A középkorban szinte divatnak számított a természetfeletti hatalommal rendelkező boszorkányokat vádolni, ha valamilyen addig ismeretlen és megoldhatatlannak tűnő problémával kellett az embereknek megbirkózniuk. Egy idő után már nem számított, hogy mi a bajok valódi eredete. Hol valóságos rágalmakkal, hol csupán koholt vádak alapján, de a boszorkányoknak mindenképpen lakolniuk kellett, amint azt a következő esetek bizonyítják is.
Az angliai Warboysban járunk a 16. század vége felé, amikor egy Jane Throckmorton nevű kislánynak szűnni nem akaró betegségei támadtak: önkívületbe esett és hasa természetellenesen felpuffadt, amit nem lehetett visszaszorítani. Az orvosi diagnózis – mint akkoriban oly sokszor – a boszorkányos praktika volt.
Több se kellett a kis Jane-nek, az egyik szomszédasszonyt vádolta meg. Mrs. Alice Samuel eleinte rá se hederített a kislány fantáziálására, ám a sorsa kissé komplikáltabbá vált, amikor Jane négy testvére is ágynak dőlt, és mindannyian a látogatóba érkezett szomszédasszonyt kezdték el boszorkánysággal gyanúsítani a földön való vonaglásaik közben. Mrs. Alice úgy gondolta, hogy ennek a fele se tréfa, de amennyire csak tudott, elhatárolódott a történtektől.
Ezután a helyi földesúr felesége lett rosszul, többször agyvérzést kapott, majd meghalt. Ekkora már híre ment a környékbéli boszorkányságnak, s az emberek azt kezdték suttogni, hogy Alice babonázza meg a neki nem tetsző embereket. De természetesen ezt nem lehetett se bebizonyítani, se megcáfolni.
Később a szülők valahogy meggyőzték Mrs. Alice-t, hogy ismerje be a bűnösségét, mert a gyermekeik nem tudnak felépülni. Az asszony tett is egy beismerő vallomást, amelynek hatására a gyerekek pillanatok alatt jobban lett. Röviddel ezután visszavonta a hamis szavait az asszony – talán rájött, hogy azoknak beláthatatlan következményei lehetnek magára nézve.
Addig-addig mentek a gyanúsítgatások, amíg Alice-t családtagjaival együtt letartóztatták és kivégezték. Az igazságra soha sem derült fény, mindazonáltal az akasztást követően Jane és testvérei meggyógyultak. Vajon mi lehetett az igazság?
A 16. és a 17. század sajnos tele volt olyan félrevezető és kétségbeejtő esetekkel, amelyek során a gyermekek vádolták boszorkánysággal a szüleiket. A tettetések és a színlelések valóságos színdarabnak is beillettek, s nem egyszer szörnyű eseményekbe torkollottak. Ugyanakkor fordítva is megtörténtek az események, nevezetesen a szülők is olykor meggyanúsították fiaikat és lányaikat azzal, hogy szemmel verik őket, vagy éppenséggel az éj leple alatt kiszöknek otthonaikból a boszorkányszombatokat meglesni. Az ördöggel cimborálás vádja azonban sem a szülők, sem a gyermekek sorsának nem tett jót. Szerencsés esetekben még hagyján a turpisság, de a korszak vallásos hangulata miatt végzetes kimenetelűekké vált az ártatlanok befeketítése, minthogy vérpadra küldték őket.
A boszorkányokat az ördög bérenceinek tartották a középkorban. Az európai legendák, a hiedelmek és a babonák megegyeztek abban, hogy a boszorkányok nem egyedül viszik véghez gazságaikat, hanem az ördög segítőket add melléjük. Ezzel magyarázták a mesékből is jól ismert fekete macskákat, kutyákat, baglyokat, varangyokat és egyéb állatokat. Sokszor alakváltónak tartották ezeket az állatokat. A félelemben élő köznép ugyanis nem értett az alkímiához, abban csupán a varázslás egy primitív módozatát látta, s fel sem tételezte, hogy az állatokra azok természetes tulajdonságaik okán van szüksége a boszorkányoknak a varázslataikhoz. Ehelyett legyártották a maguk meséjét, amelyet aztán bárki kedvére kiszínezhetett. Így születtek az alakváltással, a méretváltozással és az állatok beszédével kapcsolatos mendemondák.
Az emberek folyamatosan olyan jeleket kerestek és véltek felfedezni, amelyek megkérdőjelezhetetlenül bizonyították a bestiák gonoszságát. Ha pedig nem találtak gyanús testi jelet, amely lehetett akár egy nem szimpatikus anyajegy is, akkor kreáltak egyet-egyet. A szakirodalom Matthew Hopkinsról és társairól is megemlékezik, akik a tokjába visszahúzható tűkkel éltek vissza, ugyanis ha valakit a tű nem sebzett meg, s nem okozott neki kellő fájdalmat, az „csalhatatlan” jele volt a boszorkányságnak. S ez csak az egyik kifinomult módszer volt arra, hogyan lehetett bárkit könnyedén félreállítani az útból akár vallási, akár személyes indíttatásból.
Boldog napot!
The post Boszorkányos történetek, avagy nem minden az, aminek látszik! appeared first on Boldognapot.hu.
Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »
