Korábbi részünkben külön foglalkoztunk a magyarországi jászokkal, s érintőlegesen említetést tettünk az oszétokról, kikkel kölcsönösen rokonoknak tekintik egymást, sőt, bizonyos fokú genetikai egyezőséget is megállapítottak. De kik is az oszétok? Meglehetősen izgalmas és titokzatos téma, már-már misztikus fátyol fedi el őket, hiszen földrajzilag is meglehetősen elzártan élnek, ősi formákat őrizve, ezt a fátylat igyekszünk egy kicsit elhúzni.
Rögvest kezdjük azzal, ma két Oszétia is létezik, mégpedig Észak-Oszétia, mely az Oroszországi Föderáció részeként egy autonóm tartomány, illetve Dél-Oszétia, ami jelen pillanatban Grúzia része, bár erről megoszlanak a vélemények, Oroszországnak minden bizonnyal más a véleménye (de maguk az ott élők is szeretnének egyesülni Észak-Oszétiával, jelen pillanatban a „befagyott konfliktus” szó jellemzi legtalálóbban a helyzetet). Emlékezetes, e terület miatt tört ki fegyveres konfliktus még 2008-ban Oroszország és Grúzia között. Azért, hogy el tudjuk egyébként helyezni térben; Oszétia a Nagy-Kaukázus két oldalán fekszik, Észak-Oszétia 8 ezer négyzetkilométer 700 ezer lakossal, Dél-Oszétia pedig ennél is kisebb, 3 ezer 900 négyzetkilométer 53 ezer lakossal. E lakosság nem színtisztán oszét, élnek köztük oroszok is, de mintegy 500 ezren legalább vannak.
Lényegében az oszétek ősei is, csakúgy, mint a jászoké, az egykori alánok voltak. De mind a mai napig használják magukra nézve az alán megnevezést az oszétok. Az egykori Alániának a mongol áradat vetett véget. A mongolok második hadjárata 1238-ban érte el Alániát. A következő évben a mongolok hosszú ostrom után elfoglalták az alán fővárost, Magaszt. Több alán földesúr megadta magát, hogy így elkerülje a hódítók bosszúját. Éveken át tartott még az elkeseredett küzdelem, de a mongolok végül legyőzték az alánokat. Nemcsak a középkori alán állam bukott el, hanem azt alánok jelentős része kénytelen volt elhagyni hazáját, így kerültek egyébként a jászok is Magyarországra. De ennél jóval régebbre nyúlnak vissza a gyökerek, az oszétek őseinek vélt szkíta ászik, az alán szövetség részesei, a Kr. e. 2. században jelentek meg a kelet-európai pusztán. A Kaukázus vidékén letelepedett csoportok megőrizték függetlenségüket a gótok (2. század), illetve a hunok (4. század) hódításai után is.
Mindenesetre az említett mongol hódítás után az oszétek ősei a Kaukázus hegyei közé menekültek, s ezek után három különálló területi egységben éltek:
Az oszét nép nemzette válásában nagy szerepet játszó, a nemzeti ideált megfogalmazó, életével is hitelesítő Koszta Hetagurov hatása tehát ma is elő és kézzelfogható. És ez a kis kaukázusi nép meglehetősen tisztán megerőzte kulturális és genetikai örökségét is, tanulmányozásuk rendkívül nagy és érdekes kincseket rejt magában.
Amikor 2009-ben jász küldöttség járt Oszétiában, így számoltak be:
Hortiné dr. Bathó Edit elmondta, ősi múltjukból mennyi mindent megőriztek, például temetkezési, étkezési szokásaikban. Az oszétek a Kaukázus északi és déli lejtőin, a hegyvonulatok rejtekeiben éltek a XVIII. század derekáig. Amikor az elmenekült csoport – a jászok – 1745-ben a redemptióval küzd, akkor ők kicsit lejjebb jönnek a hegyről, és megalapítják Vlagyikavkáz városát. Az előadásban arról is hallottunk, hogy Észak-Oszétia ma Oroszország része, de nagyfokú autonómiát élvezve élnek, s jól érzik magukat ebben a helyzetben. Mintegy ötszáz ezren vannak az oszétek. Dél-Oszétia – ahol csak kb. 65 ezren élnek ebből a népből – Grúziához tartozik. Az oszétek vallása iszlám és pravoszláv. A jász-oszét rokonság történetét több jeles orosz, oszét professzor is kutatta az 1970-es ’80-as években Magyarországon. Sőt, néhány éve ezekről a kutatásokról könyv is készült, s egy film is. Ezt a filmet a tévében is láthatták az emberek, így a magyar delegáció tagjai meglepetve tapasztalták, hogy mindenki ismerősként tekint rájuk. Az utca egyszerű embere is azzal köszöntötte őket, hogy tudják, a jászok nekik rokonaik. A hét nap során több tévériport is készült velük, így a hírműsorok sztárjaivá is váltak.
A vallási megoszlást tekintve az ortodox keresztények vannak messze a legnagyobb számban, a fenti idézet pedig említi, hogy muszlimok is akadnak, de van egy kevéssé ismert tény, hogy nem elhanyagolható számban követik még az ősi oszét pogány vallást is. Napjainkban is az oszétok közül sokan szertartásokat végeznek az ősi alán-oszét hit szent helyein (dzuar), lakomákat (kuvd) tartanak – bárányokat, kecskéket, bikákat – áldoznak a jeles napokon, és nem gondolják, hogy a régi rítusok nem egyeztethetők össze az újakkal, amelyeket a keresztény papság jelölt ki nekik.
Az oszétek vallási felfogása és a rítusokkal szembeni külsődleges viselkedése ennek a népnek a történelmi sorsát tükrözi. A régi alánok (ironok) a régi időktől fogva ismerték Krisztust (Csiriszti, Kriszti), a Szűzanyát (Madi Mairäm), bizonyos szenteket – Illést, Szent Györgyöt, Szent Miklóst, Szent Theodoroszt, megtartották a keresztény böjtöket és ünnepeket.
Észak-Oszétia himnusza:
Személyes motivációként annyit tudok hozzáfűzni, mióta jelentősebben beleástam magam az oszét történelem és kultúra irodalmába, egyre inkább érzek késztetést, egyszer, ha úgy alakul, ellátogassak a Kaukázusba, és személyes élményeket szerezzek velük kapcsolatban.
Lantos János – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
