Egyik álmatlan éjszakámon megnéztem Jackie Chan A sas és a sárkány (2015) filmjét, álmatlanságomon nem segített, inkább gondolatokat ébresztett, hogy mi a nagyobb szolgálólánya a politikának, a történelem, vagy a filmszakma. Persze ezt már megszokhattuk gyerekkorunk II. világháborúról szóló filmjeiből, ahol belénk verték, hogy a német a megrögzött gonosz, az angol és főleg az orosz pedig a jóság megtestesítője.
A történetet Kr. e. 53-ba helyezik, amikor Crassus római légiói a carrhaei csatában csúfos vereséget szenvednek a pártusoktól. A fáma szerint a háború után indult el a selyem a Selyemúton Európába. Nos, ennyit a történelmi háttérről, de ez jó okot adott a film készítőinek, hogy valahogy elvigyenek egy gonosz római sereget a Selyemútra, amely felügyelni akarja a térséget. A gonosz globalista (fehér), aki mindent maga alá akar gyűrni. Persze már a világ sem fehér és fekete, ezért a filmbe beleírták a rómaiak, szabadságért küzdő, üldözött légióját, aki szövetséget köt a Selyemút békéjének helyi őrzőjével.
Itt jön a kínaiak rafináltsága, hiszen a Selyemút őrzője ebben az esetben Jackie Chan, aki most nem is kínai, hanem hun nemzetiségű, igaz felesége kínai. Tulajdonképpen Kína, mint birodalom, a kínaiak nem is játszanak szerepet a filmben.
Végül is legyőzik a Selyemút felügyeletére ácsingózó mocskos globalista rómaiakat, mégpedig úgy, hogy összefognak a hunok, turbános arabok és más helyi népek.
Szerintem ez már nálam beteges,
de rögtön az Új Selyemút, vagy Egy Övezet, Egy Út (OBOR) program jutott eszembe, amelyet Hszi Csin-ping 2013-ban hirdetett meg.
Egy geopolitikai terv, amely a világgazdaság tengelyét struktúraváltással az óceánokról a szárazföldre összpontosítaná. Amely azt ígéri, hogy helyreállítja Eurázsia korábbi meghatározó szerepét gazdasági, politikai és kulturális értelemben egyaránt. Amelyet sokan olyan eszköznek tekintenek, mellyel Kína megtörhetné Amerika hegemóniáját.
Mindemellett hasznosnak tartom az Új Selyemutat, mert sokat profitálhat belőle Közép-Európa.
Tovább is léptem volna ezen a gondolaton, ha a filmnézés utáni másnap a „Youtube egyetem” nem dobja elém Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetőjének előadását Kína puha erejéről. (Itt most nem térnék ki, hogy minek alapján generálta a Nagy Testvér ezt az előadást.) Puha erő, elég képzavaros megfogalmazás, de lássuk csak mi is az.
Salát Gergelytől megtudhattuk, hogy az amerikai politikatudományban a puha erő fogalmát a 90-es évektől kezdték el alkalmazni. Az eszközt a történelem folyamán számosan alkalmazták, s ha belegondolunk, Amerika többek között, ezzel is verte meg a szocialista blokkot, hiszen olthatatlan vágyat keltett bennünk az amerikai életforma iránt.
A lényege, hogy akinek hatalma van, az ráveszi a másikat, hogy olyat csináljon, ami jó a puha erő alkalmazójának, mert magától ezt a befolyásolt nem tenné meg.
A puha erő, az a képesség, hogy anélkül tudjuk befolyásolni más országok lakóit, hogy kényszerítenénk erőszakkal, például katonailag vagy pénzzel, pénzügyi zsarolással.
A puha erő kialakításához egy hatalom a kultúráját, a presztízsét, a vonzerejét, a trendiségét igyekszik növelni, és ezzel próbálja befolyásolni más országok lakóit. Ezt Amerika a hollywoodi filmeken, a popzenén és egyebeken keresztül tökélyre fejlesztette. De ide tartoznak a sztárok, az oktatás, az ösztöndíjprogramok, a csinos nők, a sportsikerek, világversenyek, szimbolikus rendezvények…
Befolyásolja mindennapi vásárlói döntéseinket (lásd pl. az iPhone hívők), vagy a politikusaink döntését. Ugye ha azonos az ár, inkább választunk amerikai terméket, mint kínait vagy oroszt, sőt, esetleg még többet is hajlandók vagyunk kiadni érte.
Salát Gergely a bevezető után rátért Kínára, amely immár felismerte, hogy rettenetesen le van maradva a puha erő tekintetében, és belehúzott. Rájött, hogy kevés az, hogy a gazdasága a második legnagyobb a világon. Bár alkalmazhatna katonai erőt, de ezt csak a közvetlen környezetében teszi, például a Dél-Kínai tengeren. A modern világban ahhoz, hogy hozzáférjünk valamely országok erőforrásaihoz, befolyásoljuk, nem minden esetben kell bevonulni és elfoglalni, elég, ha felvásárolunk bizonyos cégeket, befektetéseket hajtunk végre, adósságcsapdába vezetjük az országot, elszívjuk az elitjüket az egyetemeinkre, egyszóval puha erőt alkalmazunk.
Az, hogy a kínaiak befolyást akarnak szerezni a világon, az egy természetes dolog, hiszen minden hatalom hasonlóképpen igyekszik tenni.
Kína célba vette a szórakoztatóipar két szimbolikus területét, a focit, és Hollywoodot. A kínaiak pár éve elkezdték felvásárolni az Európában játszó dél-amerikai sztárjátékosokat, be is jelentették, hogy bárkit meg tudnának tenni. Óriási összegeket ölnek az utánpótlás nevelésbe, hiszen azt mégsem lehet hagyni, hogy a kínai foci csak középszerű maradjon.
A film egy nehezebb dió, hiszen ehhez nem elég az elhatározás, nem biztos, hogy mi a kínai életformát olyan könnyen el tudnánk fogadni. Az elején a kínaiaknak nem termett túl sok babér, nem nagyon tudtak vele pénzt csinálni. Ezért váltottak, és elkezdték felvásárolni Hollywoodot, megvették az Észak-Amerika legnagyobb mozi-hálózatát, hiszen innentől ők dönthetik el, mit vetítsenek a mozikban, illetve stúdiókat kezdtek vásárolni.
Hogy teljes legyen a zűrzavar, az olyan filmek, mint a Vasember, vagy az Amerika kapitány már kínai tulajdonban lévő stúdiókban készült.
Bár az első kínai-amerikai filmjük, A Nagy Fal Matt Damonnal nagyot bukott, pedig a főhős a Nagy Falon megküzd az óriásgyíkokkal, miközben beleszeret a kínai tábornok lányába. Viszont hosszú távon megtalálhatják a kínaiak a receptet, hogy az amerikai filmekbe miképp vigyék bele sikerrel a kínai elemeket.
Hatékony eszköz számukra, hogy mely filmeket engednek be a kínaiak a saját piacukra. Az évi 30-40 beengedett film nem tűnik nagy mennyiségnek, miközben Kína az egyik legnagyobb mozipiac. Nem véletlen, hogy Amerika is Kínához kezdi igazítani a filmjeit. Belecsempésznek egy-egy kínai sztárt mellékszereplőnek, vagy a shang-haji környezetben forgatják a Mission Impossibile egyik jelenetét, bár ezt Kínában pont ki kellett vágni, mert száradó ruhák lebegtek az utcán, ami nem tetszett a kínai hatóságoknak.
Egyszerűen a hollywoodi filmekből eltűntek a negatív kínai szereplők.
Míg 20-30 éve James Bond a kínai főgonosz ellen küzd, manapság már a kínaiak segítik Bondot a világ megmentésében. Vagy akár a Marsi Mentőexpedícióban a kínaiak adják a hordozórakétát, amivel jó vége lesz a történetnek. (El kell mondani, hogy ebben a filmben a budapesti Művészetek Palotájában rendezték be a kínai űrközpontot, illetve a Bálnában a NASA központját.)
Az már valóban kirívó, hogy mikor a nyolcvanas években készült Vörös hajnal c. kultikus filmet 2013-ban felújították, az eredeti változat kínai agresszorait számítógépes programmal észak-koreai katonákra cserélték, a zászlóikat, a jelvényeiket, stb. De ennek ellentéte például a Mulan vagy a Kungfu panda, ahol Amerika lopta el a kínai attitűdöt.
Mindez a hegemónváltás idejét jelzi, küzd a két szuperhatalom minden szinten, szerencsére nem fegyverekkel. Talán nem fejlődik ki háborús konfliktus, mert minden szinten össze van fonódva a két hatalom.
Két nagyhatalom harca, ahova az EU-nak és az oroszoknak nagyon nincs beleszólása. Az EU gyenge, mert nem tud egységesen fellépni, bár a kulturális befolyása jelentős. Oroszország puha ereje minimális, demográfiai katasztrófát él át, gazdaságilag jelentéktelen, viszont katonai erejük még meg van. Egy dolgot tud csinálni, dübörögni Kína mellett, mint az egér az elefánt mellett, amely játékba a kínaiak bele is mennek.
Szóval itt tartunk, és vigyázni kell, mert ha a kínai diákot rákényszerítik, hogy egy éjszaka meg tanuljon hegedülni, akkor ő meg is tanul.
Lehet, esetleg nekünk, magyaroknak is el kellene kezdenünk tanulni?
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
