„Nagy szükség volna a jelen törvényi szabályozásunk pontosítására azzal kapcsolatban, hogy mik azok a gyermekek számára káros dolgok, amiket egy pedagógusnak nincs joga bevinnie az óvodába és az iskolába.”
Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottsága elnökének írása:
Nagyon sok ember döbbent meg azon, hogy milyen mesekönyvet akarnak egyes pedagógusok bevinni az óvodákba és az iskolákba.
Talán a mesekönyvnél is megdöbbentőbb az óvodapedagógusoknak és alsó tagozatos tanítóknak készült, a mesekönyvvel kapcsolatos foglalkozásterv.
Ez a segédkönyv azt javasolja a pedagógusoknak, hogy többek között a következő állításokról kérdezze meg a gyermekek véleményét:
– Minden gyermek dönthet a saját sorsáról. Csak a szülőnek van joga dönteni a gyermek sorsáról.
– Nektek van-e olyan elfoglaltságotok, amire a szüleitek köteleztek, hogy csináljátok? Könnyen elfogadtátok, hogy ezt kell csinálni?
– Egy gyereknek mindent úgy kell csinálnia, ahogy a szülők mondják?
– Dönthet-e a gyermek, melyik iskolában akar tanulni? Ha nem szeretnél ezentúl húst enni (nem akarod, hogy állatok haljanak meg emiatt), kötelezhetnek-e a szüleid, hogy elfogyaszd? Dönthet-e a gyerek arról, meddig marad fenn este?
A pedagógusoknak szóló kézikönyv így magyarázza a beszélgetések egyik célját: „A beszélgetés fontos pontja, hogy a diákok felismerjék: mindenkinek azonos jogai vannak.” Vagyis egy olyan tanári kézikönyv jelent meg, amely a gyermeket elbizonytalanítja abban, hogy a szüleinek van-e „joga” megszabni, hogy ő meddig maradjon fenn, egyen-e húst, milyen foglalkozásra járjon.
Természetesen, ahogy a gyermek nő, a szülőnek egyre inkább be kell vonnia a gyermekét a vele kapcsolatos döntésekbe. Ám
amíg a gyermek nem válik felnőtté, és nincs meg az az élettapasztalata, ami a szüleinek megvan, addig a szülő feladata, hogy a gyermeke érdekében a gyermek életét helyes irányban segítse az emberi kibontakozás útján, és megóvja őt a sérülésektől, káros hatásoktól.
A tanári kézikönyv kérdései sajnos nem ebbe az irányba mutatnak, hanem a gyermek jogait állítják szembe a szülő jogaival.
A mesekönyv és a kézikönyv másik döbbenetes vonása az, hogy a gyermekekkel – gondolatkísérletként, vagy kis szerepjátékokban – eljátszatja azt, hogy nemet változtatnak. A fiúknak lányos mozdulatokat kell utánozniuk, és megfordítva. El kell képzelniük, hogy mi lenne, ha egy napra fiúvá vagy lánnyá változnának.
A pedagógusnak azt a javaslatot adja a kézikönyv, hogy kezdjen beszélgetést a gyerekekkel a melegházasságról.
Egy az Egyesült Államokban készített felmérés szerint azokban az államokban, ahol kötelezően bevezették ezt a fajta „érzékenyítést” a gyermekek számára, ott néhány év múlva a fiatalok csak mintegy 70%-a mondta azt magáról, hogy heteroszexuális, míg ez az arány 95% körül van azokban az államokban, ahol hasonló „érzékenyítés” nem történt.
Természetesen egyetértek azzal, hogy egy olyan társadalomban szeretnénk élni, ahol a bizonytalan nemi identitású személyeket is tiszteletben tartják, és szeretik.
Azzal is egyetértek, hogy erre az elfogadásra nevelni kell a gyermekeket. Ám ezt nem ilyen kis korban (óvoda és általános iskola), és nem ilyen módon kell tenni.
A szexuális orientáció nem genetikailag determinált. Vannak egypetéjű ikrek, ahol az egyik testvér heteroszexuális, a másik azonos neműekkel létesít szexuális kapcsolatot.
A szexuális orientáció nem is fekete-fehér, hanem sok árnyalata van, és fokozatosan formálódik, bontakozik ki.
A gyermek nemi identitása és szexuális orientációja lassan erősödik és érlelődik.
Nagy vétek ezt a folyamatot kis korban megzavarni, és ilyen módon esetleg megakadályozni egy-egy gyermek életében azt, hogy ő valaha boldog édesanya és feleség, vagy boldog apa és férj lehessen.
Nagy szükség volna a jelen törvényi szabályozásunk pontosítására azzal kapcsolatban, hogy mik azok a gyermekek számára káros dolgok, amiket egy pedagógusnak nincs joga bevinnie az óvodába és az iskolába.
Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »
