Egy publicista szemszögéből: hová tegyem a koronavírus kérdéskörét? (III. rész)

Egy publicista szemszögéből: hová tegyem a koronavírus kérdéskörét? (III. rész)

Folytatódik a sorozatunk, amelyben a koronavírus kérdéseit igyekszem józan fejjel körbejárni. Az előző írásaimból is látszik, hogy egyáltalán nincs könnyű dolga annak, aki a „függöny mögé” igyekszik benézni anélkül, hogy elhinné a „hivatalos tájékoztatás”, a különböző médiumok minden szavát, illetőleg anélkül, hogy ne essen konteósok, őrült elméletek áldozatává. Az előző két rész itt és itt tekinthető meg. Ezúttal az oktatással és a kórházi ellátással fogok foglalkozni, ez egyben a sorozat zárórésze is.

A koronavírusban sok minden más mellett az is különös, hogy noha a (hazai) pártok ebből is politikát csinálnak – ahogy azt már megszokhattuk – sem a sok esetben csak idézőjelesen „jobboldali”, sem pedig a baloldali médiumok nem térnek el a megszokott kánontól. Ez alatt persze nem azt értem, hogy közöljenek le mindenféle légből kapott elméletet vagy sületlenséget, de láthatóan még csak kicsit sem igyekeznek, hogy gondolkodásra bírják az embereket, vagy letérjenek valamennyire a „kitaposott útról”. Ez különösen azért furcsa, mert szemben álló felek lévén még abban sem szoktak egyetérteni egymással, hogy az ég kék, most mégis van egy olyan téma, ahol teljes a konszenzus (mielőtt valaki félreértene, itt nem a politikai szegmensre gondolok, hanem a koronavírusra általában).

Kórházi ellátás, az egészségügy helyzete

Számomra sokkal inkább aggasztó, hogyha az emberrel bármilyen baj történik, legyen az egy „szimpla” torokgyulladás vagy valami súlyosabb, csak kalandfilmekbe illő módon lehet eljutni a háziorvoshoz vagy a kórházba. Pár éve még nevettünk a Budapest TV „távgyógyítóin”, most pedig kis túlzással ez lett a mindennapi valóság. A háziorvosok ugyanis az esetek döntő hányadában telefonon keresztül diagnosztizálnak, így még a legjobb szándékkal is félig-meddig találomra írják fel a gyógyszereket, ami szerintem rettentően nagy baj. A kórházi várólista is régi probléma, úgyhogy mindezt még spékeljük meg azzal, hogy a jelenlegi kaotikus helyzetben milyen nehézkesen tudják fogadni a betegeket.

Biztosak lehetünk benne, hogy az egészségügy valódi helyzetét sem a kormánypropaganda, sem pedig a balliberális ellenzék nem látja tisztán. Egyiknek sem érdeke. Előbbinek azért nem, mert azzal saját gyengeségét ismerné el, utóbbi pedig azért nem, mert már csak „hivatalból” is támadnia kell mindent, ami a kormánypárthoz köthető. Esetükben viszont nem elégednek meg annyival, hogy azt kritizálják, amit valóban lehet és kell is, hanem bősz fake news gyártásba kezdenek a minél drasztikusabb reakciók elérése érdekében. Elismerni pedig még a jó intézkedéseket sem fogják, ilyen ez a bolsevik mentalitás.

Ezen tények ismeretében – ahogy azt az első részben már írtam is – én sokkal jobban félek/félnék attól, hogy a koronavírus helyett valami teljesen eltérő betegség miatt történik meg a baj, mert nem, vagy nem kellőképpen kezelik ebben a mesterségesen felnagyított káoszban. Konteó lenne azt mondani, hogy bizonyosan ez is a cél világszerte, de azért az ember fejében ott motoszkál a a „kisördög”, hogy akár még ez is lehetséges.

Hírdetés

Az oktatás helyzete

Több órát megfelelő módon koncentrálni és szellemi munkát végezni egy szövetdarabbal a szád és az orrod előtt nem lehet. A maszk miatt kevesebb oxigénhez jut az emberi agy, ami koncentrációzavart, nyomottságot és fásultságot eredményez. Ilyetén ugyanazt a teljesítményt sem lehet elvárni a gyerekektől, mint normál esetben. Ez ugyanúgy igaz a digitális oktatásra is, ahol egész egyszerűen lehetetlen ugyanazt a színvonalat hozni, mint egy rendes, személyes, „offline” tanítási napon. Most őszintén, melyik gyerek fog figyelni a tanárra és nem inkább egy videojátékkal játszani (lehet, hogy én is inkább ezt tettem volna)? Tisztelet a kivételeknek. A múltkori részben kitárgyaltam, milyen veszélyeket rejt magában az állandó otthonlét, az „otthonról minden megoldható” propaganda, vagy a „home office”. Ez igaz az iskolára is. Fontos, hogy a gyerekek valódi közösségekben szocializálódjanak.

Ugyancsak volt szó a „Covid-generáció” elnevezésről is. Az atomizálódás mellett ez az oktatásra is érvényes. Ha ez így megy tovább, nekik már természetes lesz, hogy az osztálytársakon mindig maszk van, vagy az, hogy havonta karanténba kell vonulni némi időre, mert a szomszéd szomszédja, aki koronavírusos lett, korábban érintkezett az egyik tanárral vagy gyerekkel. Sőt, a legfiatalabb generációnak az is természetes lesz, hogy bárhol bárkin bármikor maszk legyen és ezt kérdés nélkül el is fogadja.

Az oktatás színvonala – ahogy az imént már érintettem – pedig rohamosan leromlik általános iskolától az egyetemekig. Ebből kiindulva, hogy ne omoljon össze minden, szerényebb teljesítménnyel is el lehet majd érni olyan eredményeket, amiért eddig jobban meg kellett küzdeni (kevesebb lesz a megérdemelt bukás, könnyebben kapnak diplomát stb-stb.). Csak, hogy egy példával éljek, több ezer évek óta bennragadt diploma került lusta tulajdonosához, mert az állam úgy döntött, hogy a „helyzetre való tekintettel” a szükséges nyelvvizsga megszerzése nélkül kiadják azokat. Jelen sorok írójának két darab középszintű nyelvvizsgára volt szüksége, hogy hozzájusson a mesterdiplomájához, a némettel pedig igencsak megszenvedett. De megszenvedett vele és megcsinálta, ahogy sok más sorstársa. Most pedig csak úgy, indokolatlan módon kiszórják, pedig korábban még szigorításról is szó volt. Igazságtalan, és ezt nem magam miatt mondom, hiszen én már „túl vagyok rajta”.

A „Covid-generációnak” minden esélye megvan rá, hogy még a jelenleginél is silányabb oktatásban részesüljenek, amely legnagyobbrészt önhibájukon kívül, de elbutuláshoz vezethet az egész életükre kihat majd. S a miénkre is, mivel egy társadalomban élünk.

Ehhez persze arra van szükség, hogy a jelenlegi helyzet még sokáig eszkalálódjon, a „Covid-generáció” kifejezés pedig értelmet nyerjen. Őszintén szólva mindkettőre komoly esélyt látok, hiszen a „Covid-generáció” kifejezést nem én találtam ki, hanem a „világ volt vezetői” és bizonyára nem viccből, egyesek pedig már „harmadik hullámot” is emlegetnek, mintha valami elcseszett szappanopera harmadik évadát várnánk.

A cigány tanulókat, a nagy integrációs kísérleteket pedig csak azért nem említettem, mert így is óriási a probléma. Nem baj, „rejtett erőforrásaink” majd villoghatnak a potyára megszerzett 8 osztályukkal. Úgysem dolgoztak meg az életben soha semmiért.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »