A történelmi Magyarország feldarabolásának (Trianoni békeszerződés) 100. évfordulóján, 2020. június 4-én, a nemzeti összetartozás jegyében emlékezünk meg történelmünk ezen fordulópontjára. A magyar nemzet Trianon előtt lényegében egy államban élt, majd azt követően öt, napjainkban pedig nyolc különböző állam területére szorult, anélkül, hogy szülőföldjét elhagyta volna. Ezzel az Európában egyedülálló nemzeti széttagoltsággal és az ebből következő, úgynevezett „szétfejlődési” tendenciákkal, a szomszédos országok asszimilációs politikájával Európa, és maga az Európai Unió sem foglalkozik, nem vesz róla tudomást. Mondhatni, a magyarok nagyon egyedül vannak ezzel a problémával, látszólag nincs olyan hatalmi tényező, amelynek ezen ügy mellett való kiállás érdekében állna.
Abból a megfontolásból, hogy mégis megpróbáljunk külső nézőpontokat találni ebben a témában, olyan nemzetek egy-egy képviselőit szólítottuk meg, melyeknek kulturális kapcsolatai Magyarországgal hagyományosan erősek, illetve ebben a korban szintén sorsfordító események zajlottak országuk történelme szempontjából. Ilyenek: Finnország nemzeti függetlensége, Lengyelország állami újjászületése, Törökország békediktátum (Sévresi béke) elleni honvédő háborúja.
A három interjúalany ezen három ország képviselője. Közös bennük az, hogy magyar kötődéseik igen erősek, a magyar történelemben és kultúrában jártasak, és nem utolsósorban, kiválóan beszélik a magyar nyelvet:
1. beszélgetés: Yücel, Ejder (ejtsd.: Jüdzsel Ezsder) Hungarológus (Ankara) – Törökország.
Török egyetemi hallgatók magyarországi tanulmányainak szervezésével foglalkozik
„Nagytatám itt pipázgatott”
– így szól Ejder a tettyei romok között sétálgatva Pécsett… Ilyenkor tudom, én következem a közös történelmi csipkelődésben, a török-magyar szópárbajban. De, mint ahogyan azt majd az alábbiak megvilágítják, bizonyos történelmi események egész más nézőpontból való értelmezése nem jelent kibékíthetetlen ellentéteket. Az interjú magyar nyelven készült, melynek szövegét szándékosan hagytam az eredeti fogalmazási fordulatokkal, nem mindig szokványos kifejezésekkel. Mindez egy jól érthető gondolkodásmódot tükröz a török anyanyelv talajáról.
Hogyan látja egy mai török ember az 1100 éves magyar állam történetét nagy vonalakban, és milyen történelmi kép alakult ki Törökországban a magyarokról?
A török történelem órákon többé-kevésbé az alábbi szavakkal emlegetjük a magyarokat:
„török nép”, „rokon nép” és „testvér nép”. Ugyanez vonatkozik a bolgárokra is, de a bolgárok számára azt is mondják, hogy elszlávosodtak és elfeledték önmagukat. A történelem leckékben a leggyakrabban hallott magyar nevek: Hunyadi János, Mohács, Esztergom, Szigetvár.
A magyarok másik neve a „onogur” török szóból származik. Néhány iszlám forrás török származásúnak tartja őket. A kereszténység felvétele előtt a magyar katonai rangok, katonai szervezetek, háborús taktikák, még zenéik is olyanok voltak, mint a törököknek. A bizánci írók nyugati törököknek hívták a magyarokat. Miután a magyarok keresztények lettek és bekerültek a nyugati kultúrába, a török jellegzetességeiket lassan elveszítették. Amikor azonban elkezdték kutatni saját múltjukat, XVIII. századtól kezdve, nagy érdeklődés és együttérzés volt a török kapcsolatok iránt. Ennek eredményeként a Budapesten alapították a világ első turkológiai tanszékét (1870, ELTE).
A Kárpát-medencében való letelepedés után a magyarok az első hatvan évben viharként sötétítették el Európa egét és katonai hatalommá váltak. A magyarok legfontosabb szerepe a következő volt: beléptek a szlávok közé és megakadályozták a szlávok egyesülését. Hasonlóképpen megvédték a balkáni közösségeket a germanizáció ellen, megakadályozva a németek keleti terjedését.
Hogy ítéled meg Törökország szerepét a magyar történelemben (politika, gazdaság kultúra stb.)?
Csakúgy, mint a magyarok, a török törzsek is keletről jöttek és alkották meg az oszmán államot, de mindig nyugatra gondoltak, hódítási célpontjuk (Kızıl Elma) Konstantinápoly, majd a Balkán birtokba vétele után Buda és Bécs lett.
Ennek eredményében az lehetetlen volt számukra, hogy ne találkozzanak az erős magyar hadsereggel a Balkánon és Európában. Személyes véleményem; ha az Oszmán Birodalom nem hódított volna Európában, sőt Kis-Ázsiában, akkor a magyarok töltötték volna ki ezt a hatalmi űrt Kis-Ázsia nyugati részéig, Isztambullal együtt. Végül is, Szulejmán szultán V. (Habsburg) Károly, német-római császárral akart birkózni. V. Károly ahelyett, hogy a csatatérre jött volna, csatába tolta a sógorát, II. Lajos-t. Tudta, hogy halálával a magyar trón is a Habsburgokra szállt.
Tudjuk a következő 150 évet. Ha egyesítettünk volna erőinket ahelyett, hogy egymást gyengítjük, a Föld ma más lenne. A törökök és a magyarok egy másfajta hadi szellemben harcoltak. Míg az európai háborúk legnagyobb része hatalmi harc volt, addig a magyarok a hazájuk védelmében harcoltak, az oszmánok pedig a félholdért. Sajnos az utóbbi 100 évben a világ gátlástalan hatalmak kezébe, akik kft. módján vezetik azt, az embereket pedig árukként kezelik. Azt gondolom, ha erősebbek lettünk volna, megakadályoztunk volna ezeknek az erőknek a térnyerését. De ebben a korban a vallás volt az első és nem a kulturális rokonság, így egymás ellen harcoltunk.
Ismereteid szerint, a magyarok milyen szerepet játszottak a török történelemben?
A magyarok mindig is óriási hatással voltak a török életre. Konstantinápoly meghódításánál a híres ágyúöntő, Urban/Orban Mester segített a törököknek 1453-ban. A kor technikai csodája volt az a hatalmas ágyú, mellyel a Város falait támadták. Ezt minden török tudja. Demirköy határában, az egykori ágyúöntő kohó helyén áll egy kopjafa, mely emléket állít a mesternek.
Egy Ábrahám nevű székely (İbrahim Müteferrika) alapította az első nyomdát az Oszmán Birodalomban, ahonnan 1729-ben kerültek ki az első kötetek.
Ez történt éppen azokban az időkben, mikor II. Rákóczi Ferenc és kísérete Rodostóban élt emigrációban. Az is figyelemre méltó, hogy nem Nyugat-Európában találtak oltalmat a magyar szabadságharc vezetői, hanem Törökországban. Ez 1849 után Kossuthékkal is megismétlődött. A magyar személyiségek kísértetének egy része Törökországban maradt. Antalya-ban, Aleppo-ban és más településeken élnek tovább a leszármazottaik. Macar, Macaroğlu családnevek ma is erről tanúskodnak.
Érdemes megemlíteni Széchenyi Ödönt, Széchenyi István fiát is, aki szultáni megbízottként, magyar mintára szervezte meg, modernizálta és 33 éven át irányította az Oszmán Birodalom tűzoltóságát. Ő lett az első keresztény török pasa, sírja az isztambuli keresztény temetőben található.
A török tűzoltóság évente megemlékezést szervez a tiszteletére.
És a XX. századi kapcsolatok hogyan alakultak?
Az I. világháborúban Antant hatalmak megszállták Isztambult, ezért a parlament Ankarába költözött, és így is maradt aztán a szabadságharc után is. Új fővárosunk született. Ekkor és számos magyar kőfaragó, mérnök és építész vett részt állami épületek építésében, ideértve az Ankarai Fiatal Köztársaság Parlament épületeit is.
Ebben az időben államközi egyezmény is segítette a magyar szakemberek törökországi tevékenységeit, sőt a letelepedését is. Az ankarai Meteorológiai Intézetet alapítása is egy magyar ember, prof. Dr. Réthly Antal nevéhez fűződik, 1925 és 1927 között építette ki a meteorológiai hálózatot az országban, vagy egy másik példa, Dr. Csiky Ferenc, aki a török állami ménesek főigazgatója lett, de a társasági élet fontos szereplője is volt.
Magyarország tehát az Oszmán Birodalom után is szoros kapcsolatokat folytatott a fiatal Török Köztársasággal. A Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet még, az elsők között megalakuló (1916) kultúrdiplomáciai intézmény a világháború végével ugyan megszűnt (1918), de az új fővárosban, Ankarában 1936-ban megalapították a Hungarológiai Intézetet, mely a mai Hungarológiai Tanszék elődje is – ahol én is a diplomámat szereztem. Ugyancsak 1936-ban érkezett Bartók Béla hazánkba, aki Törökországban először végzett tudományos, összehasonlító népzenegyűjtői munkát.
Mind az Oszmán Birodalom, mind később a Török Köztársaság idején sok török hallgató állami ösztöndíjjal tanult Magyarországon. Majd az egyetemi végzettséget követően fontos kormányzati pozíciókba kerültek Törökországban, különösen a mezőgazdaság és az ipar területén. Magam is török diákok magyar egyetemekre való közvetítésével foglalkozom, és elmondhatom, hogy soha nem volt annyi török hallgató magyar egyetemeken, mint napjainkban.
Törökország az I. világháborúban az Osztrák-Magyar Monarchia szövetségese volt. A háború után a trianonihoz hasonlóan súlyos békefeltételeket akartak a győztes hatalmak ráerőszakolni (Sévres). Törökország azonban ezt nem fogadta el. Hogyan tudott sikeresen szembe szállni a török nép a felosztására irányuló nagypolitikai szándékokkal?
Először is, nem volt helyes, hogy az oszmánok részt vettek az első világháborúban, de az 1876-ban és 1908-ban az Oszmán Birodalomban elvégzett két szabadkőműves puccs eredményeként a háborút nem kívánó szultánok helyére új Szultánokat hoztak és létrehozták a parlamentet. Szabadkőműves vagy tudatlan nacionalista képviselők kerültek be a parlamentbe. Ezeknek a politikusoknak köszönhetően Nagy-Britannia és a cionisták a tervek szerint háborúba vitték az oszmánokat.
A háború oka már az volt, hogy előkészítse a talajt Izrael megalakulásának, és az olaj kitermelését Irakban és Szíriában. Igen, a Sévres-i békefeltételek nagyon nehezek voltak. A szultán és parlament hivatalosan nem fogadták el a szerződést. Viszont Isztambul megszállás alatt volt, és sokat nem tudtak mozdulni. Tehát több lépést tettek, hogy időt szerezzenek, és közben szervezték a szabadságharcot is.
Kettős módon játszottak. Noha az Oszmán Birodalom gyenge volt, ennek ellenére még értékes tisztjei voltak, akik megszervezték és elindították a szabadságharcot. Kivételes érdemei voltak Mustafa Kemal (Atatürk) és Kazım Karabekir pasáknak. Anatóliában e két pasa együttműködve egy akaratot hoztak ki, amelynek köszönhetően legyőztük a görögöket.
A briteknek nem volt nagy ereje a hosszú háború után, de egy utolsó mozdulattal pénzt, fegyvereket és bátorságot adtak a görögöknek, és kalandra küldték őket. A török nép azonban utolsó erejével védte meg hazáját. Nagy-Britannia és Franciaország, akik már látták ezt az akaratot, elhagyták földünket. A Török Birodalom hatalmas volt, ám a szabadságharc végén legalább a török lakóhelyeinek nagy részét vissza tudtuk szerezni. Ennek ellenére sok török maradt a határainkon kívül Irakban, Szíriában, Görögországban, Bulgáriában, Grúziában és a Balkánon él most is kisebbségként.
Vagyis Törökország, Magyarországhoz hasonlóan, a vesztes oldalon fejezte be a Nagy Háborút. Végül azonban nagy áldozatokkal meg tudta védeni területeit, így egyfajta hőskor lett ez a török történeti emlékezetben. Milyen formában szerveződött újjá a török állam világháború után?
A szabadságharc végén Ankarában megalakult az új parlament és az államformát szultánságból köztársaságra váltottak fel. A szultán és családja Olaszországba, Magyarországra és Franciaországba emigrált. Mi is idén ünnepeltük az új török parlament 100. évfordulóját április 23-án.
Az újabb békefeltételeket 1923-ban Svájcban, Lausanne-ban írtuk alá a szövetséges hatalmakkal. Lehetséges, hogy jobb megállapodást kötöttünk a szabadságharc végén, és Sévres nem lett a mi „Trianonunk”, de mi törökök nem értünk a politikához úgy, mint ahogy harcolunk. A béketárgyalások folytatódásával az Egyesült Királyság titokban lehallgatta a távbeszélgetéseinket. Ez gyengítette alkupozícióinkat. Moszulról, ahol az olajmezők vannak és a törökök élnek, külön megállapodás döntött Anglia és Törökország között, de a későbbiekben sem tudtuk visszaszerezni ezt a várost. Viszont Antalyát igen, 1939-ben.
A magyar köztudatban elég kevés dolog maradt fönn az I. világháborús magyar-török szövetségről. Úgy gondolom erről is érdemes lenne szót ejteni.
Igen, mivel szövetségesek voltunk, kölcsönösen segítettük egymást. A fejlett osztrák-magyar tüzérség mintegy 5000 katonával támogatta a török honvédőket, egymás mellett harcoltak a Dardanellákban és Palesztinában is. Azonban nem csak harcosok, hanem magyar vízkeresők, kútfúrók, orvosok, mobil kórház és mobil konyha építők is érkeztek.
Mi a Galíciai fronton viszonoztuk ezt, ahol a 15. Oszmán Hadtest 35 000 katonával járult hozzá az orosz túlerő feltartóztatásához, hősiesen védve a Monarchia határait. Közülük sokan sajnos nem tértek vissza hazájukba. A 12 000 galíciai török hősi halottból 480-at helyeztek végső nyughelyre a Budapesti Új Köztemetőbe. Aludjanak békében!
Számos gesztust tett a két ország egymás felé ebben az időben. Az újságírók is jöttek és mentek, például Dobay István, magyar újságíró „Törökök” című munkája erre az időszakra világít rá. De említhetjük azt, hogy Magyarországon az iszlámot 1916-ban ismerték el a hivatalos vallások egyikének, vagy hogy reprezentatív temetkezési helyet építettek a Budai Várban az utolsó oszmán pasa emlékére 1932-ben.
1918-ban Magyarország a zűrzavaros időkben, ezredéves történelmét meghazudtolva feladta a honvédelmét, naivan bízva az Antant igazságosságában, ami katasztrófához vezetett. Törökországban tudnak ma valamit Trianonról, illetve Magyarország 20. századi történelme hogy jelenik meg?
Sajnos sokan nem ismerik Trianont Törökországban. De mindenki azonban tudja, hogy az Osztrák-Magyar Birodalom a háború végén felbomlott. Sajnos Magyarországon és Törökországban a történelmet nem mi írtuk. A globális hatalom igényei szerint alakították az emlékezet ezzel kapcsolatban. Sokan nem tudják Törökországban sem, hogy valójában milyen érdekek voltak, vannak a háttérben azóta is.
Különösen II. világháború után Amerika minden területen megsértette Törökországot, még oktatást is igyekezett befolyásolni. Ezt észrevettem Magyarországon is. A Habsburg és orosz ferdítések továbbra is jelen vannak a történelem oktatásában. Azok a nemzetek, amelyek nem tudják helyesen a történeteiket, eltűnésre vannak ítélve. Először nemzeti és helyi történelemmel kell rendelkeznünk.
Együtt voltunk a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen, magyar és török. Szerinted mi az oka annak, hogy e két hajdan egymás vérét ontó nemzet ma baráti, már-már testvéri viszonyt ápol egymással?
Ugyanez a helyzet a családban is, a bátyámmal vitatkozunk, de hamarosan megegyezünk. Mint valaki, aki közelről ismeri mindkét országot, azt mondom, hogy alapanyagunk ugyanaz, még ha hamvasszák is, hagyományaink ugyanazok. Víz mindig megtalálja az ágyát. Ha a törökök Indonéziában foglaltak volna hont Kis-Ázsia helyett, akkor is lennének hasonlóságok.
Amikor egy magyar észreveszi, hogy török vagyok, azt mondja: “150 évig itt voltatok”, mert ez a töröknek a fejére helyezett képe. A türk népek mindig jelen voltak a magyar történelemben, onogur bolgárok, kazárok, besenyők, úzok, kunok, és sokszor bizony ellenséges viszonyban, Aztán a kunok a legjobb magyarok lettek, az onogurok neve ma Magyarország európai elnevezésében ott van. Más szavakkal, azt nem értem, hogy a több ezeréves testvériséget miért 150 évre szorítunk? Nagyon fontosnak tartom a türk világ és a magyar kormány közös lépéseit az elmúlt években.
Magyar nemzeti katasztrófaként ismert Mohácsi vészt hogyan tudnád Trianonnal egybevetni?
A magyarok nem voltak a célpont Mohácsnál. A harc V. Károly német-római császár és Szulejmán között volt. Én nem látok itt tragédiát. Hasonlóképpen, a tatár-török Timur Lenk 1402-ben harcolt Bayazid szultánnal Ankaránál és legyőzött minket. Az oszmán állam majdnem összeomlott akkor. Úgy gondolom, hogy a valódi tragédia, ami Trianonhoz is elvezet az, hogy az 1350-es évek óta a keresztény világ a magyarokat pajzsnak használta a törökök elé Európa védelme érdekében, de végül épp ezek az államok bántottak Magyarországot.
A leginkább gyanút keltő, hogy a magyar földet még Ausztriának is adtak. Véleményem szerint, amint azt már fentebb említettem, a magyar állami hagyománytól féltek, ezért nem akartak nagy Magyarországot és senkinek nem szólalt meg a lelkiismerete Trianonban, csendbe maradtak.
Végül jöjjünk vissza a jelenbe. Nem csak Magyarországot, hanem a határon túli magyar közösségeket is szívesen fölkeresed. Erdélyben többször jártál, Kassán pedig előadást is tartottál.
A kassai magyarok egyik fontos találkozó helyén, a Rovás Akadémia székházában, a török – magyar történelmi kapcsolatokról tartottam egy előadást. Az emberek nagyon kíváncsiak voltak és csodálkoztak azokon, melyeket meséltem.
Szerintem sok ilyen tevékenységre szükségünk van ahhoz, hogy az emberek több szempontból tudják értelmezni a múltat és elgondolkodjanak azon, hogy kik vagyunk igazán és milyen irányba vezet az út a jövőbe. Mind a két nép sajnos a potenciálja alatti életét éli. Úgy gondolom, hogy a határok akkor tűnnek el, ha előre lépünk a tudománnyal és a technológiával, anélkül, hogy elmaradunk a hagyományainktól.
A végére egy személyes kérés: Kérem, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több tartalmat készíthessünk nektek!
Hunyadi Péter
A forrásmegjelölés nélküli képek a szerző fotói
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
