A volt amerikai elnök és népi konzervativizmusa megmutatta, hogy a mélyállam igenis legyőzhető.
Nagyon nem szeretem azokat az embereket, akik egy politikust vagy kormányt, ha nem is minden vonatkozásban, de támogatnak, ám amikor az megbukik vagy megbuktatják, akkor feltűnő módon elfordulnak tőle. Ennek a jeleit látom most Trumppal kapcsolatban, amit végtelenül helytelennek tartok, és önfeladásnak is.
Ugyanis világosan le kell szögezni: Donald Trump történelmi tettet hajtott végre, amikor 2016-ban képes volt megtörni a globális pénzügyi elitek által irányított establishment hatalmát. Ez azért volt fontos a világ számára, s persze nekünk, magyaroknak is, mert ez a globális elit, amelyik a demokraták mellett többé-kevésbé a republikánusok mozgásterét is megszabja (tisztelet a kivételeknek), egy olyan, általuk irányított világtársadalmat akar létrehozni, amely minden, konzervatív szempontból, illetve az élet évszázados-évezredes rendje szempontjából fontos értéket meg akar semmisíteni, mint a nemzettudat, a hagyományos család, a keresztény kultúra, a lokalitás szeretete, a civil közösségek összetartása, a rend és a tekintélytisztelet.
Ezek helyett a világra erőltetik a multikulturalizmust, a nemek közötti természetes határok elmosását, a család intézményének felvizezését, a totális individualizmust, előjogokat a szexuális kisebbségeknek, s persze végső célként a nemzetek eltörlését és egy világköztársaság létrehozását.
És ez nem mese, hanem már most látható valóság. A nem túl acélos Joe Biden első intézkedései láthatóan ebbe az irányba mutatnak: azonnal határozatot hozott az LMBTQ-közösségek minden korábbinál nagyobb védelméről, amibe még az is belefér, hogy transznemű nők is részt vehessenek a nőknek rendezett sporteseményeken.
Donald Trump négy éve nem múló epizódként fog bevonulni az amerikai történelembe, hanem éppenséggel a globális elittel, a deep state-tel szembeni első markáns és világra szóló erejű fellépés nagy korszakaként. Köszönjük meg neki mindazt, amit megpróbált végrehajtani egy olyan birodalommal szemben, amelyik négy éven keresztül minden létező eszközzel, tisztességtelen módszerekkel próbálta őt már a kezdetektől fogva kiütni a hivatalából. Hogy a globális elit nemcsak a demokratákat, hanem a republikánusokat is a kezében tartja, arra szimbolikus példa, ahogyan január 20-a után Bill Clinton és Barack Obama mellett a republikánus George W. Bush exelnök is látványosan kiállt Biden és az „új megbékélés” mellett – és Trump ellen.
Nyilvánvaló tehát, hogy a „trumpizmus” – ami szerintem nem más, mint népi konzervativizmus, de erről később – új történelmi szakaszt nyit meg az Egyesült Államok és talán a világ történetében is. Ez egy új politikai-világnézeti irány, amelynek első szakaszában még maga Trump lehet a meghatározó személy (várhatóan még pártot is alapíthat), megtörve a globális elitnek azt a szimbiózisát, amelynek egyik látványos jele volt, amikor 2004-ben két, egyaránt a Koponya és Csontok nevű titkos társasághoz tartozó figura indult az elnökjelöltségért republikánus és demokrata színekben, jelesül ifjabb Bush és John Kerry…
Hogy Donald Trump személye nem volt makulátlan, hogy extravagáns figura volt, hogy az üzleti világból jött, hogy sokak szerint nomen est omen (vagyis egy trampli), s hogy sokan tulajdonképpen pusztán egy, a népből jött, felkapaszkodott CEO-nak (Chif Executive Officer, vezérigazgató) vagy egy fajankónak tartották? Ez világos, és a kritikákban voltak-vannak is igazságelemek. De nagyon jó lenne, ha a Trump egyszerű, népből jövő stílusára nem vevők figyelembe vennék, hogy a globális hatalommal szemben szinte kizárólag olyan típusú emberek tudják és főleg merik felvenni a küzdelmet, mint egy minden hájjal megkent, ha tetszik, külvárosi stílusú, vagány karakter, aki valóban nem ijed meg a saját árnyékától. És aki nem ijed meg attól – miként elég sokan –, hogy a liberális elit majd nem fogadja a kegyeibe, hogy elveszíti az elit körök, a „szalonok” támogatását, s ezáltal kikerül az úgynevezett „pikszisből”.
Fogadjuk el: azzal a felfoghatatlanul erős globalista hálózattal, amelyhez tartozik a washingtoni adminisztráció nagy része, a hat nagy médiabirodalomból legalább öt (ma már inkább hat), az egyetemi és tudományos élet döntő része, a kultúra legtöbb területe és Hollywood, a gigantikus techcégek mindegyike, a leginkább Soros Györgyhöz köthető NGO-k sokasága, álcivil szervezetek, véleményformáló guruk, nemzetközi szervezetek – nos, ezzel a gigásszal felvenni a harcot tényleg csak harcedzett és elszánt kívülállók képesek. Trump pedig egyértelműen kívülálló, ez nem vitás, de ha kívülállása a mélyállamon kívül állást jelent, akkor ez az én szememben helyes, kívánatos és követendő kívülállás nekünk, nemzeti konzervatívoknak is.
Továbbmenve, lenne egy kérdésem: hallottunk-e már választási csalásról valaha is? Történt-e már választási csalás a világtörténelemben? Igen? Akkor miért nem tudjuk elképzelni, hogy ez itt és most, az Egyesült Államokban is megtörténhetett? Hallottunk már arról, hogy a HIVATAL korrupt volt és csaló, hogy a BÍRÓSÁG gyalázatos ítéletet hozott – Magyarországon, az USA-ban vagy/és szerte a világon? S ha hallottunk, akkor vajon miért nem tudjuk legalább egy pillanatra feltenni, hogy Trumpnak van igaza, s miért kellene „a történelem legtisztább választása volt ez” kitételt csak azért kapásból elfogadni, mert azt egy választási bizottság, egy HIVATAL vezetője jelenti ki?
Szerencsés Károly és fájdalmasan korán elhunyt felesége, Földesi Margit könyvet írt az 1947-es, úgynevezett kékcédulás választási csalásról, amelyet a kommunisták követtek el. Szerencsés azt is megírja, hogy Pfeiffer Zoltán a nemzeti demokratákkal a végsőkig küzdött azért, hogy bebizonyítsa, a választásokat a kommunisták elcsalták. Mi lett a sorsa? Koholt vádak miatt eljárást indítottak ellene. A választásokat törvényesnek nyilvánította a HIVATAL, s ezáltal megnyílt a kommunisták előtt az út a hatalom átvételére.
Aztán 2002-ben Magyarországon számos gyanús jel mutatta, hogy választási visszaélések történtek a szocik részéről, sokan tüntettünk is azért, hogy a kételyek eloszlatása érdekében történjen meg a szavazatok kézi újraszámlálása, és akkor mindenki megnyugszik. A Medgyessy-kormány válasza a szavazólapok bezúzása volt. 2006-ban is azt gondoltuk sokan, hogy Gyurcsány manipulálja a választásokat, mert nem közöl gazdasági adatokat, és elképesztő ígéreteket tesz a kampányban. Aztán szeptember 17-én nyilvánosságra került az őszödi beszéd, egyértelművé vált a választási manipuláció, és utána teljesen indokoltan utcára vonultak az emberek, Gyurcsány pedig 2009-ben kénytelen volt távozni.
Tehát megítélésem szerint Trump nem tett semmit tönkre azzal, hogy kétségbe vonta a választási eredményeket. És a másik: vettem a fáradságot, és végignéztem a Capitolium mellett elmondott január 6-i, állítólagosan lázadásra és erőszakra, a Kongresszusba betörésre uszító beszédét, amiért most a „demokraták” végleg el akarják tiltani a politikától. Nos, egyértelműen kijelenthetem: a beszéd szinte végig a választási csalás számára egyértelmű tényeiről szól, a híveit pedig arra szólítja fel, hogy menjenek a Capitoliumhoz, és onnan békésen menjenek haza. Semmilyen erőszakra buzdító szó nem hangzott el a beszédében! Amit Trump ellen az impeachmenttel a demokraták folytatnak, az a legrosszabb kommunista időket, A tanú című filmet idéző koncepciós per.
Láttam néhány videófelvételt a Capitoliumba való betörésről, annak előzményeiről. Ez egy jól előkészített, kiprovokált akciónak látszik, egy nyilvánvaló csapdának, amit Trumpnak állítottak fel, és működött (a Black Lives Matter és az Antifa embereinek segítségével). Bizonyítani ezt sem lehet még, de legyünk türelmesek, előbb-utóbb kiderül az igazság ebben az ügyben is.
Végül a Trump-korszakról összegzően: ha a trumpizmus jelentőségét akarjuk megragadni, akkor én azt mondanám, hogy ez egyfajta népi, nemzeti konzervativizmus megjelenése. Másképpen fogalmazva: az egyszerű emberek, a közép-amerikai államok „six box Joe-inak” (hat doboz sörös Józsiknak) a konzervativizmusa. Mert ezek a „Józsik” – ez a megszólítás nálam nem bántás – is valójában konzervatívok, ugyanazokat az értékeket követik életükben, mint Roger Scruton, Michael Oakeshott vagy Yoram Hazony, csak erről nem tudnak olyan értekezéseket írni, mint ők. Az életük lényege a konzervativizmus, létük a konzervatív értékek mentén zajlik, és nem is akarnak másképp élni, nem akarnak nemet váltani, nem akarnak iszlám hit szerint élni, nem akarnak a hazájuktól elfordulni, de szeretnének egy helyi közösségben élni, utazni sem akarnak a nagyvilágban, elég nekik, ha a tévében megnézik a Brandenburgi kaput, a kínai nagy falat vagy a Lánchidat. A lokálist szeretik, és nem a globálist, utóbbival nem is tudnak mit kezdeni.
Trump népi konzervativizmusa azonban kétségtelenül kissé szemben áll az elitista konzervativizmussal, amely egy emelkedett stílt, választékos nyelvezetet, a magaskultúra ismeretét, jó társaságokhoz tartozást is jelent, s ebben a tekintetben utóbbiak közelebb állhatnak adott esetben a liberális elit létmódjához, mint a six box Joe-khoz. S ebből az is következhet, hogy a republikánusok már csak ezért is – persze a deep state-hez való bekötöttségük mellett – most eltávolodnak Trumptól, és visszasírják magukat a globalista demokratákhoz.
Ez a konzervatívok vagy neokonok óriási csapdája: ha Trumppal szakítanak a népi kötődése, egyszerűsége, „körön kívülisége” miatt, akkor megadják magukat a globalista és liberális köröknek, s ők is a hálózat részévé válnak.
Ha így lesz, új pártot kell alapítani.
Fricz Tamás
A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
