Politikatörténeti fordulópont: 2004. augusztus 17-én Medgyessy Péter miniszterelnök a Népszabadságban jelentette be, hogy „Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel.” A korrupciókutató NGO-stábok miért annyira gyávák, hogy ezt a teljesen nyilvánvaló korrupciós helyzetet azóta sem merték átlátszóvá tenni?
Egy szélsőséges, de nagy nemzetközi befolyással rendelkező NGO közlése szerint a sajtószabadság tekintetében 180 ország közül hazánk a 89. helyen van, előttünk a 88. Izrael. Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Présház.
– Professzor úr, az 1990-es évek első felében elszenvedett SZDSZ-es médiaterror csak enyhült, de máig nem szűnt meg teljesen. Miért sejtjük mégis, hogy a szélsőséges NGO, amikor a sajtószabadság-listán nem az első három hely valamelyikére, hanem a 89. helyre teszi hazánkat, akkor nem a nagyon is valóságos, ám valamennyire szűkített és domesztikált SZDSZ-terrorra utal?
– Az ilyen és hasonló jelenségek a kérdés egy sokkal mélyebben fekvő rétegének feltárása nyomán válnak igazán érthetővé. Amikor azt mondjuk, sajtószabadság, fel se merül bennünk az a kérdés, hogy szükség van-e ennek a fogalomnak a meghatározására, hiszen annyira evidensnek látszik a szó jelentése. Pedig nem az. Mielőtt belekezdenék tehát annak a kifejtésébe, hogy miért nem evidencia, hogy mit is jelent a sajtószabadság, azon is érdemes lenne elgondolkodnunk, hogy vajon egyáltalán minden a nyilvánosságba bekerülő, és ott használatban levő fogalom automatikusan alkalmas-e arra, hogy a jelentése segítsen minket a világ jobb megértésében. Ez első hallásra elég furcsán hangzik talán, mert ugyan mi másért születne meg egy fogalom, mint azért, hogy segítse az emberiség lét-megértési folyamatát. A fogalmak jelentős része talán valóban ilyen, mondjuk így, semlegesen jóindulatú és segítő fogalom, de olyan világban élünk, ahol rohamos gyorsasággal növekszik a valószínűsége az olyan „rosszindulatú” fogalmak megszületésének, amelyek a jó szándékú és gyanútlan használóját azonnal csapdába ejthetik. Léteznek ugyanis, nevezzük így „mérgező” fogalmak, amelyek látszólag ugyan megneveznek valamit, de ezt úgy teszik, hogy végzetes jelentéstani csapdába csalják a használóját. Konstruktőrjeik, vagy inkább destruktőrjeik célja nem a létmegértés, hanem éppen hogy a létmegértés megakadályozása. Valahogy úgy, mint az a viccben szereplő kérdés, miszerint igaz-e, hogy már nem veri a feleségét. És amint a megdöbbent „interjú alany” elkezdené fejtegetni, hogy de kérem, hát én soha nem is vertem a feleségemet, már kapja is a megsemmisítő csapást, ne beszéljen mellé, egyenes választ kérünk, igen, vagy nem. Ehhez hasonló rosszindulatú csapda volt 2015-ben a „je suis Charlie” globális mozgalom, amikor mindenki „szabadon” választhatott a két lehetőség között.
Az egyik, hogy az iszlám terroristákkal azonosul, a másik, hogy azokkal az e terroristák áldozatául eső újságírókkal, akik lapjukban az iszlám mellett a kereszténység legmélyebb szellemi értékeit jelentő szimbólumokat már-már felfoghatatlan mocsok tengerben forgatták meg cinikusan röhögve nap mint nap. És ezzel el is jutottunk a lényeghez, ahhoz, hogy egyre több az olyan mérgező fogalom, amely esélyt sem ad arra, hogy az őszinte és valóban szabad vélemény kifejtése végbe mehessen. Vagyis ezekbe a fogalmakba már eleve bele van kódolva az állásfoglalás, így aki óvatlanul belép abba a diskurzustérbe, ahol e fogalmak használatát „természetesnek” tételezik fel, eleve vert helyzetbe kerül. Hiszen mire nagy nehezen elkezdené kifejteni e csapda lényegét, vagyis, hogy maga a fogalom eleve alkalmatlan, tehát ne használjuk, ellenfelei máris elégedetten hátra dőlhetnek, a csatát már annak megkezdése előtt meg is nyerték. Tucatjával sorolhatnánk ezeket a fogalmakat, most csak néhányat említenék közülük. ilyen például a feminizmus, a homofóbia, a populizmus, a rasszizmus. A globális média leggyakrabban használt fogalmai közé tartoznak, ám valójában legjobb esetben is jelentés nélküliek, hiszen mindenki azt ért rajta, amit akar, tehát a szó szoros értelmében „semmit mondóak”. S mivel éppen ezért eleve tökéletesen önkényes a használatuk, egyben teljesen felesleges is, hiszen egy ezeket használó látszólagos vita sehonnan sehová sem fog vezetni, és ez a jobbik eset. Rosszabb esetben viszont, mivel eleve a megbélyegzés eszközeként jöttek létre, csak újabb és újabb indulatokat gerjesztve viszik a jobb sorsra érdemes emberi közösségeket a programozott káosz beteljesülése felé. Ám ha a sajtó, vagyis az egész globális média ma ilyen fogalmakkal van tele, akkor mi is volna a valóságos jelentés-tartalma a sajtószabadságnak, vagy horribile dictu, magának a szabadságnak. Hisz, ha a világ folyamatait egyre inkább azok a „láthatatlan” erők határozzák meg, amelyek az egész létezést a pusztító, minden emberi harmóniát, egyensúlyt kigúnyoló, a hagyományos önazonosságokat megvető, azokat minden eszközzel szétroncsolni igyekvő törekvések „szabadságát” tekinti a sajtószabadság legfőbb mércéjének, akkor vajon minek is lássuk ezt a bizonyos sajtószabadságot. Nem kellene-e ebben az esetben egyenesen a legmagasabb szintű elismerésnek tekinteni azt, hogy mondjuk az utolsó helyek egyikét „nyertük” el ebben a káosz- és anarchiagerjesztés képességét mérő „versenyben”, ami egyébként valóban a meghatározó tendencia széthulló világunkban. A hagyományos értékekre, józanságra, megértésre, együttérzésre, együttműködésre, egyensúlyra, harmóniára épülő létértelmezési logika azért képezhette eddig is gúny, megvetés és megbélyegzés tárgyát, mert hagytuk. Az, hogy ma egy olyan világban élünk, ahol a homo sapiens éppen szétroncsolja létezésének külső és belső természetét, azért lehetséges, mert az univerzális „világszabadság” konkrét értelmezése ma leginkább az, hogy én, a liberális, szabad individuum életem minden pillanatában azt csinálok, amit akarok. (Például fordítva hajtok fel az autópályára, esetleg „szabad köztársaságnak” nyilvánítom az iskolámat, lakókörnyezetemet”, ahol csak azt történhet, amit én akarok.) Ez a világértelemzési logika egy olyan világban, ahol soha nem látott rejtett hatalommal rendelkező „valóság-gyárak” tetszés szerint hamis identitásokat injektálhatnak bármelyik „szabadságára” oly büszke individuumba, elég vérfagyasztóan hangzik. Mindez azért alakulhatott így, mert az elmúlt évszázadok során lassú fokozatossággal sikerült elterjeszteni egy végzetesen pusztító tévhitet arról, hogy „minden ember egyenlő”. Az emberi világ ugyanis soha nem épült (nem épülhetett) másra, mint a szellemi hierarchiára. Akármilyen megrendítő is ezzel szembesülni, ha a világ embertelen körülöttünk, az mindig csak azért lehetséges, mert mi magunk, vagy elődeink valahol, valamikor híján voltak a hitre épülő tudásnak, bátorságnak, becsületnek. Azért szerencsére „vannak változások”, most már legalább addig eljutottunk, hogy e pusztító energiák korlátlan globális uralma nem zavartalan. Szívós munkával és kitartással építgetjük azokat a hálózatainkat, amelyek segítségével talán lassíthatjuk a rombolást, szembe szegülhetünk ezzel a globális terrorral, és így fékezhetjük a korlátlan pusztítás „szabadságát”.
– Egy másik szélsőséges NGO azt állapítja meg, hogy hazánk a korrupcióérzékelési indexben 180 országból a 70. helyen áll, Romániával holtversenyben. Politikatörténeti fordulópont: 2004. augusztus 17-én Medgyessy Péter miniszterelnök a Népszabadságban jelentette be, hogy „Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel.” Soha sehol előtte sem, azóta sem történt meg, hogy egy pozícióban lévő kormányfő a kormánykoalíció pártját leplezze le nyilvánosság előtt. A korrupciókutató NGO-stábok miért annyira gyávák, hogy ezt a teljesen nyilvánvaló korrupciós helyzetet azóta sem merték átlátszóvá tenni?
