Florin Cîţu kormányfő történelmi pillanatnak nevezte a járvány elleni küzdelemben az első oltás beadását Romániában, és elismételte, hogy első adagokat az egészségügyi dolgozók kapják meg, akiknek a legfontosabb szerep jut ebben a harcban.
Ugyanakkor elmondta, hogy az oltás ingyenes lesz mindenki számára és a beadása önkéntes alapon történik, valamint nem számíthatnak semmilyen korlátozásra azok, akik nem oltják be magukat.
A kormányfő elmondta, azoknak, akik bizonytalanok, a szakemberek tudományosan igazolt, megalapozott információkat fognak szolgáltatni ahhoz, hogy meghozhassák a megfelelő döntést. Az oltás biztonságos és önkéntes alapon történik, nem kötelező és semmilyen korlátozást nem fognak bevezetni azoknak, akik nem oltatják be magukat – szögezte le. Hozzátette: az oltás a leggyorsabb és legbiztonságosabb megoldás a járvány megfékezésére. Az oltási kampánnyal, valamint az óvintézkedéseknek a karácsonyi és a szilveszteri időszakban való betartásával van az esély arra, hogy visszatérhessünk a megszokott életünkhöz.
OLTÁSI KAMPÁNY
» Csak a romániai lakosság 30 százaléka oltatná be magát jövőre koronavírus ellen
» A romániai oktatásügyben dolgozók 56,3 százaléka nem kér a koronavírus elleni oltásból
» Johannis: Az oltáskampány vasárnap kezdődik; az óvintézkedések nem opcionálisak
» Frissítés: pénteken megérkezett Romániába az első vakcinaszállítmány
» Breaking: az Európai Unióban is jóváhagyták a Pfizer vakcinát
» BioNTech: az oltás nagy valószínűséggel a vírus erősebben fertőző változata ellen is véd
» Megkezdődhet az oltás az EU valamennyi tagországában vasárnap
» Hamis koronavírus elleni oltásokra figyelmeztet az Europol
» Komolyan kezdődik az oltási kampány, heti 140-150 ezer dózis fog érkezni Romániába
» Befutott a Cantacuzino Intézetbe a vakcinaszállítmány, holnap kezdődik az oltási kampány
» Döntöttek az első 3 ezer adag vakcina szétosztásáról. A legtöbb Bukarestben marad
» Elkezdődött az oltáskampány: Bukarestben és Kolozsváron is már beadták az első oltásokat
» Az oltási kampány vezetője szerint nem tudni, hogy megjelent-e már Romániában is az új mutáció
» Cîţu szerint nem számíthatnak korlátozásokra azok, akik nem oltják be magukat
Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »