A khairóneiai győzelem után II. Philipposz, makedón király minden idegszálával a leendő hadjáratát tervezte Perzsia ellen. Korinthoszban közben összgörög szövetség alakult, melyben Spárta kivételével az összes jelentős polisz benne volt. A szövetség vezető ereje természetesen Makedónia lett, Philipposz pedig az összesített görög hadak vezére. E haderő nem kisebb célt tűzött ki, mint Perzsia megtámadását. A király miután hazatért Makedóniába, nekilátott az előkészületeknek, egy kisebb sereget Parmenión és Attalosz vezetésével Kis-Ázsiába küldött.
Ő azonban már nem követhette katonáit, mert hét felesége közül az egyiktől, Olümpiásztól született Kleopátra nevű lánya esküvőjén az egyik testőre leszúrta. Perzsia meghódításának nemes feladata, immáron a 20 esztendős Alexandroszra, azaz Nagy Sándorra hárult. Ő lett III. Alexandrosz néven Makedónia királya.
Gyerekkorától fogva nagy dolgokra nevelték. Bátorsága már fiatalon megmutatkozott, mikor betörte a megzabolázhatatlan Bukephaloszt, amelyet apjának szántak ajándékba.
A két erős akaratú fél, apa és fia fogadást kötöttek, hogy Alexandrosz megüli-e a lovat. A legenda szerint Sándor rájött, hogy a paripa fél az árnyékától, így a nappal szembe állította, majd felült a hátára. A büszke apa csak annyit jegyzett meg „Fiam keress magadhoz méltóbb királyságot, szűk neked Makedónia.” A ló végül Sándor kedvenc csataménje lett.
A fiatal herceg elméjét a korszak legnevesebb tudósa, Arisztotelész formálta. Cserébe Philipposz újjáépítette Arisztotelész szülővárosát, amit ő dúlt fel, rabszolgaságba taszított polgárainak pedig újra szabadságot adott. Alexandroszra óriási hatással voltak mestere szavai, általa lett kedvenc hőse Akhilleusz, már 16 évesen perzsa követekkel tárgyalt, apja távollétében pedig helytartóként vezette az országot. Trónra lépésekor, ahogy az lenni szokott, mindjárt akadtak olyanok, akik úgy gondolták, most jött el az ő idejük. III. Alexandrosz azonban ismét bizonyított, a lázadó thrákokat leverte, majd a korinthoszi egyezséget felrúgó Thébai ellen fordult. Nem teketóriázott sokat, a várost leromboltatta, lakóit rabszolgának adta el. A korinthoszi szövetség ezek után természetesen megszavazta a Perzsia elleni háborút Sándor vezetésével.
Eközben Perzsiában uralkodóváltás zajlott le, Kr.e. 336-ban került a trónra III. Dareiosz Kodomannosz. Tisztában volt a görög szövetség jelentette veszéllyel, ezért igyekezett azt felbomlasztani. A régi jól bevált módszerhez, a megvesztegetéshez folyamodott. A felajánlott aranyakat azonban csak Spárta fogadta el, amely a korszakban már jelentőségét vesztette, emellett nem is volt tagja a korinthoszi szövetségnek. Látva a perzsiai viszonyokat, illetve a makedónoktól való félelmükben Athén népgyűlése inkább visszautasította a pénzt.
Alexandrosz Kr. e. 334-ban indult el seregével Perzsia ellen. Csapatai létszámát 48 ezerre teszik, melyből 6000 volt a lovas katona. Hajóival átkelt a Hellészpontoszon (Dardanellák), anélkül, hogy a perzsa hajóhad útját állta volna.
Egy a perzsákat szolgáló, rhodoszi születésű görög zsoldos, Memnón azt javasolta, hogy csalják a görög sereget Perzsia belsejébe. Alkalmazzák a felperzselt föld taktikáját, így a megnyúlt makedón utánpótlási vonalak miatt könnyűszerrel legyőzhetik őket. A kis-ázsiai perzsa helytartók, a szatrapák ezt elvetették, féltvén saját gazdagságukat. Összevont csapataikkal a Márvány-tengerbe ömlő Granikosz folyónál akarták megállítani Sándort. Tervük kudarcot vallott, Alexandrosz győzött.
Erre már III. Dareiosz is összevonta szemöldökét és megindult csapataival a birodalom belsejéből nyugat felé. Az isszoszi csatában ismét a makedón fegyvereké lett a dicsőség. A kisebb létszámú, de jobban felkészült makedón sereg győzött, óriási perzsa vérveszteség mellett. Maga Dareiosz is elmenekült a csatatérről, sorsára hagyva feleségét, anyját és két lányát is. A győzelmek után Sándor megszervezte az addig meghódított területek közigazgatását, Egyiptomban például egy várost alapított, Alexandria néven. Dareiosz már látta, hogy ennek fele sem tréfa, ezért békét, kincseket, fele királyságát és leánya kezét ajánlotta Sándornak, aki ezt visszautasította.
Jöhetett a mindent eldöntő ütközet, a tét mindent vagy semmit. Plutarkhosztól tudjuk, hogy a csata előtt Sándor megparancsolta katonáinak, hogy borotválkozzanak, nehogy perzsa ellenfeleik a szakálluknál fogva megragadják őket.
Kr. e. 331 őszén az egykori asszír főváros, Ninive romjaitól nem messze, a Gaugaméla síkon, a mai Irak területén nézett egymással farkasszemet a két sereg. Dareiosz mindenkit mozgósított, akit csak tudott, hiába vezette csatába tehát Nagy Sándor a valaha volt legnagyobb makedón sereget, mintegy 50 ezer embert, a perzsák létszáma legalább háromszorosa volt a makedónokénak. A csatát két szemtanú beszámolója alapján Arrianosz, a Krisztus születése utáni 2-ik században élt történetíró dolgozta fel.
Mindkét fél napokat készült az összecsapásra. A perzsák a talajt egyengették, hogy 200 harci szekerüket semmi se akadályozza, a makedón lovasok ellen pedig vastüskéket szórtak a földre. Parmenión, Sándor legtapasztaltabb hadvezére, éjjeli támadást javasolt, Sándor csak annyit reagált, ő nem lopja a győzelmet.
Arrianosz írta: „Ha valami, úgy hát ez ártott a perzsáknak azok között a körülmények között: hosszú állás teljes fegyverzetben, meg a rettegés, ami fel szokott lépni a nagy veszedelmek előtt, s ami most nem a pillanatnyi helyzetből hirtelen fakadt, hanem amin hosszú időn át tépelődtek, úgyhogy gondolkodásukon teljesen úrrá lett.”
A perzsa balszárnyon lovasok gyülekeztek, a derékhad felé gyalogság, köztük íjászok és parittyások, jelentették a kapcsot. A balszárny elé sorakozott fel 100 perzsa harci szekér is, kerekükön sarlókkal, hogy minél nagyobb pusztítást vigyenek végbe az ellenség soraiban. A perzsa nagykirály, III. Dareiosz a derékhadban foglalt állást, körülvéve az almahordozóknak nevezett elit testőrségétől. Ennek tagjai az arisztokraták közül kerültek ki, lándzsájuk tetején aranyalma díszelgett. A közép két oldalán görög hopliták foglaltak helyet. A derékhad előtt 50 harci elefánt és újabb harci szekerek sorakoztak. A jobbszárnyon gyalogos és lovas alakulatok egyaránt voltak, előttük újabb 50 harci szekér. A perzsa sereg legerősebb része a centrum, a derékhad volt.
Ezzel szemben Sándor követte az eddig már bevált makedón taktikát, az egyik szárnyát bízta meg támadó feladatokkal, jelen esetben a jobb oldalt. Itt sorakozott fel a hetairosz lovasság, benne a királyi gárdával.
A derékhadban a pezetairoszok phalanxa. Tőlük balra pedig a szövetséges lovasok Parmenión vezetésével. E vonal mögött sorakozott a tartalék gyalogság, hogy kivédjen egy esetleges bekerítést, illetve siker esetén előrenyomulva még biztosabbá tegye a győzelmet. Ezt a kettős arcvonalat egészítették ki különfél segédcsapatok – íjászok, könnyűlovasok és gyalogosok. A perzsák arcvonala jóval hosszabb volt, mint a makedónoké, számbeli fölényüket bekerítésre akarták felhasználni, derékhadukkal pedig a makedón phalanxot megsemmisíteni. Sándor viszont serege mozgékonyságában és harcértékében bízott.
A terve az volt, hogy az ellenség hadrendjét egy pontban megtörve áttörnek a vonalaikon, majd azt kiszélesítve megnyerik az ütközetet és vele Perzsiát. A csata elején a makedón arcvonal jobbra húzódott. A perzsa bálszárny lovasai támadást indítottak, de a rohamot a makedón lovasok szétverték. A nagy reményekkel várt harci szekér támadás sem vált be, szinte alig érte el szekér a makedón phalanxot. Nagy részüket még útközben elintézték a makedón íjászok és dárdavetők. Dareiosz ezt látva mindkét szárnyán támadást vezényelt, a makedón bal szélen sikereket is értek el. Az itt harcoló makedón lovasok elszakadtak a centrumtól és ádáz küzdelem alakult ki a fölényben lévő perzsákkal. A makedón jobbszárny viszont jól állt, ezért Dareiosz újabb lovasokat vetett harcba, ezzel azonban rés keletkezett az arcvonalán.
E réstől nem messze állt és figyelte a csata hullámzását ő maga is. Alexandroszból pedig sosem lehetett volna Nagy Sándor, ha ezt nem használja ki. Felült 24 éves lova, Bukephalosz nyergébe és megindult az eddig még harcba nem bocsátkozó hetairosz lovassággal, amit a phalanx is követett a résbe.
A makedón elit egységek látványától Dareiosznak inába szállt a bátorsága és elmenekült a csatatérről. Ez végzetesnek bizonyult a perzsákra nézve, fejvesztett visszavonulás kezdődött. A győzelemmel Perzsia Sándor ölébe hullott, Kelet és Nyugat közti határ megszűnt, görögök tömegei lepték el az egykori birodalom területét. A csata nem csak a Perzsa birodalom megszűnését jelentette, hanem egy új korszak, a hellenizmus kezdetét is.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
