Az új koronavírus elleni oltáskampány romániai irányítója, Valeriu Gheorghiţă katonaorvos hétfőn közölte az AGERPRES hírügynökséggel, hogy várhatóan szerdán érkezik az országba a Moderna által gyártott vakcina első szállítmánya.
Ez körülbelül 14.000 adagot jelent.
„Szerdán érkezik. Körülbelül 14 ezer adag az első szállítmány. Tudomásom szerint az első negyedévben maximum 400.000 – 450.000 adag lesz. A Moderna vakcinájából nagyon kevés van” – nyilatkozta Gheorghiţă.
Azt is elmondta: hetente vagy kéthetente fognak újabb Moderna-vakcinaszállítmányok érkezni Romániába, de erre vonatkozóan még nincs pontos ütemterv.
A katonaorvos leszögezte: a Moderna által gyártott oltás ugyanolyan hatékony, mint a Pfizeré, és ugyanazon elv a lapján működik, de mivel kevés van belőle, nem fog jutni minden oltásközpontba. Annak eldöntése, hogy a beoltandó személy a Pfizer vagy a Moderna vakcináját kapja-e meg, az orvos feladata lesz – tette hozzá Valeriu Gheorghiţă. (agerpres)
OLTÁSI KAMPÁNY
» Csak a romániai lakosság 30 százaléka oltatná be magát jövőre koronavírus ellen
» A romániai oktatásügyben dolgozók 56,3 százaléka nem kér a koronavírus elleni oltásból
» Johannis: Az oltáskampány vasárnap kezdődik; az óvintézkedések nem opcionálisak
» Frissítés: pénteken megérkezett Romániába az első vakcinaszállítmány
» Breaking: az Európai Unióban is jóváhagyták a Pfizer vakcinát
» BioNTech: az oltás nagy valószínűséggel a vírus erősebben fertőző változata ellen is véd
» Megkezdődhet az oltás az EU valamennyi tagországában vasárnap
» Hamis koronavírus elleni oltásokra figyelmeztet az Europol
» Komolyan kezdődik az oltási kampány, heti 140-150 ezer dózis fog érkezni Romániába
» Befutott a Cantacuzino Intézetbe a vakcinaszállítmány, holnap kezdődik az oltási kampány
» Döntöttek az első 3 ezer adag vakcina szétosztásáról. A legtöbb Bukarestben marad
» Elkezdődött az oltáskampány: Bukarestben és Kolozsváron is már beadták az első oltásokat
» Az oltási kampány vezetője szerint nem tudni, hogy megjelent-e már Romániában is az új mutáció
» Cîţu szerint nem számíthatnak korlátozásokra azok, akik nem oltják be magukat
» Így néz ki az oltási igazolás
» Online is be lehet jelenteni, ha valakinek mellékhatásai lesznek a koronavírus elleni oltástól
» Hétfőtől már fel lehet iratkozni koronavírus elleni oltásra
» Több mint 140 ezer vakcina érkezett az országba
» Koronavírus elleni oltás: nincs szükségük elektronikus aláírásra azoknak, akik online regisztrálnak
» Orvosi kamara elnöke: a lakosság oltassa be magát, hogy az orvosok áldozata ne legyen hiábavaló
» Országszerte negyvenhét oltóközpontban zajlik a kampány
Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »