A Gazdasági Évnyitó rendezvényén – Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének beszéde után – a pénzügyminiszter, Varga Mihály folytatta.
Varga Mihály a koronavírus globális adataival indította beszédét, ekkor ismertette, hogy a 104 milliót is meghaladja a fertőzöttek, és 2,2 milliót az elhunytak száma világszerte.
Magyarország helyzetére térve hozzátette, hogy emberi, egészségügyi és makrogazdasági szempontból is megsínylette hazánk a járvány betörését és következményeit.
Ugyanakkor szerinte 2020 kétarcú év volt, hiszen az első negyedévben még biztató gazdasági mutatókat produkált az ország, s az utána történt március végi visszaesés, mint Varga fogalmaz
brutális volt.
A miniszter szerint a kormány idejében lépett a járvány lassítását, megfékezését tekintve. Kiemelkedő jelentőséget és szerepet tulajdonítana a jövőben – többek között – az agrárfejlesztés és a kutatás-fejlesztés területeinek. A visszatéréskor a gazdasági élet szereplőinek támogatásával és a pandémiát fékező intézkedések támogatásával is hangsúlyosabban foglalkoznának a gazdaság ügyeiért felelős miniszter szerint.
Varga azt mondta, a „humán erőforrások védelme” fontos maradt a kormány számára és a kritikus időszakban helyesen élénkítettünk, ahol kellett. Megemlítette pozitívumként a devizatartozások aránycsökkenését is.
Kiemelte, noha megemelkedett az államadósság, de ebből a szempontból hazánk még így is az EU-s átlag alatt van.
A magyar beruházási ráta kimagasló nemzetközi összevetésben, így másokkal szemben 2020 első 3 negyedévében kevésbé voltak megrázó hatások Magyarországra nézve – érvelt a miniszter. Úgy látja, hogy Magyarországon a legkedvezőbb a munkanélküliségi ráta, ha a foglalkoztatottsági mutatókra hagyatkozunk.
A befektetett energia és pénz nem vész el, két számjegyű növekedés lesz a magyar gazdaságban
– hangsúlyozta a miniszter.
Varga Mihály egy az egészség támogatását célzó program tervét is szükségesnek látja, hiszen a megelőzés nagyon fontos. Emellett szerinte szélesebbé kell tenni az értékláncokat a dinamikus gazdasági felzárkózás érdekében. Azzal érvel, hogy magyar termékekkel lefedve a láncot, vagyis – más multikhoz hasonlóan – magyar vállalatok és brandek, illetve ezek segítése szükséges ahhoz, hogy azok akár regionálisból világszintre fejlődhessenek.
Az automatizáció és robotika iparának fejlődését is fontos szerepűnek tartja a magyar gazdaságban.
Varga szerint az országon belüli, regionális gazdaságfejlesztés mozgósíthatja a növekedési tartalékokat, de hozzáfűzte, hogy már az a trendváltozás látszik, hogy
Piacképes szaktudás tekintetében továbbra is növekednünk kell a pénzügyminiszter meglátása szerint, és hogy a „sok kiművelt emberfő” elengedhetetlen a gazdasági növekedés újjáéledéséhez
– zárja beszédét Varga Mihály
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »