Általánosan közismert milyenek a magyar iskolák történelemkönyvei, mennyi csúsztatás, hamis adat, elferdített tény szerepel bennük. Szerencsések azok a diákok, akiknek olyan történelemtanáruk van, aki helyreteszi ezeket a visszásságokat és szívügyének tartja, hogy tanítványainak a magyar történelem valóságába is bepillantást nyújtson. Jó ötven évvel ezelőtt nekem ilyen tanáraim voltak, ezért tudtam a pozsonyi csatáról, de a helyi és környékbeli történelmi eseményekről és jelentős személyiségekről is.
Pozsonyba kerülve is gyakran emlékeztem a pozsonyi győztes csatára, most pedig, hogy a Magyar Televízió 5-ös kulturális csatornáján beharangozták a viadalról készült animációs film vetítését, érdeklődéssel vártam azt.
Nagyon remélem, hogy sokan nézték, látták és elérte azt a célját, hogy megemelje nemzeti büszkeségünket, hogy feledjük a néha eltúlzott keserűségünket, hogy ne csak örök veszteseknek tartsuk magunkat. Igaz, voltak vesztes csatáink (Augsburg, Muhi, Mohács), sokszor elgáncsoltak bennünket (1848/49, 1956), aljasul megnyirbáltak (Trianon), de mindig talpra álltunk, és ennek példája a pozsonyi csata is.
A küzdelem 907. július 4. és 7. között zajlott, a Keleti Frank Királyság és a Pogány Magyar Fejedelemség között. A honfoglaló magyarok ekkor már a Keleti Frank Királyság határáig nyomultak, ezért a frankok védve területeiket, döntő csapást akartak mérni rájuk.
A viadal azonban számukra vereséggel végződött, amelyben Luitpold bajor herceg és Theotmár salzburgi érsek is elesett, de szinte az egész bajor nemesség és számos keresztény pap is életét vesztette. A magyarok a győzelemmel újabb területeket nyertek és lényegében befejeződött a honfoglalás, eleink véglegesen megvetették lábukat a Kárpát-medencében.
A viadal lefolyásának a magyar történetírásban nem találjuk nyomát, amit eddig tudunk, azt a vesztesek leírása tartalmazza, amely az Admunten évkönyvben, a Salzburgi évkönyvben, a Freisingi, a Salzburgi és Germániai Necrologiumban olvasható. Persze, feltételezhető a csata jelentősége révén, hogy magyar részről is történtek feljegyzések, de azok az idők során elkallódtak avagy megsemmisültek. Az ellenfelek leírása azonban pontos, részletes, máig támpont az esemény tanulmányozására.
A film a Trianon 100 megemlékezés zárásaként került levetítésre. Rendezője Baltavári Tamás, producere pedig Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója. Vele a Magyar Nemzet december 20-i számában olvasható beszélgetés, amelyben beszámol a csata jelentőségéről, történelmi hatásáról, de a film készítésének körülményeiről is. A főigazgató szerint ez a magyar történelem első három legfontosabb ütközete, ahol nemcsak a harcosok saját élete, hanem asszonyaik, gyermekeik, tehát a jövő és az egész Kárpát-medence biztonsága volt a tét.
Az öltözékeken, tárgyakon megjelennek a szkíta, hun, avar eredetű sztyeppei motívumok, az alkotók igyekeztek az eredetiségre, felhasználva az animáció minden módszerét. Törekedtek a lehető legtökéletesebb munkát végezni, és persze a saját fantáziájukat sem hagyták ki.
A film értéke legfőképpen a csata jelentőségének hangsúlyozásán van, az értéket pedig csak fokozza a film végén felhangzó Egy az Isten című dal Tóth Gabi és FankaDeli előadásában. A Bársony Bálint és Elek Norbert műve ősi magyar hangszereken szólal meg.
Ez lehet a fényes, diadalmas pozsonyi csata legfőbb üzenete, a film pedig bizonyára hozzájárulhat ahhoz, hogy a fiatalok, a gyerekek tovább kutakodjanak a magyar történelemben, szívesebben nyúljanak a történelmi regények után és többlettudást gyűjtsenek múltunkról, hagyományvilágunkról, győztes, de akár vesztes küzdelmeinkről is.
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
