Orbán gazdaságvédelmi bejelentése: hitel és támogatás a családoknak, felezett iparűzési adó

A családok és a vállalkozások érdekében a kormány a gazdaságvédelmi akcióterv kiegészítéséről rendelkezett – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban, amelyben négy döntést ismertetett.

E szerint a családok és a vállalkozások hitel-visszafizetési moratóriumát változatlan formában fél évvel, július 1-jéig meghosszabbítják. A moratórium automatikusan hosszabbodik meg, csak annak kell felkeresnie bankját, aki a moratórium ellenére is törleszteni akarja hitelét – közölte a kormányfő.

Bejelentette továbbá, hogy a járványügyi intézkedések miatt ideiglenes bezárásra kényszerült vállalkozásokat a kormány decemberben és januárban is a bérköltségek kétharmadának elengedésével és átvállalásával támogatja. A járulékfizetés elengedését és a bértámogatást a vendéglátóhelyek, a szállodák és az idegenforgalom mellett kiterjesztik a szünetelni kényszerülő, magántulajdonú buszos vállalkozásokra is.

Orbán Viktor elmondta azt is, hogy a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január 1-jétől a felére csökkentik (ezáltal az érintett önkormányzatok jutnak kevesebb bevételhez – a szerk). Ezek a vállalkozások adják a legtöbb munkahelyet, és ők a legsérülékenyebbek a járvány idején – indokolta az intézkedést, hozzátéve: a 25 ezer lakosnál kisebb települések a kormánytól támogatást kapnak, a nagyobb önkormányzatok pénzügyi helyzetét pedig majd egyenként tekintik át.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Forbanviktor%2Fvideos%2F388309959070063%2F&width=480&show_text=false&height=270&appId

Hírdetés

A negyedik döntés pedig az, hogy a gyereket nevelő és gyereket váró családokat 6 millió forintig kedvezményes, maximum 3 százalékos kamatozású lakásfelújítási hitellel segítik. Ebből 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás, amely a felújítás végével vehető igénybe, és automatikusan csökkenti a hitel összegét – ismertette a miniszterelnök.

Hangsúlyozta, a koronavírus-járvány második hulláma egész Európában újabb csúcsokat ostromol. "A vírus támadásával szemben az orvosaink, az ápolóink és a kórházaink jól állják a sarat, a kormány a védekezéshez szükséges minden eszközt biztosít a számukra" – mondta Orbán Viktor.

Rámutatott ugyanakkor, hogy a vírus nem csak az emberek egészségét, a gazdaságot és a munkahelyeket is megtámadta, ezért járvány idején az emberi életek mellett a családokat és a vállalkozásokat is védeni kell.

"Nekünk minden élet és minden munkahely számít" – hangoztatta.

A kormányfő bejelentését azzal zárta: jó okkal lehet bízni abban, hogy nemcsak magyarok tízezreinek életét, de sok százezer munkahelyet is sikerül megmenteni. "Egyszer már sikerült, ha összefogunk, együtt újra sikerülni fog!" – mondta.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »