Koronavírus – Nagyüzemi gyártásba kezdenek az oroszok

Koronavírus – Nagyüzemi gyártásba kezdenek az oroszok

Oroszország 200 millió dózis vakcinát tervez gyártatni az év végéig egy több országra kiterjedő partnerség keretében. Ezt Kirill Dmitrijev, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezetője nyilatkozta a Newsweek amerikai magazinnak.

Mint Kirill Dmitrijev mondta, a vakcinát az orosz egészségügyi minisztérium Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézete (NICEM) fejlesztette ki. Hasonló két szert dolgozott ki az oxfordi egyetem, az Astra Zeneca és a kínai CanSino Biologics.

Dmitrijev prognózisokra hivatkozva azt mondta, hogy

az adenovírus-vektoron alapuló vakcina gyártása 2021-ben eléri majd a 3 milliárd dózist.

A moszkvai Ivan Szecsenov Orvostudományi Egyetem nevében Vagyim Taraszov, a moszkvai felsőoktatási szakintézmény Transzlációs Medicina és Biotechnológiai Intézetének igazgatója jelentette be, hogy sikerrel zárult a Covid-19 vakcina önkénteseken történő, június 18-án elkezdett klinikai tesztelése.

Alekszandr Gincburg, a Gamaleja Intézet vezérigazgatója a TASZSZ-nak nyilatkozva hétfőn azt mondta, hogy az intézmény a Mihail Murasko egészségügyi miniszterrel egyeztetett menetrend alapján augusztus 2-4. környékén tervezi bejegyeztetésre felterjeszteni a vakcináját a járványügyi védekezésben illetékes orosz fogyasztóvédelmi felügyelethez (Roszpotrebnadzor).

A hatóságnak augusztus 12-ig kell elbírálnia az anyagot. Gincburg szerint

Hírdetés

a vakcina augusztus közepén kerülhet „polgári forgalmazásba”.

Az akadémikus közölte, hogy a tesztelés második szakasza, amelynek célja, hogy egy második oltás révén két évig, vagy akár annál hosszabb ideig tartó immunitás alakuljon ki, már elkezdődött, és július végére – augusztus elejére fejeződik majd be. Beszámolója szerint a klinikai kísérletekben részt vevő önkénteseknél immunitás alakult ki. Mint mondta,

az alanyokat nemcsak antitestek, hanem vírussemlegesítő antitestek jelenlétére is tesztelik, és a későbbiekben a T-sejtes immuntás kialakulását is vizsgálni fogják náluk.

Murasko egészségügyi tárcavezető csütörtökön a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az Oroszországban kifejlesztés alatt álló 17 vakcina közül 3-4 juthat el a gyártásig. Dmitrijev a Newsweeknek nyilatkozva azt is elmondta, hogy külföldön 13 millió, orosz és japán tudósok által a koronavírus kimutatására kidolgozott EMG-tesztet vásároltak meg. Beszámolója szerint a gyors és hatékony eszköz segítségével sikerült megakadályozni a fertőzés robbanásszerű elterjedését több orosz nagyvállalatnál, de hivatalokban és labdarúgó-stadionokban is.

Elmondta, hogy az RFPI néhány országban pilótaprojektet indított el, amelynek célja a járványügyi szempontból biztonságos légi közlekedési csomópontok kialakítása az idegenforgalom helyreállítása érdekében.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Victor Lorena

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »