Nem szenvedett eleget, sajnos. Egész falvakat irtott ki, de a terrorállam természetesen gyászolja. A nácikat hasonló vádak töredékéért ma is meghurcolják. 85 éves korában elhunyt Áriél Sáron (Schneiermann), Izrael egykori miniszterelnöke, háborús és emberiség elleni bűnös. Volt hadügyminiszter, külügyminiszter, több más tárca vezetője, a Likud, majd a Kádimá párt vezetője, akit a Libanon ellen 1982-ben indított, s jó egy évtizedig eltartó háborúban szerzett “érdemei” miatt sokan “bejrúti mészárosként” is emlegetnek. Sáron kezdeményezte az úgynevezett “elválasztó kerítés/fal” építését, szorgalmazta a tömeges zsidótelepítést a megszállt területeken.
8 évig döglődött
Zeév Rotstein, a Tel Hásomér-i Sheba Gyógyászati Központ orvos igazgatója már a múlt pénteken bejelentette, hogy Sáron állapota óráról órára romlik és az orvosok küzdenek az életéért, ám vasárnap reggel azt nyilatkozta, hogy “a mi harcosunk oroszlánként küzd az életéért”, sikerült stabilizálni a keringési rendszerét és a szívműködését. Omri Sáron és Gilád Sáron, az elhunyt politikus két fia szombaton reggel a sajtónak azt mondta, hogy belenyugodtak a megváltoztathatatlanba, fölkészültek az édesapjuktól való végső búcsúra. Csütörtökön aztán azt közölték, hogy tovább romlott az állapota, az orvosok reménytelennek tartják a helyzetet. Az izraeli katonai rádió – mely most a halálhírt közölte – akkor úgy értesült: a volt miniszterelnöknek legfeljebb “néhány napja, ha ugyan nem néhány órája maradt hátra”.
Áriél Sáron 2006. január 4-től fogva, tehát nyolc esztendőn keresztül feküdt kómában a Tel Hásomér-i Sheba Gyógyászati Központban. A Válláh!Hádásot és más izraeli hírportálok, a nemzetközi sajtó képviselői már szombat déltől várakoztak a kórház bejárati előcsarnokában a Sáron halálhírét bejelentő sajtótájékoztatóra, de a hírstábok jó része vasárnap reggelre elhagyta a helyszínt.
Áriél Sáron (nevének héberesítése előtt: Schneiermann) 1928-ban született az akkor még palesztinai K’fár Málál településen. Tizennégy éves fejjel, 1942-ben bevonult a mandatárius brit katonaság és a palesztinai arabok ellen egyaránt harcoló, illegális Hágáná (védelem – הגנה) nevű zsidó hadseregbe.
A zsidó állam 1948-as kikiáltása után már az izraeli reguláris hadsereg tisztjeként katonáskodott, megalakította és parancsnokolta a számos arabellenes “megtorló akcióért” felelős 101-es egységet (יחידת 101).
Áriél Sáron egyik legnagyobb katonai sikerét (amikor nem civileket gyilkolászott) az 1973-as, úgynevezett “októberi háborúban” (az izraeliek “jom kippúri háborúnak” mondják) érte el az egyiptomi fronton. Október 18-án komoly szárazföldi és légi csatározás után, s főleg a Szuezi-csatorna keleti partjának legészakibb pontján kiépített “Budapest hadállás” bevehetetlenségének jóvoltából a Sáron parancsnoksága alatti hadosztály a Sínai-félszigetről átkelt a Szuezi-csatorna nyugati, tehát afrikai partjára, ahol ezután bekerítette az egyiptomi Harmadik Hadsereget. Egyiptom ekkor kért tűzszünetet Izraeltől, s ezzel a háború sorsa tulajdonképpen el is dőlt.
Sáron háborús bűneinek lajstroma elég hosszú, ezért csak kettőt említünk. A ciszjordániai, akkor a Jordán Királyság területén levő Kíbijá faluba 1953 októberében, úgynevezett megtorló akció keretében hatolt be ejtőernyősökkel megerősítve az izraeli hadsereg Áriél Sáron parancsnoksága alatti 101-es egysége. Az izraeli katonák a faluban fölrobbantottak 65 lakóépületet, amelyek romjai alatt 69 ember lelte halálát. Szábrá és Sátillá annak a két Bejrút melletti palesztin menekülttábornak a neve, ahol 1982 szeptemberében Áriél Sáronnak, a Begin-kormány akkori hadügyminiszterének jóváhagyásával az Izraellel szövetséges libanoni maronita keresztény falangisták “rendcsinálás” címén vérfürdőt rendeztek a táborlakó asszonyok, gyermekek és öregek körében.
A fegyverrel bánni tudó, fiatal, életerős palesztin férfiak, az El-Fatah harcosai ugyanis az izraeli hadsereg megérkezése előtt egyezmény értelmében elhagyták a Szábrá és Sátillá nevű táborokat. A falangisták Áriél Sáron engedélyének “jóvoltából” közel kétezer palesztint mészároltak le a két menekülttáborban, s a szörnyű háborús bűncselekmény részleteinek tisztázására Izraelben fölállították a Káhán-vizsgálóbizottságot, amely az 1983 februárjában közzétett jelentésében a történtek miatt a közvetlen felelősséget a libanoni falangistákra hárította, ám ennek ellenére javasolta Áriél Sáron elmozdítását a hadügyi tárca éléről, ami egyébként tessék-lássék módon meg is történt.
De kicsit visszaforgatva az idő kerekét, láthatjuk, hogy Sáron 1973-ban alapító tagja volt a Menáhem Begin vezette Likud pártcsoportosulásnak. 1976-ban fölművelésügyi miniszter, 1980-ban hadügyminiszter lett az első Begin-kormányban. Izrael Sáron javaslatára indította meg 1982-ben az első libanoni háborút a dél-libanoni, úgynevezett “Fatah land” fölszámolására, amelynek egyik tragikus hozadéka a fentebb említett Szábrá és Sátillá nevű, Bejrút melletti menekülttáborokban véghezvitt vérfürdő volt. Előbb a Begin-kormányokban, majd a Sámír-kormányban Sáron több miniszteri posztot is betöltött, s a megszállt területeken folyó zsidótelepítés legharcosabb követelője és megvalósítója volt. Másoknak példát mutatva 1987 végén ő maga is házat vásárolt a megszállt Kelet-Jeruzsálem óvárosának muszlim negyedében.
A munkapárti Jichák Rabin miniszterelnök 1995 novemberében történt meggyilkolása utáni választásokon hatalomra került likudista Binjámin Netanjáhu 1996-ban Sáront kinevezte nemzeti infrastruktúra-miniszternek, majd 1998-ban külügyminiszternek is, magyarán ekkor egyszerre két miniszteri posztot töltött be. Az 1999-es választásokon vereséget szenvedett a Binjámin Netanjáhu irányította Likud, s ezért Bibi helyett Sáron lett a Fidesz testvérpártjának elnöke, s egyben Éhúd Bárák kormányfő Munkapártja legerősebb ellenzékének a vezére.
Árik Sáron 2000 szeptemberében provokatív “látogatást” tett a jeruzsálemi Templom-hegyen, amely kirobbantotta a palesztinok második, más szóval El-Ákszá intifádáját (az iszlám harmadik legszentebb helye, az El-Ákszá mecset -مسجد الأقصى – ugyanis a jeruzsálemi Templom-hegyen van.) A Likud 2001-ben ismét megnyerte a választásokat, s Áriél Sáron nemzeti egységkormány élén kezdhette meg első miniszterelnöki ciklusát. A palesztinok által “fajvédő elválasztó kerítésének” (جدار الفصل الأنصري) is nevezett “elválasztókerítést / falat” Áriél Sáron kezdte építeni a megszállt területeken. A palesztin családokat egymástól, a parasztokat a megélhetésüket biztosító földjeiktől (már amit a telepesek még nem raboltak el – H. J.), a megszállt területekre mélyen benyúló “elválasztó kerítést” (גדר ההפרדה) , sok helyütt erődítményszerű betonfalat Áriél Sáron az ENSZ közgyűlésében annak idején nemes egyszerűséggel csak “biztonsági kerítésnek” nevezte.
Áriél Sáron a 2003-as választásokat is megnyerte, de kormánykoalíciós partnernek maga mellé vette az újvidéki születésű, magyargyűlölő Joszéf Lapid vezette liberális Sinnúj (változás – שינוי) pártot, amelynek következtében Lápid a második Sáron-kormány igazságügyi minisztere és miniszterelnök-helyettese lehetett. Sáron 2003-ban lett tehát másodszor is Izrael miniszterelnöke, s amiképpen politikai pályájának korábbi szakaszaiban, ezúttal is újabb és újabb zsidó telepek építését szorgalmazta, miközben a palesztinokkal való lényegi, lemondáson alapuló tárgyalás elgáncsolására törekedett. Szellemi mentorává, támogatójává lett ezekben az években a magát Dombok Ifjúságának nevező szélsőséges, mélységesen palesztingyűlölő fiatal szervezetnek, amelynek tagjai, ahogy Sáron megfogalmazta “dombról dombra ugrálva” terrorizálták/terrorizálják az őslakosokat, építik a zsidó települések magját képező illegális “mááházokat”. A Likudon belül zajló ideológiai viták miatt több vezető likudos politikussal együtt Sáron 2005 novemberében kivált a Menáhem Begin alapította pártból, és miniszterelnökként megalapította a Kádimá (előre – קדימה) pártot.
Áriél Sáront 2005 decemberében érte az első, akkor még nem életveszélyes agyi károsodás, ám két héttel később, 2006. január 4-én már jóval veszedelmesebb agyvérzése volt, s azóta, közel nyolc esztendeje, kómában feküdt. Előbb Jeruzsálem Éjn-Kárem negyedében levő Hádászá kórházba került, majd onnan a Tel Hásomér-i Sheba Gyógyászati Központba, ahol most elhunyt.
Áriél Sáronnak két magyar ajkú felesége is volt: első, az autóbalesetben meghalt Margalit, a második annak húga, Lili, aki 2000-ben hunyt el tüdőrákban, ugyancsak a Tel Hásomér-i Shebá Gyógyászati Központban. Mindkét felesége Brassóban született, jól beszéltek magyarul. Annak idején a Panoráma című tévéműsorban Chrudinák Alajos még megszólaltatta Lili asszonyt magyarul.
A család még nem döntött a temetés helyszínéről, ám Áriél Sáront valószínűleg nem a jeruzsálemi Herzl-hegyen levő állami vezetők parcellájában helyezik örök nyugalomra, hanem a 2000-ben elhunyt második felesége, Lili mellé a család Hávvát há-Sikmím (Szikomorfa tanya – חוות השקמים) nevű birtoka fölötti dombtetőn.
Hering József – Kuruc.info
Forrás:magyarhajnal.com
Tovább a cikkre »
