Eközben elterjedtek a világhálón az ajánlatok, amelyek azt hirdetik, hogy az “FFP2-essel azonos,” vagy azzal “egyenértékű” maszkokat kínálnak, KN95-ös vagy N95-ös rövidítéssel ellátva.
Figyelem: ezek a főleg Kínából érkező helyettesítő termékek nem teljesítik az európai normákat, és egyáltalán nem lehet őket az FFP2-es maszkokkal egyenértékűnek tekinteni.
A kinézetük azonos, a szakértők szerint azonban adottságaik messze eltérnek egymástól. A legnagyobb különbség a szűrőképességben van. A kínai KN95-ösök a hagyományos konyhasó-aeroszol részecskéinek kiszűrésére képesek, míg az FFP2-esek nem csak a szilárd részecskéket, hanem például a parafin-olaj mikrocseppjeit is kiszűrik. Márpedig ez utóbbiak jóval közelebb állnak a vírus levegőben terjedő cseppjeihez.
A Csehországi Nanotechnológiai Ipari Szövetség élesen bírálja az európai hatóságokat, amiért egyáltalán engedik az európai piacon forgalomba hozni a KN95-ösöket és N95-ös maszkokat. Sőt, azt állítják, hogy az EU szándékosan tűri a kötelező tanúsítvánnyal egyébként nem rendelkező kínai maszkok terjesztését.
Az Európai Bizottság még tavaly márciusban adott kivételi engedélyt az uniós tanúsítványokkal nem rendelkező maszkok forgalomba hozására. Azért, mert a járvány kitörésével félő volt, hogy nem lesz elég maszk a piacon, és még az egészségügyi dolgozók is híján lesznek a kellő felszerelésnek . Ez egyébként be is következett, és az uniós országok úgy, ahogy ma a vakcinákért, akkor is egymást taposták a védőfelszerelésekért.
A szlovák kormány által ígért áfamentesség elvileg csak az FFP2-es, vagy annál magasabb kategóriájú félálarcokra vonatkozik. Ha biztosra akarunk menni vásárláskor, akkor a maszkon keressük az FFP2-es rövidítést és az európai tanúsítványt jelző CE rövidítést egy négyjegyű számkóddal. Ezen kívül szerepelnie kellene rajta a szabvány rövidítésének is (EN 149).
A Hospodárske Noviny beszámolója szerint vannak trükközések. Több webáruházban ugyanazon az áron árusítják az FFP2-es és a KN95-ös maszkokat. A megjelölés is csalóka. Van ahol KN95/N95/FFP2 közös megjelelőst alkalmaznak, ami félrevezető lehet, ha nem vagyunk tisztában a fenti különbségekkel.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »