131 éve, 1890. február 18-án halt meg Andrássy Gyula gróf, akit az 1848-49-es szabadságharcban játszott szerepéért halálra ítéltek és jelképesen felakasztottak, de az 1850-es évek végén már a megbékélésért fáradozott: a kiegyezés egyik előkészítője, 1867 után az első magyar kormányfő, később pedig az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere lett.
A felvidéki Oláhpatakon (ma Vlachovo, Szlovákia) – más források szerint Kassán, avagy Tőketerebesen (ma Trebišov, Szlovákia) – született 1823. március 8-án az egyik legrégibb, székely eredetű főnemesi családban.
Apja gróf Andrássy Károly, anyja Szapáry Etelka grófnő volt. Az akkori szokások szerint középiskolai és jogi tanulmányainak befejezése után külföldi tanulmányútra ment, Franciaországban, Angliában járt.
Hazatérve bekapcsolódott a közéletbe, 1845-ben a Tisza szabályozásával foglalkozó Felső-Szabolcsi Társulat elnöke lett.
Ekkor ismerkedett meg Széchenyi Istvánnal, akinek eszméi nagy hatással voltak rá, Széchenyi pedig pártfogásába vette, s megjósolta: Andrássy döntő szerepre hivatott az ország vezetésében. Az 1847-48-as utolsó rendi országgyűlésen Zemplén vármegye követeként Kossuth politikáját támogatta.
Az 1848. március 15-i forradalom után áprilisban, alig 25 évesen Zemplén megye főispánja lett, ősszel részt vett a pákozdi, majd a schwechati csatában, a tavaszi hadjárat alatt a fővezér Görgey segédtisztje volt.
1849 májusában címzetes ezredessé és isztambuli követté nevezték ki, a szabadságharc bukása után Törökországból Párizsba, majd Londonba ment.
Az osztrák hadbíróság halálra ítélte és távollétében (in effigie) jelképesen kivégezték, azaz nevét az akasztófára szögelték. (A rendkívül előnyös megjelenésű, daliás Andrássyt a társaságokban ezután csak „a szép akasztott férfiként” emlegették.)
A párizsi szalonok közkedvelt alakja lett, 1856-ban nőül vette Kendeffy Katinka grófnőt, s 1858-ban az édesanyja által kieszközölt amnesztiával hazatért.
Idehaza Deák Ferenchez csatlakozott, a jogfolytonosságot fenntartva, de békés úton akarta a bécsi udvarral fennálló ellentéteket rendezni. 1860-ban visszautasította a Zemplén megyei főispáni kinevezést, az 1861-es országgyűlésen képviselőként Deák Felirati Pártjához csatlakozott.
Amikor Ferenc József 1865-ben a külpolitikai kudarcok és Deák Húsvéti cikkének hatására ismét összehívta az országgyűlést, Andrássy a képviselőház alelnöke és a kiegyezési okmány szövegezésére kiküldött, ún. „hatvanhetes országgyűlési bizottság” elnöke lett. Gyakorlati érzéke és diplomáciai tehetsége révén számos akadályt hárított el a kiegyezés útjából.
Erzsébet királynéval kölcsönös rokonszenv alakult ki köztük, az ő közvetítése révén fogadta 1866-ban a poroszoktól elszenvedett katonai vereség után I. Ferenc József Andrássyt és Deákot. Deák két tanácsot adott az uralkodónak: állítsa helyre Magyarország alkotmányát és bízza a kormányt Andrássyra.
Andrássy 1867. február 17-én miniszterelnök lett, s átvette a honvédelmi tárca irányítását is. Az 1867. június 8-i koronázó ünnepségen – mivel a nádor hivatala betöltetlen volt – az ország világi rendjeinek nevében Simon János hercegprímással együtt az 1852-ben jelképesen felakasztott Andrássy tette a koronát Ferenc József fejére.
Kormányfőként a dualista rendszer, ezen belül Magyarország helyzetének megszilárdításán, a polgári államrend kiépítésén fáradozott, nem mindennapi államférfiúi képességekkel.
Miniszterelnöksége idején állították fel az önálló magyar honvédséget, hozták tető alá a horvát-magyar kiegyezést, fogadták el 1868-ban a liberális szellemű nemzetiségi törvényt, vezették be a kötelező elemi oktatást, választották szét az igazságszolgáltatást és a közigazgatást, fogadták el az európai színvonalú polgári perrendtartást, állították fel az Állami Számvevőszéket, hozták létre az ügyészi szervezetet.
Andrássy a fővárost világvárossá akarta építtetni, körutakkal, sugárutakkal, palotákkal, a nevét viselő sugárutat, Pest máig legszebb útját 1876 nyarán adták át a forgalomnak.
Andrássy 1871. november 14-én megvált a miniszterelnöki tisztségtől (utóda Lónyay Menyhért lett), s még aznap az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminiszterévé nevezték ki.
Tisztségében az új európai nagyhatalom külpolitikájának súlypontját a közép-európai térségre helyezte, az ő javaslatára hívták össze a balkáni térség problémáinak megoldására az 1878-as berlini konferenciát. 1879-ben megkötötte Németországgal a kettős szövetséget, s másnap lemondott tisztségéről.
Ezután társadalmi területeken tevékenykedett, az Akadémia igazgatósági és tiszteletbeli tagja lett, aranygyapjas vitéz, első osztályú spanyol grand és számos rendjel tulajdonosa. Utoljára 1889-ben, a véderő-törvény tárgyalásakor szólalt fel a parlamentben.
Halálos betegsége miatt az Adriai-tenger partjára, voloscai kastélyába vonult vissza, ott hunyt el 1890. február 18-án.
Hamvait Tőketerebesen helyezték örök nyugalomra, érdemeit törvénybe iktatták, ma nevét viseli egyebek között a budapesti Andrássy Gyula német nyelvű egyetem, az első Németországon kívüli német intézményi akkreditációval rendelkező egyetem.
Andrássy szobrát 1906-ban állították fel a Kossuth téren, a szobor mása 2016-ban ismét helyére került az Országház déli oldalán.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