- Medgyessy Péter talán őszinte felháborodással, de végtelenül naiv módon úgy vélte, hogy egy pozícióban levő kormányfő nyilvános bejelentésének egy ilyen kritikus helyzetben nagy súlya van, de tévedett, egészen pontosan nulla volt a súlya e bejelentésének, és ennek van egy nagyon egyszerű, témánk lényegére rámutató oka. Az tudni illik, hogy bármi (és bárki) a világon csak akkor létezik, ha a média létezni engedi, vagy kifejezetten akarja, hogy létezzen. A média ugyanis nem a valóságot mutatja be (szembe azzal, amit magáról állít), hanem egy történetet mesél el a valóságról. És mivel abba az akkoriban a valóságról szóló alapértelmezett média-mesékbe nem illeszkedett Medgyessy kijelentése, így az „nem volt”, egyszerűen nem létezett, nem létezhetett. Ezért Medgyessy egyetlen pillanat alatt olyanná vált, mint akinek kikapcsolják a mikrofonját (és valójában ez is történt vele), csak azt látjuk, hogy mozog a szája, de hang már nincs, aztán pedig a kép is eltűnik, se kép, se hang monhatnánk. Medgyessy egyébként pontatlanul fogalmazott, az SZDSZ nem volt, mert nem is lehetett tele korrupciós ügyekkel, és azért nem, mert az SZDSZ maga az évezredeken átívelő nagy történelmi korrupció. Ez a szó ugyanis a latin corruptio szóból ered, és azt jelenti, romlás, rontás, vagyis a történelmi létrontó energiákat megtestesítő szerveződéssel kapcsolatban úgy fogalmazni, hogy tele van korrupcióval, gyermeteg naivitás, és/vagy kétségbeesett tehetetlenség. Ráadásul logikailag is értelmetlen, olyan, mintha azt mondanánk, hogy a rák tele van rákkal, de hát mégis mivel legyen tele? Hétköznapi nyelvre „lefordítva” mindezt, napjainkban az a „valami”, amit világgazdaságnak látunk, az két létminőségét tekintve alapvetően eltérő szerveződési formából áll. Az egyik, ez az abszolút meghatározó a globális hatalomgazdasági komplexum és a globális SZDSZ, illetve annak lokális ügynökhálózatai ennek a működését segítik elő minden eszközzel és módon minden lokalitásban. A másik az egyes lokalitásokban a saját történelmükből kilökött bennszülött „rés-lakók” pária-gazdasága. A lokális SZDSZ feladata legfőképpen az, hogy a helyi politika uralmi struktúráit megfélemlítéssel és/vagy megvesztegetéssel rávegye arra, hogy a saját népük helyi gazdálkodó hálózatai helyett, sőt ezekkel szemben a globális hatalomgazdaság „áttéteit” támogassák, táplálják. A globális létrontáson alapuló lokális megrontás tehát ebben a rendszerben alapértelmezett. Elég mulatságos és minden alapot nélkülöző lenne azt feltételezni, hogy Medgyessy Péter, aki akkor már negyven éve lépegetett felfelé az uralmi raglétrán a minisztériumi előadótól a miniszterségig és miniszterelnökségig, ne lett volna ezzel tisztában. Ráadásul az a mód, ahogy az „ügynök múltjának” nyilvánosságra hozásával csapdába csalta az egyik kezével őt felemelni, de a másik kezével mindig megsemmisíteni is kész létrontó erő, önmagában is éppen elég súlyos lecke lehetett volna számára. Ez a kijelentése inkább a csalódottságában duzzogni kezdő gyerek mentalitása, aki úgy felháborodott azon, hogy egyszer csak elvették a játékát, hogy már nem volt képes az amúgy logikus indulatainak elemi szintű ellenőrzésére sem. Ami meg a korrupcióval foglalatoskodó NGO-kat illeti, lévén, hogy ők a globális SZDSZ lokális figyelmeztető és fegyelmező hálózatának megjelenítői, tőlük várni, hogy ők fogják feltárni azt, aminek megszervezése, fenntartása és zavartalan működtetése a legfőbb feladatuk, ez contradictio in adjecto, vagyis olyan állítás, amely önmagában hordja cáfolatát. Egyébként, ha már Románia szóba került, érdemes felidézni, hogy milyen brutális is tud lenni ez a fegyelmező hatalom. Codruta asszony elképesztő erővel mutatta meg, hogy milyen is a „jogállami ÁVÓ”, olyan volt az egész, mint egy oktatófilm, gyakorlatilag az ötvenes évek legsötétebb mintázatai ismétlődtek birodalmában, amelyek eredetüket történelmileg a jakobinus terrorra vezethetik vissza.
Laura Codruta Kövesi
Megbízóinak engedelmeskedve akár az egész lokális uralmi struktúra teljes kiirtását is vállalta volna csak azért, hogy világos legyen, a globális lecke fegyelmezett felmondásának nincs semmilyen alternatívája. És az, hogy a globális hatalom e lokális terror gépezetének működtetője lelkes kollaboránsként a legmagasabb szintű eurokrata elitben landolt, sok mindent elmond sok mindenről, ezért nem hiszem, hogy bármilyen magyarázatot igényelne. Sőt valójában hálásnak kellene lennünk, hogy ez az oktatófilm ennyire nyilvánvalóvá tette a folyamatok valóságos természetét. A korrupciós listán való előkelő helyezésünk itt is mindössze annyit jelez, hogy ebben is szembe szegülünk a globális SZDSZ lokális fegyelmező hatalmával, ezért megkapjuk a büntetésünket. Amit ők korrupciónak minősít, az mindössze egy óvatos kísérlet arra, hogy a globális hatalomgazdaság Magyarország nevű lokalitásából kiszivattyúzott erőforrások tömegét némileg mérsékeljük. Vagyis, hogy a pária-létre ítélt lokális „bennszülött” gazdaság legalább egy részét olyan hálózatokba szervezte az elmúlt évtized uralmi struktúrája, amely képes valamennyit visszatartani az eddig akadálytalanul kiszivattyúzott erőforrásokból. Volt egy ironikus szólás-mondás a kilencvenes évek közepén, hogy még nem is vagyunk tagjai az európai integrációnak, de már mégis olyan mintha bent lennénk. Ez leginkább abból látszik, volt a magyarázat, hogy Németországban német, Franciaországban francia, Olaszországban meg olasz cégek nyerik a közbeszerzési pályázatokat. És hogy milyen jól integrálódtunk, az abból derül ki, hogy Magyarországon is csupa német, francia és olasz cég nyeri a közbeszerzési pályázatokat, de jó! Azért bélyegeznek minket korruptnak, mert volt bátorságunk ezen a helyzeten legalább egy kicsit módosítani.
– „Magyarország már nem tekinthető demokráciának a hatalom példa nélküli konszolidációja miatt” – fogalmazza meg jelentésében egy szélsőséges propagandaközpont. Ugyanez a garnitúra gyáván hallgatott, amikor 2006-ban heteken át rendőrségileg le volt zárva a budapesti Bródy Sándor utca egy része, a Parlament és a Kossuth tér egy része hosszú időn át drótkerítéssel volt elzárva a polgárok elől, 2006. október 23-án pedig máig azonosítatlan, de állami hatóságként fellépő kékruhások fejmagasságban kilőtt gumitölténnyel lőtték, vaspálcával véresre verték a bejelentett módon, törvényesen demonstráló polgárokat. Ez a nyilvánvaló gyávaság miért nem buktatja le a társadalom előtt a külföldről felbérelt szélsőségeseket?
– A válasz benne rejlik mindabban, amit eddig elmondtam, egyszerűen minden fordítva van. Miközben az NGO-hálózat úgy állítja be, hogy ő a demokrácia, a jogállam, az erkölcsi tisztaság legfőbb őre, a helyzet ennek éppen az ellenkezője.
Bogár László
Ennek a hálózatnak éppen az a feladata, hogy hamis értelmezési keretbe ágyazott hamis fogalomkészlet elterjesztésével tegye lehetetlenné a lényeg megértését. Azt, hogy ők valójában egy globális hatalmi diktatúra büntetés-végrehajtó szervei, akiknek az a dolguk, hogy megjutalmazzák és segítsék azokat, akik engedelmesen kiszolgálják e globális hatalmat, és látványosan megbüntessenek mindenkit, aki ellenszegül ennek a globális hatalmi diktátumnak. Nekünk meg az a dolgunk, hogy ezt átlássuk, leleplezzük, és elszántan tovább haladjunk ezen a kétségtelenül veszélyes és kockázatos úton.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
