan ilyen eszközökkel élnek a modern feminista mozgalom tagjai is, akik előszeretettel szokták hangsúlyozni, hogy az erőszakos bűncseleményeket, sőt a gyilkosságokat elkövető emberek óriási arányban férfiak, az elszenvedő felek pedig kimagasló arányban nők [2] [3] [4]. Ezzel a számszerűsített (és gyakran az igazuk érdekében meghamisított [5]) adathalmazokkal azt akarják igazolni, hogy a nők mennyire el vannak nyomva már az ősidőktől, és mennyire ki vannak szolgáltatva a genetikájukba mélyen beleivódóan erőszakos bűncselekményre hajlamos férfiak által. Ha a bejelentett, hatóságok elé tárt eseteket nézzük, akkor valóban kimagaslik a férfiak számaránya az erőszakos bűncselekményekben ill. gyilkosságokban [6] [7], azonban koránt sem olyan egyértelmű az az áldozatmítosz, amit gondosan és manipulatív módon meg akarnak önmaguknak teremteni a modernkori feministák.
Egyrészt nem árt rögtön tisztázni, hogy egyértelműen a férfiak szenvedik el nagyobb arányban az erőszakos bűncselekményeket és a gyilkosságokat, nem pedig a nők. A kivizsgált magyarországi rendőrségi bejelentések szerint a testi sértések áldozatai majdnem 60%-ban férfiak [8]. A gyilkossággal végződő kapcsolati erőszak áldozatai 61%-ban szintén férfiak, és a kiskorúak ellen elkövetett családon belüli erőszak áldozatai 66%– ban fiúgyermekek (azt is érdemes kiemelni, hogy a nők valamivel több, mint 60%–ban tettesei vagy társtettesei a kapcsolati erőszaknak)[9]. És a legbrutálisabb, legvérlázítóbb és legvisszataszítóbb gyilkosságoknál, a csecsemőgyilkosságoknál az elkövetők 99%-a nő [10] [11]!
Másrészt nem árt azt sem tisztázni, hogy a még keresztény gyökerekből táplálkozó, a gyengébbeket védő európai kultúránk arra nevel bennünket, egyfajta dogmatikus hagyomány átöröklődési sémájaként, hogy ha valaki bántalmaz egy nőt, az morálisan súlyosan kifogásolható bűnügy. Ugyanakkor ezzel szemben a férfiakat még mindig a leggyakrabban arra ösztönözzük gyermekkoruktól fogva, hogy kvázi érzéketlenül tűrjék a fájdalmakat, mert ez számít katonaszerű mivoltában férfiasnak, tehát ha valaki bántalmaz egy férfit, az sima (ergo nem morálisan súlyos) bűnügy. Sőt, ha egy fizikálisan gyengébb nő bántalmaz egy férfit, akkor a férfinek nem szabad visszaütnie sem, hiszen azzal visszaélne testi erejével (valójában a nő él vissza ilyenkor a helyzettel). Ezek a nők által bántalmazott és megalázott férfiak – a beléjük táplált ataraxia-típusú dogmákat elfogadva – óriási általánosságban nem tesznek feljelentést a rendőrségen, mert ugyebár az nem volna túl férfias, viszont így ezek az esetek kimaradnak a bűnügyi statisztikákból, ami összességében elég félrevezető lehet a központi tanulmányok szempontjából.
Ahogy az is elég megtévesztő, ha egy férfi általában visszaüt egy nőnek, akkor a bántalmazást kezdeményező nő fogja inkább magát áldozatnak érezni (hiszen egy nőt a közfelfogás szerint soha, semmilyen körülmény között nem lehet bántani), és óriási eséllyel ő fog rendőrségi bejelentést tenni arról, hogy a férfi őt minden ok nélkül bántalmazta. Holott egyébként a férfi csupán a jogos védelem alkotmányos jogával élt [12]. Ezek az említett, férfiakat hátrányos helyzetekbe hozó szituációk – bár az USA-ban lettek megkérdezve – az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának a felmérése szerint [13] igen jelentősen érintik a férfiakat. A számok azt mutatják, a gimnazista/középiskolás lányok négyszer valószínűbb, hogy erőszakot kezdeményeznek a fiúkkal szemben (5,7% az 1,4%–kal szemben.) ráadásul mindkét nem képviselői azt mondták, hogy a nők háromszor gyakrabban ütötték meg, rúgták meg, vagy vágták hasba a férfiakat, mint megfordítva. Ami igazán megdöbbentő konklúzió a felmérés szerint, hogy a nők 40%–kal valószínűbben lesznek erőszakosak, mint a férfiak.
A statisztikai számok áttekintésének és a kultúránk gyengéket védelmező tisztázása után felteszem a kérdést, hogyha a feminizmus számára olyan fontosak az erőszakos bűncselekmények elkövetőinek kategorikus feltüntetése nemiségek szerint, miért nem hajlandóak objektívebben szemlélni ez ügyben a társadalom ilyen, sajnálatos történéseit? Miért kell paranoid módon mindent arra kihegyezniük bármi áron, hogy a férfiak menthetetlenül elnyomó erőszaktevők, és a nők elszenvedő áldozatai ennek a ”patriarchális” fantomfolyamatnak a jelenlegi világunkban is? Ami pedig az első bekezdésben leközölt zala-megyei tragédiát illeti, hol vannak ilyenkor a fanatikus liberális jogvédők és a buzgó feminista aktivisták, ha valóban az egyenjogúság és a béke mellett harcolnak? És végül: miért nem lehet látni ezt a pár nappal ezelőtti hírt a legnagyobb bulvárhíroldalakon, mikor tizedennyi kegyetlenségért is bekerülnek a televíziós híradóba a rémesetek? Nem mintha ezzel azt akarnánk reklámozni: „-Nézzétek csak, ugye látjátok, hogy a nők milyen kegyetlenek, sokkal jobbak vagyunk náluk, mi, férfiak!”, hiszen azzal lesüllyednénk a feminizmus bigott és kommersz gyűlöletszintjére. Nem kívánunk asszisztálni az ő paranoid és nárcisztikus személyiségzavarukhoz. Mindössze meglehetősen zavaró az a visszataszító kettős mérce, a pozitív-negatív diszkrimináció szelleme, a társadalom totalitárius egymás ellen uszítása a férfi-női tengely mentén, amit ők képviselnek. Ha az objektív és elfogulatlan igazság, ha a virágzó és harmonikus béke a célunk, akkor nem szabad teret hagyni a modern feminizmushoz hasonló gyűlöletmozgalmaknak, elvégre pont, hogy a szélsőséges elemek között kell megtalálnunk és belőnünk a megnyugtató középutat, ami mentén lehorgonyozhatunk. Erre jó a bináris pólus két véglete, hogy egy arany középutat találjunk magunknak. Ám mindannyiunknak ezt kellene akarni legbelül, vagy nem? Egy olyan társadalmat, ahol mindnyájan boldogan élhetünk. Minden náció, minden vallás, minden kultúra és szubkultúra, minden nézet együtt élhet szimbiózisban, együtt haladnak előre.
Ideje lenne a nőkre nem elnyomott áldozatként tekinteni, hanem csodálatos emberi lényként. És ideje lenne a férfiakra szintén nem elnyomó erőszaktevőként tekinteni, hanem szintén csodálatos emberi lényként. Mert nem a férfi vagy női bántalmazókkal van a baj, hanem a bántalmazókkal. Mert nem a férfi vagy női erőszaktevőkkel van a baj, hanem az erőszaktevőkkel. Mert nem a férfi vagy női bűnözőkkel van a baj, hanem a bűnözőkkel. Mert nem a rossz férfiakkal vagy nőkkel van a baj, hanem a rossz emberekkel! A bántalmazás, az erőszaktevés, a bűnözés és a rossz emberek ellen kell harcolni, nem pedig férfiak és nők, fiatalok és öregek, gazdagok és szegények, fehérek, sárgák, barnák és feketék, vallásosak és vallástalanok ellen!
Forráshivatkozások:
1.FEOL: Meg akarta ölni a kisfiát egy nő – másodperceken múlt a tragédia. Fürdőkádba akarta fojtani a gyermekét, a nagymama sietett a kisfiú segítségére. 2021.03.03. Link: https://www.feol.hu/bulvar-celeb/meg-akarta-olni-a-kisfiat-egy-no-masodperceken-mult-a-tragedia-4726306/
2.A Nők Joga. Statisztikák – 2015. https://nokjoga.hu/alapinformaciok-a-nok-elleni-eroszakrol/statisztikak/
3.Fail Ágnes: Nők az erőszak sodrásában. http://www.ncsszi.hu/download.php?file_id=1995
4.NANE – Tudnivalók a nők elleni erőszakról. https://nane.hu/erintetteknek/tudnivalok-a-nok-elleni-eroszakrol/
5.Jogi Fórum: Sereg Tamás – Hazug számok. 2015.01.16. https://www.jogiforum.hu/hirek/33121
6.Gönczöl Katalin, Kerezsi Klára, Korinek László, Lévay Miklós: Kriminológia – szakkriminológia. 2.10.8. A női bűnözés – férfi bűnözés összehasonlítása. https://mersz.hu/dokumentum/wk54__370
7.Tótváradi Imogen, Pete Ágnes: A női és férfi bűnözés összehasonlítása (prezentáció). https://prezi.com/gzvuy8jw3xxz/a-noi-es-ferfi-bunozes-osszehasonlitasa/
8.Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika (ENYÜBS), a családon belüli erőszakra vonatkozó statisztika. 2011. http://ias.jak.ppke.hu/hir/ias/20144sz/03.pdf (75. oldal).
9.Országos Kriminológiai Intézet: Virág György – Családon belüli erőszak. Tájékoztató az OKRI-ban folyt kutatásról. Belügyi Szemle 2005/9 (3-22. oldal)
10.Dr. Kövér Ágnes: Női bűnözés a rendszerváltás előtt és után. – In: Belügyi szemle
(1995-2006) (14-31. oldal)
11.Cseres Judit: Eltékozolt újszülöttek – Az újszülött ölést elkövető nők helyzetének kriminológiai elemzése.
12.Wikipédia: Jogos védelem. https://hu.wikipedia.org/wiki/Jogos_védelem
13.Warren Farrell: Miért nem értik a nők, amit a férfiak nem mondanak ki, avagy ki védi meg a férfiakat? Kossuth kiadó, 2012. (163. oldal)
(Kép: feol.hu)
Szerző : Koncz Attila
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
