Mutasd meg a zászlódat, és megmondom, ki vagy! Egyáltalán nem véletlen, hogy a közelmúltban az árpádsávos és a székely zászló tudott csak alulról induló karriert befutni. Az uniós és a szivárványos zászló köré nálunk nem épült se széles kultusz, se népes mozgalom. A mesterséges ugyanis sosincs olyan jó, mint az őshonos.
A nyári uborkaszezonban végül hozzánk is eljutott a nyugaton dúló kultúrharc. Igaz, szokás szerint csak a pop-up bicikli utakkal teletűzdelt körúton belülre, pontosabban néhány ellenzéki városháza homlokzatára. A kedélyeket most éppen a progresszió aktuális jelképének tartott szivárványos zászló borzolja, amit pár ellenzéki polgármester helyezett ki.
A jelképválasztással ellenzékünk le van maradva egy brosúrával a neokommunista kultúrharc élcsapatától, náluk ugyanis a jellemzően privilegizált fehér homoszexuális férfiak által lengetett zászló már a kirekesztés jele. Akinek van gusztusa ideje itt elmélyedhet a különböző szexuális kisebbségek közötti kirekesztések komplex világában.
Az egész elsikkadt volna, ha a magukat hazafiaknak nevező focidrukkerek és az általuk keltett hullámon egy radikális politikus le nem szedik a zászlókat. Ha nincsen a habverés, a zászlók idegen testek maradtak volna a város életében, amiről a legtöbben azt sem tudják, mit jelképeznek.
A homoszexualitás propagálása nálunk nem igazán működik, a mi népünk a szexualitást ugyanis magánügynek tekinti, ami nem az utcára, hanem az otthon négy fala közé való. Ezért is szánalmas a nyugati diplomaták és multi cégek erőlködése, akiknek “munkaköri kötelességből” kötelező szolidaritani a Pride-on, és jó érzés tudni, hogy a magyar diplomácia külföldön kimarad ebből a polkorrekt őrületből.
Ahogy a szivárványos zászló, úgy az uniós zászló sem vált tömegek kedvencévé. A közintézményeken lobog, mint korábbi uniókban a Habsburgok fekete-arany zászlaja, vagy a proletár internacionalizmus vörös lobogója. A városkép része, amihez hozzászoktunk. Egy 4300 fős, az EU-s zászlóért rajongó közösségi csoport is csak a választások körül aktivizálódik.
Az ilyen importáruval szemben az árpádsávos zászló a balliberális kormányok idején valódi karriert futott be. Szó szerint vörös posztó volt a hatalom szemében, ám miután a 2002-2010 közötti elpocsékolt nyolc év véget ért és a jobboldaliaknak már nem volt mi ellen lázadni, az árpádsávos zászlót felváltotta a “három sávos”, a nemzeti trikolór.
Több, mint bot és vászon.
A székely zászló pedig 1990 óta sosem ment ki a divatból. A számos erdélyi testvértelepülés miatt, valamint az egymást váltó bukaresti kormányok elnyomó politikája elleni tiltakozásul ott lobog számos városházán és erkélyen.
Egy dolog azonban nem változott: A balliberális véleményterror miatt továbbra is a nemzeti és a székely zászló kihelyezése a bátorság és a globalizmus elleni lázadás jele. Minél jobban erőltetik a globális jelképeket, annál inkább. Arra emlékeztet bennünket, hogy az őshonos mindig jobb, mint az import!
Kiszelly Zoltán
politológus
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
