Október 15-e van, sokaknak csak egyetlen nap a sok közül, és fogalmuk sincs róla, hogy 1944-ben ezen a napon milyen jelentőségteljes esemény történt a magyar és az európai történelem számára egyaránt. De hát honnan is tudna róla az "átlagember"? Ha van is valami fogalma az eseményekről, a "győztesek írják a történelmet" elvnek köszönhetően egészen biztosan nem pozitív dolgok jutnak eszébe a nyilasokról, hungaristákról, a hatalomátvételükről pedig végképp nem. Pedig mint elődeink oly sokszor, ők is megvédték az ország becsületét, miközben bizonyították szűnni nem akaró igazságérzetünket, kiváló harci morálunkat, áldozatkészségünket, tettekre kész mentalitásunkat.
A magyar nemzetiszocializmusnak a hatalomra jutás ellenére számos tragédiával kellett szembenéznie a két világháború között. Persze hosszú és rögös útja tette olyan erőssé, amilyen volt, mégis – a Horthy-korszak során többször – érték olyan veszteségek, amelyek komolyan megnehezítették a hatalomig vezető utat. A külső, negatív erőhatásokat (Bethlen-féle nyilasellenes lobbi, nemtelen támadások jobbról és balról egyaránt stb.) nem számítva, ilyen tragédia volt a szegedi gondolat megálmodójának, Gömbös Gyulának Horthyék általi háttérbe szorítása, majd miniszterelnöksége idején bekövetkezett tragikus halála, a véget nem érő civódások a tucatnyi nemzetiszocialista párt között, valamint az 1944. őszi politikai helyzet.
Részletesebb kifejtést talán egyedül a legutolsó igényel, Gömbösről mindenesetre annyit, hogy a szó szoros értelmében ugyan nem számított nemzetiszocialistának vagy éppen hungaristának, viszont munkássága és tettei nyomán egészen nyugodtan nevezhetjük előfutárnak. Nemzeti és szociális gondolatait Hitlert és Mussolinit bőven megelőzve is hangoztatta, korai halála pedig nem csak a magyar nemzetiszocializmus, de az egész ország számára tragédia volt.
1944 októbere már egyértelműen a háború záró szakaszának tekinthető, az esély a győzelemre minimális volt, egy kedvezőbb status quo és ezáltal egy, az első világháborúsnál emberibb békerendszer kiharcolására viszont még volt lehetőség. Ennek, illetőleg a bolsevizmus elleni kérlelhetetlen harc jegyében vállalták magukra a nyilasok a magyar történelem egyik leghálásabb, s egyben leghálátlanabb feladatát. Egyrészt hálás, mert egy olyan időszakban mutatták meg a magyarságnak, mit jelent a végsőkig, becsülettel harcolni, amikor Horthyék árulása után a legnagyobb szükség volt a nemzet lelkének életben tartására, másrészt hálátlan, mert még maguk a hungaristák is tudták, hogy a vereség esetén mennyi gyűlöletet és hazugságot fog az utókor rájuk aggatni. Ennek ellenére egy percig nem volt kérdés, hogy cselekedjenek-e, a hatalomátvétel pedig szinte vérmentesen és békésen történt.
Az, hogy a korrumpálódott várcimboraság nem szándékozik végigharcolni a háborút és tálcán kínálná az országot a bolsevistáknak, ha ez saját túlélésüket biztosítaná, már hónapokkal ezelőtt sejthető volt, a magyar nemzetet (különösen a hadsereget) mégis sokként érte a kiugrási (helyesebben inkább átállási) kísérlet nyilvánosságra kerülése. Így a hatalomátvételt megkönnyítette a magyar hadsereg jobbára kedvező morálja (az összlétszámhoz képest elenyésző volt azok száma is, akik önszántukból átálltak a szovjetek oldalára), valamint a szívós és kitartó hungarista építkezés, amelynek jegyében hosszú évek alatt minden fontosabb pozícióba, hivatalba sikerült hungaristákat juttatni, vagy éppen beépíteni. Ennek a hivatali infrastruktúrának köszönhetően könnyedén leuralhatták a politikai teret, minimális esélyt hagyva az esetleges morálzüllesztő akcióknak.
Mindezek ellenére ’44 októbere már nem tette lehetővé a magyar nemzetiszocializmus kibontakozását, az áprilisig tartó vészterhes időszak szinte kizárólag a szovjetek, illetőleg az angolszász légi terroristák elleni harcokról szólt. Szálasi Ferenc elgondolásai sem tudtak manifesztálódni, így a hungaristák ténylegesen úgy irányították az országot, hogy a saját programjukból szinte semmit sem tudtak megvalósítani, és a magyar nemzet nem eszmélhetett rá békeidőben a nemzetiszocializmus alkotó szellemére. Hálás és egyben hálátlan történelmi szerep, ahogy fentebb írtam.
Attól a történelmi tehertételtől, amit a második világháború pokla, a "győztesek írják a történelmet" kegyetlen elvrendszere, valamint az idegenszívű politikai korrektség rakott a nyilasokra, soha az életben nem fognak tudni szabadulni. Ennek ellenére, vagy épp ezért a hungarizmus halhatatlan gondolatai túléltek mindennemű oktalan gyűlöletet, és mind a mai napig vezércsillagként lebegnek azoknak, akik hajlandók lemosni magukról a politikai korrektség minden mocskát és tisztán szemlélni a 20. századi történelmet (is).
Most pedig beszéljen helyettem ez a nemzetiszocialista hatalomátvételről szóló korabeli filmhíradó. Remekül elénk tárja, mitől (és kiktől) akarták óvni ezek az önfeláldozó hősök a hőn szeretett országunkat. A történelem azonban kegyetlen útitárs. A hungaristáknak halál, elnyomás és üldöztetés járt, a "kávéházi konrádok" viszont erősebbek és gátlástalanabbak, mint valaha.
https://filmhiradokonline.hu/player.php?id=5883
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
