A tudományos viták íratlan szabálya, hogy akivel vitatkozni akarok, annak a tételeit és állításait veszem számításba, s nem a személyiségét kezdem taglalni.
Ungváry Krisztián történész a Magyar Nemzet szombati számában brutális módon kritizálja Szakács Árpád korábban megjelent cikkét (Romsics szabadkőműves meséi, június 13.), amelyben a szerző Trianonnal és a szabadkőművesség ebben játszott – hazánknak rendkívül ártalmas – szerepével foglalkozott. Szakács Árpád ugyanebben a számban kellően határozottan és meggyőzően válaszolt a történész kritikáira, sőt rámutatott a történész cikke mögött meghúzódó szándékokra is; éppen ezért e helyütt nem a tartalmi kérdésekkel kívánok foglalkozni, hanem Ungváry Krisztián vitamódszerével, ami egész egyszerűen felháborító és elfogadhatatlan.
Hogyan, milyen módszerekkel vitatkozik Ungváry Krisztián történész?
Először is, mélyen megsérti Szakács Árpádot: már a címben a szellemi alvilág tagjaként jelöli meg.
Ungváry úr, tudja mi az az alvilág, még ha szellemi is?
Az alvilág gonosz szándékokat gonosz eszközökkel megvalósítani akaró emberek világa. A szellemi alvilág gonosz szellemi célokat gonosz eszközökkel megvalósítani akaró emberek világa.
Ön tényleg ezt állítja a cikk írójáról?
Ön vagy nem is érti, hogy mit írt ezzel, vagy érti, s akkor az nagyon szomorú önre nézve.
Ugyanis, ha nem értené, elmondanám: két álláspont ütközik egymással Trianon kapcsán. Az egyik az önöké, balliberálisoké, akik szerint mese az, hogy a szabadkőműveseknek komoly szerepe lett volna a trianoni békediktátum előkészítésében. A másik álláspont szerint ennek az ellenkezője az igaz. A másik álláspont híve Szakács Árpád, és nagyon sokan gondolják úgy, ahogyan ő, többek között jómagam is.
Szakács semmi mást nem tett a cikkében, mint megfogalmazta ezt a sokak által vallott álláspontot a szabadkőművesség kapcsán.
És ezt nevezi ön szellemi alvilágnak?
Mit képzel ön, ki maga? Hogy merészel így megsérteni valakit csak azért, mert egy másik állásponton van, mint ön és társai?
Most emlékeztessem önt Voltaire-re?
De menjünk tovább.
Ön a „vitacikkét” ezek után azzal kezdi, hogy „bemutatja” a szerzőt. Hogyan is? Így: „Szakács Árpád közismert kormánypárti médiaszemélyiség és üzletember”, aki „kizárólag a népszerűség és az anyagi jövedelmezőség szempontjaira tekint”.
A tudományos viták íratlan szabálya, hogy akivel vitatkozni akarok, annak a tételeit és állításait veszem számításba, s nem a személyiségét kezdem taglalni. Végtelenül erkölcstelen és tisztességtelen a vitapartner nem szakmai, hanem emberi, magánéleti, közéleti, dehonesztáló minősítgetésével kezdeni a kritikát. (Ami ráadásul teljességgel alaptalan.) Ez önmagában hiteltelenné teszi mindazt, amit utána ír.
Hol tanulta ezeket a módszereket, Ungváry úr?
De ez nem elég: kijelenti – még mindig semmit nem írva tartalmi kérdésekről –, hogy Szakács Árpád mondandójának kritikája igazából „az újságírás vagy a klinikai pszichiátria feladata lenne”.
Na, ebből elég, Ungváry úr! Ez már nem is tisztességtelen módszer, hanem – meg ne bántódjon érte – szimpla bunkóság. És én ezt – Engel Pálhoz csatlakozva, akit ön respektál – egyszerű ténymegállapításnak szánom.
De menjünk még tovább!
Raffay Ernő szabadkőművességgel kapcsolatos átfogó kutatásainak a jelentőségét a következő módszerrel akarja Ungváry lejáratni és megsemmisíteni: azt írja, hogy a baloldalisággal igazán nem vádolható Hatos Pál „az 1918–1919-es eseményeket feldolgozó monográfiájában még csak le sem írta Raffay nevét, mivel tudományosan teljesen értéktelennek, sőt vállalhatatlannak tartotta megállapításait”. Komolyan gondolja, hogy ez valamire is bizonyíték? Komolyan gondolja, hogy mond egy szerzőt, aki nem idézi be Raffayt, akkor az egyenlő azzal, hogy Raffaynak „annyi”?
Megáll az ész. Ez mindennek ellentmond, amit tudományos bizonyításnak neveznek.
És akkor nézzük a cikk végét.
Lerövidítve, az utolsó mondatban Szakács Árpád cikkét a szabadkőművesség szerepéről összeesküvés-elméletnek nevezi.
Szeretném tájékoztatni Ungváry urat: régi, ócska, elavult módszer ez a ballib oldalnak nem tetsző álláspontok, elemzések megsemmisítésére. Ez az unalmas, megbélyegzésnek szánt minősítgetés ma már azt minősíti, aki alkalmazza.
Ki kell mondanom: a ballib oldal önmagát zárja el a történelem, a társadalom, a politika, a gazdaság stb. működésével kapcsolatos új felismerésektől azzal, hogy ha a ballib kánonnal szembemenő elemzésekkel találkozik, akkor szinte sikoltozó ijedtséggel menekül bele az „összeesküvés-elmélet” vagy „konteó” fogalmaiba, keresve magának safe space-eket, biztonságos tereket, miként a mai amerikai egyetemi hallgatók hópihe-generációi.
Rossz hírem van: a ballib oldal éppen azzal válik társadalomtudományi szempontból teljesen érdektelenné, hogy képtelen a saját narrációjától eltérő nézeteket, ha nem is befogadni, de legalábbis mérlegelni, elemezni.
Összességében: elképesztő és elfogadhatatlan arrogancia árad Ungváry írásából. E mögött pedig az a jelenség áll, amit Csurka István fogalmazott meg a legpontosabban: ballibek akarnak ülni a zsűriben most és mindörökké, ők akarják eldönteni, hogy mi a tudományos és mi nem, mi az igazság és mi nem, mi vehető komolyan és mi nem. S ha valaki ezt a, legkevésbé sem demokratikusan elfoglalt pozíciójukat megkérdőjelezi, arra lesújtanak rettentő dühhel és végtelenül fennhéjázó gőggel.
Nos, ennek a korszaknak egyszer s mindenkorra vége van, uraim.
Senki sem fél már önöktől.
Ahogy látom, önök viszont rettegnek. Kár, mert ebből a rettegésből olyan minősíthetetlen iratok keletkeznek, mint Ungváryé.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
