Miért lenne kötelező, kérdezhetné a pesszimista olvasó. Miért ne lenne kötelező, csodálkozhatna el az, aki bízik abban, hogy Szlovákia néhány választási időszak múltával eljuthat ezen a téren arra a szintre, ahol már évtizedek óta tartanak egyes, elsősorban nyugat-európai államok.
A kérdés ismételt felvetését, vagy inkább állandó napirenden tartását most az államigazgatás dél-szlovákiai új járási vezetőinek kinevezési feltételei indokolják.
Talán nem annyira köztudott, de a járási hivatalok, illetve azok vezetői az államhatalom legfelsőbb végrehajtó szervének, a kormánynak a helyi, ez esetben járási szintre kinevezett képviselői. Aki tehát például a járási hivatalt szidja, az ténylegesen a kormányról mond véleményt. Egyes országokban még a tradicionális prefektus elnevezést is használják erre a pozícióra. De nevezzék bárhogyan, az egyik alapvető különbség közte és a szintén helyi vagy regionális szinten működő polgármester vagy megyei elnökök között, hogy a járási hivatalok vezetőit kinevezik, a polgármestereket, a megyei elnököket pedig választják. Szlovákiában jelenleg 75 ilyen járási hivatal működik, 75 járási elöljáróval. Az ő közvetlen felettesük a belügyminiszter.
A jelenleg kormányon levő Igor Matovič vezette koalíció elhatározta az elöljárók teljes cseréjét. Ez ugyan nem újdonság, mivel minden új kormánynak ez az egyik első lépése. Matovičék abban ígértek változást, hogy az új elöljárókat már nem a korábban megszokottá vált puszipajtási alapon választják ki, hanem nyilvános, szakmai pályázaton tölthető be ez a fontos pozíció. Ez az ígéret az idő rövidsége miatt nem tudott teljes mértékben megvalósulni, mintegy 60 járásba „társadalmi véleményezés” után kerülhetett új elöljáró, a fennmaradó üres helyekre azonban pályázatot is kiírtak.
Bennünket, szlovákiai magyarokat ebből most elsősorban az érdekel, hogy a dél-szlovákiai, magyarok lakta járásokban már a „társadalmi véleményezésre” is csak elvétve kerültek olyan jelöltek, akiknek a nemzetiségük magyar, vagy naprakész jártassággal bírnának a magyar közösséget érintő témák és problémák között. Ahogy azt korábbi cikkeinkben is megírtuk, pillanatnyilag mindössze három új járási vezető beszél anyanyelvi szinten, vagy vallja magát magyar nemzetiségűnek. További négy – saját bevallása szerint – konyhanyelvi szinten beszéli vagy töri a magyart. Ez azt a szlovákság vezetői között uralkodó nézetet támasztja alá, miszerint a magyarság helyzetének ismeretét a magyar nyelv tudásával azonosítják. Vagyis a szlovák politikus általában meg van róla győződve, hogy ha valaki beszél magyarul, akkor az automatikusan tisztában is van a magyar közösséget érintő kérdésekkel.
Arra a lépésre már nem merte rászánni magát a belügyminisztérium, hogy a betöltetlen helyekre – köztük a komáromi járási elöljárói pozícióra – kiírt pályázatába felvegye a magyar nyelv tudását is a pályázati feltételek közé. Miközben a Komáromi járás lakosságának a 64%-a magyar nemzetiségű! Amint azt a mellékelt hirdetés is illusztrálja, a sikeres komáromi pályázathoz elég a szlovák nyelv ismerete.
Amikor erről a belügyminisztériumban érdeklődtünk, azt a választ kaptuk, hogy a pályázat második körébe jutóknál már figyelembe fogják venni, hogyan állnak a magyar nyelv tudásával. Ezt én magam úgy értelmeztem, hogy jóindulat kérdése lesz a döntés ezen része – hiszen papíron erről egy szó sincs. Feltettük tehát a kérdést a belügyimisztérium közigazgatással foglalkozó államtitkárának, valamint a közigazgatási részleg főigazgatójának, el tudják-e képzelni, hogy egy dél-szlovákiai, magyarok lakta vidéken levő betöltendő állásnál feltétel legyen a magyar nyelv tudása?
Rajtuk kívül egy harmadik szakmabelit, a pozsonyi törvényhozás közigazgatási bizottságának az elnökét is megkérdeztük ugyanerről. Tippelhetnek, mennyi volt a támogató és mennyi az elutasító válasz! Nem nehéz kitalálni, hiszen a kérdésre egyik helyről sem kaptunk választ. Végső soron, a hallgatás is a válasz egyik formája, ráadásul ezt az ilyen és ehhez hasonló ügyeknél akár már meg is szokhattuk.
Maradjunk azonban a feltételes módnál. Akad ugyanis jó példa, sőt jó példák is vannak! A Szlovákiában megjelenő álláshirdetések között keresgélve találtunk több olyat is, amely feltételként szabja meg a magyar nyelv tudását. Ezek elsősorban a magánszférában működő kereskedelmi, gyártó vagy szolgáltató cégek.
Találomra fel is hívtuk az árnyékolástechnikával foglalkozó Relax 2000 Kft.-t, amely a komáromi telephelyére kiírt álláshirdetésében az elsők között adta meg a magyar nyelv tudásának az elvárását. A vállalkozás nevében nyilatkozó Balázs Anikó elmondta, ennek több oka van. Egyrészt a cégtulajdonos magyarországi, és szükséges, hogy minden dolgozójával legalább alapszinten szót tudjon érteni, továbbá nagyon sok magyarországi, vagy magyarul beszélő vevőjük van, így elsődleges érdek, hogy velük is tudjanak kommunikálni.
Hozzátette, a cég immár több mint 20 éve létezik, és mindig tartották magukat ehhez a feltételhez, amelyből soha nem adódott semmilyen probléma. A szlovák anyanyelvű kollégák egymás között szlovákul beszélnek, amikor pedig szükség van a magyarra, akkor magyarul.
Az ember önkéntelenül arra gondol, hogy mindkét feltétel megállná a helyét a járási hivatal esetében is. Hiszen ott ki a tulajdonos? Az állam, vagyis az állampolgár! Aki fenntartja az állami gépezetet, és aki finanszírozza is azt. Annyit pedig joggal elvárhatna a saját hivatalától, hogy a magyar szó ne csak jóindulat, hanem előírás szerinti legyen. Természetesen nem az egész ország területén, hanem ott, ahol a magyarság számottevő.
Megkérdeztük a legnagyobb munkahelyi hirdetéseket közlő profesia.sk portál vezetőit, hogyan látják, mennyire válik (vagy nem válik) általánossá az a gyakorlat, hogy egy-egy dél-szlovákiai, magyarok lakta vidéken levő munkahelyre magyarul is tudó alkalmazottat keresnek?
Nikola Richterová, a cég sajtószóvivője elmondta, hogy országosan az összes álláshirdetéseik mintegy 2 százalékánál adják meg a hirdetők a magyar nyelvtudás szükségességét. Ez az arány nem tűnhet túl magasnak, ha azonban az arányt számszerűsítjük, akkor 2 345 ilyen állásról van szó. Ha azonban a két, a magyarok által legnagyobb arányban lakott megyére, Nagyszombat és Nyitra megyére szűkítjük le a keresést, az összes álláshirdetésnek már az 5%-a tartalmazza ezt a feltételt. (2017-ben még csak nem egészen 3% volt ez az arány.)
Arra a kérdésre, szerintük mi motiválja a vállalkozásokat, hogy magyar nyelven is beszélő alkalmazottakat keressenek, Richterová azt válaszolta, ennek több oka is lehet. Ezek közül kettőt emelt ki. Az egyik a Magyarországgal fenntartott kapcsolatok, illetve a magyarországi jelenlét, a másik pedig a dél-szlovákiai vevőkkel, kliensekkel, sőt páciensekkel való anyanyelvi kapcsolattartás. A legtöbb ilyen álláshirdetés a kereskedelem, a közlekedés és az egészségügy területére szól.
Az egyik legismertebb, számunkra pozitív példáért nem kell messzire menni. Ez az Ausztria és Olaszország határán, az olasz oldalon található Dél-Tirol. Az ottani tapasztalatokért nem kell odautazni, hiszen a dél-tiroli régió legfontosabb dokumentumát, a különleges státusról szóló törvények egységesített szövegét a Pro Civis polgári társulás www.onkormanyzas.sk oldalán magyar nyelven is elolvashatjuk.
Hosszas bevezetés helyett vegyünk szemügyre néhány könnyen érthető, nem sok magyarázatra szoruló részletet, amelyek immár évtizedek óta szabályozzák a terület egyes részén (Bolzano tartomány) többségben levő németek és a kisebbségben levő olaszok együttélését. Ismétlem, a tartomány Olaszország területén fekszik, tehát úgy képzeljük el, mintha Szlovákiában lenne egy megye, amelyben a magyarok lennének többségben.
Dél-Tirolban ilyen szabályok is vannak: „Bolzano tartomány óvodáiban, általános és középiskoláiban az oktatás a diákok anyanyelvén, tehát olaszul vagy németül folyik, az ennek megfelelő anyanyelvű tanárokkal. Az általános iskolákban, az adott nemzetiség képviselőinek kötelező érvényű javaslata alapján hozott tartományi törvénytől függően a 2. vagy a 3. osztálytól, valamint a középiskolákban a másik nyelv oktatása kötelező; az idegen nyelvet annak megfelelő anyanyelvű tanárok oktatják.”
Ahogy a kiemelésből látszik, az alapiskolában, illetve a középiskolákban kötelező a másik nyelv oktatása. Esetünkben tehát nemcsak a magyar iskolákban kellene kötelezően szlovákul tanulni, hanem a szlovák iskolákban is magyarul.
„Bolzano tartományban a békebírói és helyettes békebírói, valamint a békebírói hivatalban betöltött jegyzői és hivatalvezetői tisztségekbe való kinevezés feltétele a német és olasz nyelv teljes ismerete.” Nem tolmáccsal kell értekezni, hanem a bíró kötelessége, hogy bírja mindkét nyelvet!
A fenti csak kiragadott példa, amely azt támasztja alá, hogy a közigazgatási szféra tagjainak mindkét nyelven hivatalképeseknek kell lenniük, illetve az iskolák úgy képezik ki a diákjaikat, hogy számukra természetes legyen mindkét helyi nyelv ismerete. Az olasz és a német is.
Vajon Szlovákiában megvalósulhat ez a szlovák és a magyar nyelv esetében? Bízunk benne, hogy igen. Az optimizmust arra alapozzuk, hogy remélhetően egyre több politikus belátja, a magyar közösség akkor érzi majd igazán otthon magát Szlovákiában, ha a lakóhelyén egyenrangú szintre emelkedik az ország többségi közösségével.
(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2020/43. számában)
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
