Országutak rémei

Országutak rémei

Halló, halló! Van itt még valaki? Miközben az egész ország a koronavírussal, esetleg az amerikai elnökválasztás következményeivel van elfoglalva (mindkettő fontos téma, nem fumigálni akartam egyiket sem), a "jó öreg, régi problémák" sem múltak el. Sőt, mivel mind a mai napig senki nem oldotta meg őket, ezért egyre rosszabb a helyzet. Két "koronavírusos lett az xy celeb" hír között az ember egy fél napot nem tud eltölteni úgy, hogy ne olvasson vagy halljon egy-egy horrortörténetet, amelyet a polkorrekt média szerint "fiatalok", szerintünk viszont (és ez az igazság) szimplán csak cigányok követtek el.

Nem szeretnék senkit sem kiábrándítani, de akik a "szegény 2020-as év" számlájára írnak minden rosszat, ami ebben az évben történt, s úgy gondolják, hogy "hamarosan" majd minden jóra fordul, azok egy olyan álomba ringatják magukat, amiből érdemes lenne minél hamarabb felébredni – a saját érdekükben. Ahogy a problémák sem idén kezdődtek (maximum sokan érezhetik azt, hogy most csúcsosodtak ki), úgy elmúlni sem fognak egyik percről a másikra. Számomra a koronavírus kérdéskörében sem maga a vírus a legijesztőbb (erről itt, itt és itt is írtam már, de hamarosan ismételten fogok), hanem a várható következmények és a különböző "nyomok", amit a világunkban hagynak. S amíg a legtöbben a vírussal foglalkoznak – még egyszer írom, hogy ez végtére is érthető – addig a cigánybűnözés veszélyét sem lehet továbbra sem szőnyeg alá söpörni. A járvány pedig pontosan arra (is) "jó", hogy az egyes politikai kurzusok világszerte olyan gondokat söpörjenek félre a "járvány oltárán", amelyeket képtelenek voltak megoldani, pedig égető lett volna. Persze nem vagyunk naivak. A 21. században az lenne a meglepő, ha egy politikus nem kihasználni akarná a helyzetet (szerencsére azért vannak üdítő kivételek, a remény nem múlt el), nekünk, a nemzet iránt elkötelezett publicistáknak pedig mi más dolgunk lenne, mint minden olyan dologra felhívni a figyelmet, amely az ország (és Európa) számára fontos lehet az elkövetkezendő kemény idők túlélésében?

Szégyen, vagy nem szégyen, de cigánybűnözésről olvasni "napi rutin" lett, olyan, mint sokaknak a reggeli kávé. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy én, vagy bárki más, aki hasonlóan érez, az érzéketlen lenne a téma iránt, egyszerűen csak a mindennapok, a magyarság életének részévé vált a probléma. S, valahol itt kezdődnek az igazán nagy bajok, amikor a cigánybűnözéssel (s a cigány népesség rohamos növekedésével) kapcsolatos társadalmi ingerküszöb már ilyen magasan van. Én is viszonylag régen foglalkoztam a témával, persze ez nem jelenti azt, hogy egy percre is elfelejtettem volna. Bármennyire is távolinak tűnik, idei esemény a gyalázatos Deák téri kettős gyilkosság, de idén áprilisban írtam arról is (kb. egy hónappal az előbb említett gyilkosságok előtt), hogy Magyarország egyáltalán nem a "béke szigete", harsogjon akármit a kormánypropaganda.

Hírdetés

Magam sem tudom, hogy pontosan miért, de akkor éreztem, hogy ismételten írni kell a bajokról, amikor a minap ezt a hírt olvastam. Talán azért, mert ebben a történetben jelenik meg az az abszolút kiszolgáltatottság, amit a magyar ember a hasonló bűnözőkkel kapcsolatban érez. Ábránd csupán, hogy a jelenlegi körülmények között bármelyik állami szerv is hathatósan megvédje az "átlagembert". Sőt, ahogy a példa mutatja, ennek a példánynak is javítóintézetben lett volna a helye, ehelyett kocsit lopott és gyilkolt. Mert ugye remélem, senkinek sem kétséges, hogyha közvetve is, de ez abszolút gyilkosságnak számít? A halálos áldozatoknak (jelen helyzetben egy idős pár, de akárki lehetett volna a helyükön) még annyi esélye sem volt a védekezésre, mint "normál" esetben, az ilyet egész egyszerűen nem lehet kivédeni. Persze – ahogy az a közlekedési baleseteknél valamilyen megmagyarázhatatlan okból lenni szokott – a vétkes cigány életben maradt, az idős pár pedig, akiket minden bizonnyal várt haza a családjuk, most éppen a saját temetésükre "várakoznak".

Egyébként úgy látszik, hogy a késes rablások és testi sértések után a cigányok az "országutak rémei" is lettek. Körülbelül tíz másodpercet kellett "kutakodnom" és a konkrét közelmúltból egy kísértetiesen hasonló esetet találtam. Ezzel az október végi hírrel akkor valamiért nem találkoztam, de ettől még igen beszédes, hogy szinte két hét sem telt el a két eset között. Persze a bűnös cigány itt is megúszta a dolgot, az ezúttal középkorú pár pedig a helyszínen meghalt. A "rejtett erőforrások" mindkét esetben totál ittasak és persze visszaeső bűnözők voltak.

A "túldemokratizált, modern állam" és úgy általában véve a (liberális) demokráciák önnön létüknél fogva tehetetlenek a társadalom normális, rendpárti megszervezésében, hiszen a saját lefektetett "elveik" képzik a legnagyobb gátat a rend és a béke irányába. Ennélfogva nemcsak Nyugat-Európa, de Kelet-Európa is vészesen robog a kellemetlen vég felé, csak éppen a mi régiónk némiképp – szokás szerint – le van maradva, így a problémák is váltakozó intenzitással jelentkeznek.

Jelen helyzetben tehát nem úgy néz ki, hogy bármilyen változás történne a belátható jövőben, persze a "remény hal meg utoljára", legalábbis ezt szokták unalomig ismételgetni a reménykedő emberek. A világ viszont felgyorsult, így Európa végleges sorsa akár már az elkövetkezendő 30-40 évben eldőlhet.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »