A koronavírus-járvány megfékezése érdekében foganatosított intézkedések miatt jóval éjfél előtt tartják meg idén a hagyományos karácsonyi „éjféli miséket”.
A nagyváradi római katolikus egyházmegye közleményben tájékoztatott arról, hogy szenteste az éjszakai kijárási korlátozások miatt a hagyományos orgonakoncert elmarad, a szokásos éjféli szentmisét pedig egy korábbi időpontban mutatják be. Két lehetőséget is felajánlanak a híveknek: 18 órakor az idősebb híveknek, majd 20 órakor a családoknak és fiatalabb híveknek mutatnak be szentmisét a székesegyházban.
Hasonlóképpen korábbi időpontokban kezdődnek az ünnepi szentmisék a gyulafehérvári, a szatmári és a temesvári egyházmegyéhez tartozó templomokban is, a részletes szertartásrend megtekinthető az egyházmegyék honlapján.
Fontos, hogy a romániai egyházak és a vallásügyi államtitkárság közötti egyeztetések eredményeként a templomok nyitva lesznek, a híveknek nem kell kint fagyoskodniuk a szertartás idején.
A megállapodás értelmében ugyanakkor a templomokban tartani kell a két méter távolságot, kint pedig a másfél métert. A kiskorú gyerekek a szülők mellett maradhatnak.
Kötelező a maszk helyes viselése, a kézfertőtlenítés,
azoknak pedig, akik a betegség tüneteit érzik, azt tanácsolják, hogy maradjanak otthon.
Az egyházak illetékesei kötelesek a szertartást követően a helyiséget fertőtleníteni, és azt tanácsolják nekik, hogy lehetőség szerint végezzenek több misét, hogy mindenki a szentségekhez járulhasson, a gyóntatást pedig olyan helyeken szervezzék meg, ahol lehet szellőztetni, fertőtleníteni.
Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »