"Ez egy jó nap a világjárvány elleni csatában" – új halálrekord után örült így a tömeges oltásoknak a németek homokos minisztere

Németországban minden eddiginél többen haltak meg a koronavírus-fertőzés következtében egy nap alatt a pénteki adatok szerint.

A Robert Koch Intézet (RKI) közlése szerint a megelőző 24 óra alatt 1188 ember hunyt el a vírus okozta fertőzés szövődményei következtében. Ekkora napi halálozási esetszám még nem volt az országban a járvány kezdete óta. A kimutatott fertőzöttek száma 31 849, ami szintén a legrosszabb adatok egyike.

Jens Spahn egészségügyi miniszter a növekedés ellenére a tömeges oltások jelentőségét hangsúlyozta.

Hírdetés

"Ez egy jó nap a világjárvány elleni csatában" – jelentette ki, arra utalva, hogy többet lehet felhasználni a BioNTech és a Pfizer közös vakcinájából, mert egy gyógyszeres fiolából egy speciális fecskendővel hat adagot tudnak kinyerni az eddigi öt helyett.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy másik gyártó, a Moderna amerikai cég már a jövő héten képes lehet a védőoltás szállítására, és egy harmadik vakcina engedélyezése is hamarosan várható. Németországban a következő hónapban szintén elkezdődik a BioNTech/Pfizer oltóanyag gyártása. Eddig több mint 476 ezer embert oltottak be az első adaggal.

Az RKI adatai szerint az országban több mint 1,8 millió embert fertőzött meg az új koronavírus, és közülük 38 795-en haltak meg összesen, de a karácsonyi és szilveszteri adatokat még kiigazíthatják. A kormányzat arra törekszik, hogy a 100 ezer lakosra jutó fertőzések száma 50 alá menjen egy hétnapos időszak alatt. Ez a mérőszám országos átlagban most 136,5, de a keleti országrész egyes körzeteiben eléri az 4-500-at is.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »