Múlt év végén hivatalosan is körvonalazódott az, amit már jó ideje sejteni lehetett: a 2022-es választásnak a balliberális oldal teljes összefogással rugaszkodik neki. Hivatalos kommunikációjukban – mint ahogy a hozzájuk lojális balliberális médiumok háza táján szintén – úgy próbálják eladni magukat, mintha ők lennének Orbánék egyetlen hiteles, valódi ellenfele. Az "ellenzék" kifejezés már önmagában hordozza ezt a gennyes kisajátítást, mintha a szerencsétlen magyarság csak a jobbára teszetosza Fidesz és a balliberális moslék közül választhatna, a Mi Hazánk pedig nem is létezne.
Nos, annyi viszont bizonyos, hogy az említett összefogás tényleg felölel minden balliberális pártot, amely ma Magyarországon megtalálható. Azaz csak majdnem mindet. A Magyar Kétfarkú Kutya Pártot valahogy mégsem sikerült bevonni a közös piknikezésbe, azonban ez nem indok arra, hogy bárki elhamarkodott következtetéseket vonjon le. Magyarán nem azért nem sikerült, mert bármilyen téren is eltérő világnézetet képviselnének a többiektől, az okokat teljesen máshol kell keresni. Kis magyar valóság pár percben, ahol sokszor még a viccek mögött is eltérő szándék húzódik.
A nevetés gyógyír. Aki még a legkilátástalanabb helyzetben is talál valami vicceset, az bizonyára könnyebben veszi az akadályokat, vagy lesz túl a nehezebb időszakokon. Ez ugyanúgy igaz a magyarországi közügyekre is (kifigurázni való pedig bőven akad ugyebár). A 2014 óta pártként bejegyzett Magyar Kétfarkú Kutya Párt elsődleges célja "hogy a magyar politikai elitet parodizálva bebizonyítsa működésük visszásságait, bírálva a többi párt korrupt, pénzközpontú működését". A Wikipédiás-leírás szerint legalábbis.
Humorizálni persze sokféleképpen lehet, a valóban "világnézet-semleges" vicceken át a mögöttes tartalmat hordozó poénokig bezárólag. A kétfarkúak pedig ügyesen vegyítik a kettőt. Miközben az "ártatlan", populáris poénokon bárkit nevetésre ingerelhetnek, addig a balliberális oldal politikai palettáján sem tétlenkednek, annak ellenére, hogy tartják az úgymond "három lépés távolságot" a baloldali összefogástól. A párt elnöke, Kovács Gergely Budapest XII. kerületének önkormányzati képviselője (kompenzációs listáról), míg a társelnök, Döme Zsuzsanna a Baranyi Krisztina vezette Ferencvárosban alpolgármester. Utóbbi egyáltalán nem rossz pozíció egy parlamenten kívüli párttól.
A legkézenfekvőbb kérdés, hogy van-e létjogosultsága egy olyan alakulatnak, mely liberális mivolta ellenére mégis a baloldali összefogáson kívül képzeli el a jövőjét. Egyik részről ugyanis komoly összetűzésekbe keveredhetnek a szivárványkoalíció pártjaival, másrészről viszont az önállóság megőrzése, a felesleges kompromisszumok, véget nem érő közös egyeztetések nélkülözése egyértelműen kedvező helyzetbe hozhatják az önállóan építkező pártot. Fontos azonban még egyszer leszögezni, hogy az "Összefogás" pártjaitól természetesen nem ideológiai távlatok választják el őket, szimplán csak felismerték, hogy más út is létezik a teljes összeboruláson kívül. A "három lépés távolság" egyébként kölcsönös érzés, legalábbis most minden jel erre mutat.
A választási törvényen történt módosítások átrajzolták a terepet ’22-re, és noha korábban arról volt szó, hogy az MKKP ott nem indít jelöltet, ahol van esélye a balliberális ellenzéknek, ezt az álláspontjukat meg kellett változtatniuk az országos lista miatt. Fekete-Győr András erre kvázi ultimátumként közölte, hogy az MKKP "vagy együttműködik, vagy nem indul". Kovácsék azonban kitartottak az önálló indulás mellett, mondván, hogy "egyáltalán nem biztos benne, hogy az MKKP és az ellenzék között lenne átjárás", mivel "aki a Kutya Pártra szavaz, az tudatosan teszi azt".
Nagyon úgy tűnik tehát, hogy az MKKP lapot húzott a 19-re, és a koalíció helyett az önálló utat választja, ahol lényegében csak saját maguknak kell megfelelni. Kockázatos, de jó elképzelés.
Ellenben miért ne lenne átjárás a baloldali összefogás és az MKKP között? A Kutyapárt politikai kommunikációja valóban túlmutat a lassan egybites haknivá fajuló szivárványkoalíció populista ömlengésein, amely rövidebb-hosszabb távon esetleg olyanokat is megtéveszthet, akik alapjáraton nem balliberális gondolkodásúak. A politikai pártok ígérethalmazait gyakran kreatívan kifigurázó vicceken ("ingyen sör, örök élet" stb.), a korrupciók felderítésén túl azért rendre kilóg az a bizonyos lóláb. Emlékezzünk csak a 2016-os plakátkampányukra, ahol a bevándorlás kérdését bagatellizálták, vagy egy sokkal aktuálisabbra, hogy a Ferencvárosba tervezett BLM-szobor pályázatát a már említett Döme Zsuzsanna szervezte. Utóbbi cselekedet természetesen gyökeresen szembemegy mindazzal az elutasítással, amit a politikai "szekértáborok" kapcsán az MKKP eddig vallott.
Ha egyetlen gondolatban összefoglalnánk a leírtakat, akkor a lehető legegyszerűbben így hangzana: "az út más, a cél ugyanaz", ráadásul önkormányzati téren (mivel nem parlamenti párt, csak ebből a forrásból táplálkozhatunk) nem rajzolódik ki az a markáns, "nincs átjárás" különbség, amelyre Kovács Gergely 2020 őszén utalt. Az eltérő taktika, a látszólagos különbözőség, a felszínen látható "jópofáskodás" pedig ne tévessze meg a politikában kevésbé jártas embereket sem. A "viccpárt" ugyanis egyáltalán nem vicc.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
