Újfajta csalásra, elsősorban hamis orvosi igazolásokra figyelmeztetnek a doppingellenes ügynökségek.
Az olimpiai hírekre szakosodott insidethegames.biz oldal anyaga szerint az etióp doppingellenes ügynökség vezetője, Mekonnen Yidersal aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a sportolók által – szabálytalanságaik, törvényszegéseik magyarázataként – benyújtott dokumentumok gyakran nem hitelesek.
Két hete például a tokiói maraton 2019-es győztesét, Ruti Agát kellett eltiltani hosszú időre, hat évre, miután beigazolódott, hogy hamis orvosi recepttel próbálta meg kimenteni magát egy pozitív doppingtesztet követően.
Mekonnen elmondása szerint a benyújtott bizonyítékok 80 százaléka „nem hiteles vagy hamisított”. Aga példájában kiemelte, hogy az atléta a védekezése során azt állította, hogy a szert egy etióp orvos írta fel neki térdfájdalmai kezelésére. A vizsgálat azonban feltárta, hogy a dokumentumon megjelölt klinika nem létezik, a receptet pedig valójában egy családtag írta alá, aki nem rendelkezik orvosi végzettséggel. Az eljárás manipulálása plusz négy évet „ért” a kétéves eltiltás mellett.
Az etióp mellett a kenyai doppingellenes ügynökség is jelezte, hogy egyre több hamis papírral találkozik az eljárások során.
Mekonnen hangsúlyozta azt is, hogy a vizsgálatoknál a korábbinál alaposabban ellenőrzik a sportolókon túl az egészségügyi szakembereket, illetve intézményeket, valamint gyógyszerészeket is.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


