Dúró Dóra: A Jobbik elnöke hazudott

Dúró Dóra: A Jobbik elnöke hazudott

– Nemcsak Gyurcsány-mentességét adta fel a Jobbik saját elnökének hazugságával szemben, hanem antikommunizmusukat is feladták, és már nyomokban sem EU-szkeptikusok, inkább a brüsszeli birodalmi törekvések kiszolgálói – fogalmazott a Mi Hazánk politikusa a Facebook-oldalán Jakab Péter Jobbik-elnök Alfahírnek adott interjújával kapcsolatban.

Ahogy arról a Magyar Nemzet is beszámolt: Jakab a Jobbik pártlapjának adott interjújában nem akarta elárulni, hogy indul-e a miniszterelnök-jelölti előválasztáson, azt viszont egyértelművé tette, hogy támogatná akár Gyurcsány Ferenc feleségét, Dobrev Klárát is mint miniszterelnök-jelöltet. – Az előválasztásnál nincsenek apró betűs részek, aki nyer, azt kell támogatni. Bízom a választók bölcsességében – mondta ezzel kapcsolatban.

– A Jobbiknak semmit nem kellett feladni az értékrendjéből a közös listával – hazudta a minap Jakab Péter. Ezzel szemben a valóság az, hogy a korábban szebb napokat megélt párt még ki akarta zárni Gyurcsány Ferencet a közéletből, sőt börtönbe is akarták juttatni, most pedig hozzásegítik, hogy legalább parlamenti képviselő lehessen – írta Dúró Dóra bejegyzésében. – Korábban azt tűzte zászlajára a Jobbik, hogy elszámoltatja Gyurcsányt, akinek a miniszterelnöksége idején a rendőrség tömeges jogsértéseket követett el, és vérbe fojtotta az 1956-os forradalom 50. évfordulóját.

2006. október 23: "Gyilkosok, rendőrállam, ávósok!" - PestiSrácok

Hírdetés

Rendőri brutalitás az 1956-os forradalom 50. évfordulóján: a gyurcsányi polgárverés – archív

Akkor tízezrek mondták ki az utcán is: egy hazug miniszterelnöknek mennie kell, a Jobbik szerint jönnie. Mert ezt is kimondta kerek perec Jakab: Dobrev Klárát is támogatják miniszterelnöknek – tette hozzá.

– De még nincs vége a kabarénak: a pártelnök szerint történelmi jelentőségű, hogy a Jobbik többek közt a DK és az MSZP elnökével egyeztet rendszeresen.

Történelmi jelentőségű árulás, mondhatnánk, de ő valószínűleg nem így értette. Ő büszke rá – húzta alá a Jobbik egykori politikusa. Dúró Dóra úgy fogalmazott: – A Mi Hazánk éppen azért jött létre, mert az árulás ellenére tovább kellett vinni azt a szellemiséget, amely sem Gyurcsánynak, sem Orbánnak nem szövetségese, csak a magyar nemzetnek.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »