576 éve, 1444. november 10-én szenvedett vereséget a Fekete-tenger partján, Várna közelében a Hunyadi János vezette keresztény sereg a törököktől, a csatamezőn holtan maradt I. Ulászló magyar és lengyel király is. Az ütközet után folytatódott az Oszmán Birodalom balkáni terjeszkedése, amelyet csak 1456-ban Nándorfehérvárnál sikerült fél évszázadra feltartóztatni.
Az oszmán törökök 1354-ben a Gallipoli-félsziget elfoglalásával vetették meg a lábukat Európában. Balkáni terjeszkedésük során, 1389-ben Rigómezőnél szétzúzták a szerbek vezette észak-balkáni szövetséget, 1396-ban Nikápolynál Zsigmond magyar király seregére mértek vereséget.
Az utolsó nagy mongol hódítótól, Timur Lenktől 1402-ben elszenvedett vereség után újjászervezett birodalom a 15. század közepétől már a Magyar Királyságot is közvetlenül fenyegette.
A déli vidékek védelmét Hunyadi János szervezte meg, aki hadi sikerei révén báró, szörényi bán, erdélyi vajda és temesi ispán lett, s minden jövedelmét és teljes magánhadseregét a török elleni harc szolgálatába állította.
Hunyadi sorozatos győzelmeket aratott a török ellen, 1443-44-es hosszú hadjárata után, amelynek során Szófiát is bevette, egész Európa hősként ünnepelte. Az 1444 augusztusában Szegeden megkötött béke értelmében a törökök hadisarcot fizettek, kiürítették Szerbia egy részét, beleértve Szendrő és Galambóc várát, foglyaikat szabadon bocsátották.
Ulászló azonban ekkorra már ígéretet tett IV. Jenő pápának, hogy a békét érvénytelennek tekinti, és még abban az évben Jó Fülöp burgundiai herceggel, valamint Velencével és Genovával szövetségben keresztes hadjáratot indít.
A haditerv szerint a flotta elzárta volna a Dardanellákat, hogy II. Murád szultán ne kelhessen át Európába, az Ulászló vezette seregek pedig felszabadítják az egész Balkánt.
Hunyadi János (kép forrása: cultura.hu)
A király hadai a tíz évre kötött békét már egy hónap múlva megszegve 1444. szeptember 22-én Orsovánál a Dunán átkelve török területre léptek. A békével elégedett szerb despota, Brankovics György azonban nem csatlakozott hozzájuk, sőt az Ulászló segítségére indult albán Kasztrióta Györgyöt (Szkander bég) is feltartóztatta.
A vállalkozás eleinte így is kedvezően alakult, a Hunyadi és a román hadak beérkezésével húszezresre nőtt keresztes sereg a Duna mentén előre nyomulva Vidin várát, majd Nikápolyt is bevette, s november elején Várnánál elérte a Fekete-tenger partját.
A diadalmámor nem tartott sokáig, mert azt a megdöbbentő hírt kapták, hogy II. Murád szultán 50 ezer fős seregével már a közelben jár, sőt elvágta a visszavonulás útját.
Ulászló szövetségesei ugyanis nem teljesítették vállalásukat: az ortodox bizánci császár nem szállta meg az európai partot, így az eleve csak 21 gályából álló keresztény flotta nem tudta a tengerszorost ellenőrizni.
Mindezt tetézte, hogy a genovaiak a többieket elárulva katonánként egy aranyért még át is szállították a törököket Európába.
A november 9-i haditanácson Hunyadi javaslatára úgy döntöttek, hogy nem sáncolják el magukat (az egyébként soha meg nem érkező) flottára várva, ahogy a pápai követ javasolta, hanem másnap megütköznek a nyomasztó túlerőben lévő törökkel.
I. Ulászló (kép forrása: Wikimedia Commons)
A sereg 1444. november 10-én hosszú arcvonallal állt fel, a Szilágyi Mihály által parancsnokolt balszárnyon az erdélyi bandériumok, a jobbszárnyon a püspöki bandériumok és a lengyel segédcsapatok, középen pedig az Ulászló vezette magyar és lengyel királyi csapatok foglaltak helyet.
A nap rossz előjelekkel indult, öltöztetés közben az apród elejtette Ulászló sisakját, amely behorpadt, a király lova megbokrosodott, a csata előtt eltört a királyi zászló rúdja.
A csata hosszú várakozás után a török balszárny támadásával indult, amelyet a püspökök visszavertek, de üldözés közben az ázsiai lovasságba ütköztek, és az szétszórta őket.
A válságos helyzetben Hunyadi lovasrohammal söpörte el a szpáhikat, de rögtön a balszárnyra kellett figyelnie, ahol Szilágyi csapatai kitartó védekezésük ellenére hátrálásra kényszerültek.
Hunyadi megjelenése a török jobbszárnyat is megbontotta, s miután a centrumban is sikerült előrenyomulni, úgy látszott, hogy bár erre kevés esély volt, ismét sikerül győzelmet aratnia. A török seregből már csak a janicsárok álltak érintetlenül, s Murád szultán a visszavonulást kezdte fontolgatni.
Ebben a kritikus pillanatban a türelmetlen és dicsőségre szomjazó Ulászló minden józan észnek ellentmondva néhány száz katona élén nekirontott a janicsárok falának, hogy azon áttörve levágja Murádot.
II. Murád szultán (kép forrása: Wikimedia Commons)
A hősies, de reménytelen küzdelemben lebukott lováról és felkoncolták, az első csatában elesett magyar király fejét a törökök dárdára tűzve hordozták körül a csatatéren. A keresztény seregben pánik tört ki, amelyen Hunyadi sem tudott úrrá lenni, s végül el kellett hagynia a csatamezőt.
Murád csak másnap bizonyosodott meg arról, hogy diadalt aratott (állítólag így sóhajtott fel: „Ilyen áron nem szeretnék még egyszer győzni”), a menekülőket nem üldözte, de a szekérvárba zárkózott keresztény gyalogságot felkoncoltatta.
Hunyadi Havasalföld felé vonult vissza, ahol Vlad Dracul vajda elfogta, de aztán a magyar nádor felszólítására szabadon engedte. A várnai csatával elmúlt a lehetőség, hogy a törököt Magyarország határaitól távol tartóztassák fel, a király nélkül maradt Magyarországon többéves zűrzavar következett.
Ulászló halálának helyén a törökök emlékoszlopot emeltek. Várnában, ahol Ulászlóról és Hunyadiról is utcát neveztek el, a csatának múzeuma van, itt található a király mauzóleuma, benne a kenotáfiummal (jelképes sírral.) Az ütközet 550. évfordulóján, 1994-ben I. Ulászló és valamennyi ott elesett hős emlékét őrző táblát lepleztek le Budapesten, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
